Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-31

108 31. országos ülés 1906 Julius 18-án, szerdán. eddig nem tapasztaltam, hogy szükség lenne pótlékokhoz fordulni, mert a pályázatokon eddig mindig akadt olyan pályázó, a ki az illető vidék nyelvét ismeri. Szolgáljon felvilágosításul bizonyos pályázóknak, hogy néha azért mellőztetnek a rangidősebbek, mert az illető vidék nyelvét nem birják. Mivel van a pályázók között olyan, a ki birja és különben is jóravaló erő, azt kell alkalmazni. Ezért nem tartom szükségesnek a pótlékokat. Sőt arról is biztosithatom a t. képviselő urakat, hogy ha valamely pályázat azért maradna meddő, mert ilyen pályázó nem jelentkezik, hajlandó vagyok arra, hogy azt a pályázatot megismételjem. Ez az én álláspontom, a mely, azt hiszem, megnyugtathatja a t. képviselő urakat az iránt, hogy e tekintetben is az a nézetem, hogy a törvény hajtassék végre a magyar állameszme szolgálatában. (lilénk helyeslés.) Hammersberg László jegyző: Nagy Dezső! Nagy Dezső: T. ház ! A joggyakornokok kérdéséről kívánok röviden megemlékezni. A költségvetésben ezer korona segélydijjal 330 joggyakornok költsége van felvéve. A joggyakornokság és a birói pályára való előkészítés egyike azon kérdéseknek, a mely a jogászköröket már régebbi idő óta behatóan foglalkoztatja. (Zaj. Elnök csenget.) 1874-ben, mikor az ügyvédi rendtartást megalkották, az a szerencsétlen igazságügyi politika érvényesült, a mely a birói és ügyvédi kvalifikácziót egymástól elválasztotta. Az ügyvédi minősités előfeltételéül szabta a doktorátust, mig a birói kvalifikácziónál ezt mellőzték. Ennek az lett a következése, hogy az erősebb, szorgalmasobb és tehetségesebb elemek az ügyvédi pálya felé tódultak, mig a birói pályára azok mentek leginkább, a kik kevesebb tehetséggel, szorgalommal birván, a kötelező doktorátust vagy nem tudták, vagy velük született lustaságuknál frgva nem akarták megszerezni. Ez azután igen szerencsétlen állapotot hozott létre. Ez szülte azt a bizonyos antagonizmust a két testvérkar között, a mely a gyakorlatban nagy visszásságokat okozott. Az egész jogászi közvélemény foglalkozott e kérdéssel. Foglalkozott az ügyvédi gyűlés, a jogászgyűlés, az irodalom, sőt foglalkozott valamennyi ügyvédi kamara és csaknem egyhangú volt a vélemény a tekintetben, hogy az ügyvédi és birói kvalifikácziót ismét egyesiteni kell. Maga Szilágyi Dezső, a nagy igazságügyminiszter is azt az álláspontot foglalta el, hogy egyesiteni kell a kvalifikácziót. Azt hiszem, hogy csupán a fenforgó politikai viszonyok, a melyek az igazságügy terén behatóbb alkotásoknak nem kedveztek, tették lehetetlenné annak keresztülvitelét. Most, ha csendesebb idők következnek be, az igazságügyminiszter ur, azt hiszem, módot és alkalmat fog találni, hogy azt az unifikácziót, a mely az igazságszolgáltatás helyes fejlesztése szempontjából elengedhetlenül szükséges, keresztülvigye. Ezért hivtani fel erre az igazságügyminiszter ur figyelmét •most, hogy aztán akkor, a mikor az őszi kampányban a költségvetés tárgyalásánál nagyobb vita következik be, ez a kérdés mint érlelt dolog tárgyalható legyen. De most ebből folyólag méltóztassék megengedni, hogy maguknak a birósági joggyakornokoknak kérdéséről szóljak. (Halljuk !) Egy időben behatóbban foglalkoztam ezen kérdéssel, sokat irtam is róla ; sorra vettem, hogy az egyes európai államokban miképen történik a birósági létszám rekrutálása, s arra a tapasztalatra jutottam, bogy a mi rendszerünk ebben a tekintetben nagyon szerencsétlen, mert a mi rendszerünk semmi egyéb, mint az osztráknak egyszerű szolgai utánzata, a mely különben Németországban is divatozik, és a melyet szakemberek legutóbb ott is a lehető legnagyobb szigorúsággal Ítéltek el. Hogyan kezdődik nálunk a joggyakorlat a bíróságoknál, és hogyan készíttetnek elő a fiatal emberek a birói pályára ? Bekerül az a fiatal ember egy birósági büróba, a hol egyszerű blankettákat tölt ki ; jegyzőkönyveket ir diktálás után, vagy néha-néha egy-egy végrehajtást elrendelő végzést hoz, szóval a lehető legalacsonyabb rendű irodai munkát végzi, a mely által az ő szelleme semmiesetre sem erősödik és igy nem éri el azt a fejlettségi fokot, a melyre a jövendőbeli független bírónak szüksége van. (Ugy van! balfelől.) E bajon okvetlenül segíteni kell. A midőn az uj birósági szervezet életbeléptettetett Szilágyi Dezső idejében, a midőn a kir. táblák deczentralizáltattak, akkor ez az organizáczió a meglevő erőket igen nagy mértékben szivta fel; megtörtént, hogy oly csekély számban voltak a jogászok, hogy joggyakornoki, aljegyzői állásra alig pályáztak a fiatal emberek, hanem egyenesen az albirói székbe ültették őket. Ez a helyzet most, fájdalom, egészen megváltozott. Azóta óriási nagymérvű a jogászi pályára való tódulás ; túltermelés van nemcsak az ügyvédi kar tekintetében, hanem a bíróságok kebelében is nagy a joggyakornokok, illetőleg a joggyakornoki állásra pályázók száma, ugy hogy, a mint értesülve vagyok, egy-két évig is kell várniok a pályázóknak, mig a gyakornoki létszámba bejuthatnak. Polónyi Géza igazságügyminiszter: öt esztendeig is ! Nagy Dezső: De mi történik, ha be is jut ? Az a kérdés, hogy meddig marad ott ? öt-hat esztendeig is, különösen a fővárosban, a melynek viszonyai e tekintetben egészen specziálisak. Az igaz, hogy ma az aljegyzői fizetés valamivel magasabb, mert 2000 koronára rug, de tessék elképzelni, hogy az a fiatal ember, a midőn leteszi a doktorátust, vagy a gyakorlati irói vizsgát, már 25 év körül van ; 32—33 éves, a mikor aljegyző lehet és a mikor egy 2000 koronás igen szerény dijhoz jut, a melylyel ismét elvárhat, a mig albiró lesz, 37 éves koráig és akkor is csak azt a szerény albirói diját élvezi. Ebből az igen szomorú állapotból következik, hogy az a fiatal ember abban a testet-lelket ölő munkában, a melyben mint joggyakornoknak része van, elsősorban is elveszti