Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-28

10 28. országos ülés 1906 a tisztviselők fizetésrendezése tehát nem vihető másképen keresztül, mint az ügykezelés egyszerűsítése és a tisztviselők számának apasztása által. Á tisztviselők fizetését rendeztük, és pedig ugy, hogy bizonyos összeget igenis beillesztettünk a költségvetésbe, azonban a tisztviselők számának apasztását nemcsak hogy nem valósítottuk meg, hanem ellenkezőleg ujabb állásokat szerveztünk. Elismerem, hogy a fejlődő állami élet ujabb állások szervezését szükségessé teszi, de mégis kérnünk kell az igen t. kormányt, hogy az ügyrend helyes beosztásával és a tisztviselők számának apasztásaval ellensúlyozza a jövőben minden uj állás szervezését. Az 1906. évi költségvetés az 1904-ikihez képest kiadási tételeiben 43,550.000 forinttal emelkedett és ennek daczára 38 millió felesleggel záródik. Ez így első tekintetre valóban rózsás színben mutatja az ország helyzetét, ugy hogy nem csodálkozhatunk rajta, hogy e rózsás eredmény láttára mindenféle jogos és jogtalan igényeket támasztanak az emberek ; talán ennek tudható be, hogy a hadügyi kormányzat mind nagyobb követelésekre bátorodik, sőt talán ez ingerli a mi kedves jó osztrák szomszédainkat is a magasabb kvóta követelésére. Pedig a költségvetésnek ez a kedvező eredménye nem fejezi ki hűen a valóságot, mert ez a költségvetés nincs reális alapra helyezve. Ha a költségvetés alapja reális volna, akkor egész biztosan meg volna állapitható, hogy az nemcsak hogy felesleggel nem záródik, hanem deficzitet mutat. A kedvezőnek látszó eredmény annak tulajdonitliató, hogy a költségvetési előirányzat nem öleli föl az állami élet összes szükségleteit.Hiszen pl. 141 milliónyi rendki-vüli kiadásunk volt és ez összegből összesen 112 milliót fedeztünk akként, hogy külön pénzügyi operáczióhoz folyamodtunk. Ezek az u. n. beruházási kölcsönök. Ha ezen állami szükségletek szintén a költségvetésben nyernének fedezetet, a mint hog}^ ott kellene fedezetet nyerniük, akkor kétségtelenül meg volna állapitható már most, hogy államháztartásunkban deficzit van. Elvégre is nem lehet majd mindig ilyen kisegítő expediensekhez folyamodni, az állami élet szükségletei pedig folytonosan emelkednek. Az állami élet fejlődésének nem lehet útját állni,' és ha nem fogunk minden esztendőben előállni egy-egy beruházási kölcsönnel, akkor nagyon természetes dolog, hogy ezen szükségleteket teljesen képtelenek leszünk költségvetésünk meglévő jövedelmeiből kielégíteni. Ilyen körülmények között csakugyan nem marad más hátra, mint változtatni jelen pénzügyi politikánkon. Azt nem ajánlom — mert elkoptatott szózat — hogy takarékoskodjunk. A takarékoskodást mi ugy sem tudjuk keresztülvinni és ezen a czimen soha a költségvetésből egyetlenegy krajezárt sem leszünk képesek törölni. Ez már bizonyos. Más oldalról pedig az is bizonyos, hogy az államnak jövedelmeit fokozni kell. Hogy és miként, ez képezi azt a Julius lb-én, szombaton. nagy problémát, a melynek megoldása a kormányra vár. Az igen t. előadd ur azt mondotta, hogy meglévő jövedelmi forrásainkat kell emelni. Rámutatott az adórendezésre is. Hát, t. képviselőház, én ezt a kérdést felemlítem azért, hogy az némileg tisztázódjék. Az adókérdésnek rendezését mi egyáltalában nem értelmeztük ugy és nem is azon czélból sürgettük, hogy ez által az állampolgárokat ujabb és ujabb megterheltetés alá vigyük. Mert a közterhek viselése már most sincsen arányban az ország fizetési képességével; hanem igenis, az adóreformot sürgetjük azért, hogy azt igazságos alapra helyezzük, hogy az aránytalanságot eloszlassuk és a kisebb exisztencziák terhein könynyitsünk, s azon terheknek egy részét átutaljuk olyanokra, a kik nagyobb jövedelemmel birnak és a kik, természetes dolog, ezen adót így könynyebben is képesek elviselni. Ilyen körülmények között valóban nem ismerek más módot, mint azt, hogy az ország gazdasági helyzetén kell változtatnunk, (Helyeslés.) és az ország érdekeinek megfelelő gazdasági politikát kell folytatnunk. Ez az a tér, a melyen fejlődhetünk és haladhatunk. Látjuk, hogy az idegen államok mily óriási lépéseket tesznek e tekintetben, mi pedig még mindig a kezdet nehézségénél vagyunk, lehet mondani, gyermekkorunkat éljük. Talán ennek lehet tulajdonítani azt, hogy a külföldről jövő óriási nyomás következtében gazdasági erőnket kellőleg kifejleszteni nem vagyunk képesek. Mig azt látjuk, hogy a szomszéd államok, mint Ausztria és Németország, az ő iparukat oly óriási mértékben fejlesztették, hogy nemcsak saját szükségleteiket elégíthetik ki, hanem iparczikkeik kivitelére még piaezokat is kénytelenek teremteni és a kivitelről külön kénytelenek gondoskodni, addig mi iparunkat nem voltunk képesek odáig fejleszteni, hogy csak a saját szükségleteinket is általa kielégíthessük. (Igaz! Ugy van!) És mégis azt mondom, hogy a mi helyzetünk nem oly nehéz ezekhez az államokhoz képest, mint a milyennek az első pillanatra látszik. Mert az én nézetem szerint sokkal nehezebb egy olyan államnak a helyzete, a mely iparát már odáig fejlesztette, hogy nemcsak saját szükségleteit elégíti ki, hanem kénytelen még idegen piaezokra is szorulni, mert a verseny következtében előbbutóbb óriási dekadenczia fog reá nézve beállani és óriási gazdasági válságokat fog e verseny ott felidézni; mig ellenben olyan állam, mint a mienk is, a mely iparát csak odáig tudta fejleszteni, hogy ugy a hogy a saját szükségleteit kielégíti, már ez által is virágzó állammá lehet. Ezzel és így meg lehetne oldani mondhatni összes gazdasági, anyagi, társadalmi és erkölcsi bajainkat. Ilyen körülmények között a megoldásnak csakugyan nem lehet más módja, mint az, hogy