Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.
Ülésnapok - 1906-6
30 6. országos ülés 1906 május 29-én, kedden. Wekerle Sándor miniszterelnök: T. ház! Az országgyűlés mindkét háza megalakulván és rendes működését megkezdvén, első kötelességének tartja a kormány, hogy ismertesse azokat az irányadó szempontokat, a melyek működésében vezérelni fogják, és azt a munkatervet, a mely szerint a parlament működését irányi tani kívánja. (Halljuk ! Halljuk !) Kormányzásra vállalkoztunk, hogy megmentsük az alkotmányt, (Éljenzés.) hogy lentartsuk a parlamentarizmust, (Élénk helyeslés.) hogy a törvényeknek és a jognak uralmát, és ezáltal a jog folytonosságát helyreállítsuk, (Általános helyeslés.) hogy a polgári és egyéni jogok szabadságát biztosítsuk, (Általános helyeslés.) és ugy a közigazgatás, mint az állami élet minden szervének működését hazafias és megbízható mederbe tereljük. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Kormányzásra vállalkoztunk, a mint ezt máskép nem is tehettük, az adott törvényes alapon ; kormányzásra vállalkoztunk azzal, hogy azokat a nagy nemzeti eszméket, a melyek Magyarország közvéleményét a legutóbbi idő óta uralják, átmeneti működésünk tartama alatt érvényre juttatni nem kívánjuk, de elveinket, politikai meggyőződésünket egész tisztaságában és sértetlenségében fentartjuk. (Éljenzés.) Első feladatunk lesz az állami szükségleteknek fedezése. E végből a felhatalmazási törvényt és működésünk tartama alatt a rendes költségvetési törvényeket fogjuk előterjeszteni, ideértve természetesen a közösügyek szükségletének fedezését is. Javaslatokat fogunk tenni a rendes ujonczlétszámnak megajánlása iránt, javaslatokat teszünk a Horvát-Szlavonországokkal előkészített pénzügyi egyezménynek elfogadása iránt. Ezen, az állami élet működésének rendes menetét biztosító feladatokon kivül arra a nagy reformra vállalkoztunk, hogy a demokratikus eszme minden modern követelményének érvényesítésével a képviselőválasztásoknál behozzuk az általános szavazati jogot, (Éjenzés.) és ezáltal a nemzet minden hivatott és arra képesített tényezőjét a politikai jogok gyakorlásának osztályosává kívánjuk tenni. (Éljenzés.) Előterjcsztendjük nemcsak a választási reformra vonatkozó javaslatokat, hanem a választási eljárásnak fzabályozását is ; (Általános helyeslés.) ebben, nagyon természetesen, a községek- és helyenkénti szavazásnak lehetőségét, (Általános helyeslés.) a választókerületeknek a jogosult választók számarányához mért ujabb beosztását. (Általános élénk helyeslés.) Ennek a nagy reformnak keresztülvitele után befejezettnek tekintjük azt a politikai feladatot, a melynek együttes megvalósítására most vállalkoztunk. A nemzet egészének széles alapon megnyilvánuló kívánalmai és másrészt a fejedelem fentartott szabad elhatározása fogják, remélem, egyetértőleg a jövő politikáját irányítani. De küldetésünknek ez az átmeneti jellege nem menthet fel bennünket azon nagy kötelesség alól, hogy teljes erőnkből munkáljuk hazánk kulturális és gazdasági fejlődését. (Általános helyeslés.) Meg kell szabnunk nemcsak irányát, hanem eszközeit is működésünknek mindazokra a kérdésekre nézve, a melyek nem az egyes pártoknak törekvéseit képezik, hanem a mely kérdésekre nézve Magyarország nagy közvéleménye megáUapodásra jutott. (Általános helyeslés.) Átfogó és rendszeres terveket kell készítenünk, hogy biztos legyen a haladás. Elő kell készítenünk mindent, habár talán nem is mi leszünk hivatva annak a végrehajtására, mert sem a kulturális fejlődés, sem a következetes gazdasági haladás nem tűrnek meg sem szüneteket, sem megszakításokat. Ezért leszek bátor kormányzati programmunk ismertetésénél először szólni belügyi, vallás- és közoktatásügyi, valamint igazságügyi feladatainkról, másrészt pedig gazdasági tevékenységünkről, kiterjeszkedve az Ausztriával és a külfölddel való gazdasági viszonyunknak szabályozására vonatkozó kérdésekre. (Halljuk! Halljuk !) A belügyi igazgatás terén a törvényhatóságok és községek önkormányzatának erősítése, (Élénk helyeslés.) önkormányzati tevékenységének élénkítése és életképessé tétele, (Helyeslés.) a választási rendszer fentartása, (Helyeslés.) ugy a törvényhatósági és helyhatósági, (Halljuk ! Halljuk !) mint másrészt az államigazgatási jogköröknek jjontos meghatározása, a felmerülő vitás kérdéseknek független bíróság elé való utalása, (Élénk helyeslés éljenzés és taps.) a független bíróság hatáskörének megóvása képezendik legfőbb feladatainkat. Feladatunk lesz továbbá ugy az állami, mint a törvényhatósági és községi tisztviselők anyagi és erkölcsi helyzetének emelése (Helyeslés.) és ezeknek pragmatikus intézkedések által való biztosítása, (Élénk helyeslés és éljenzés.) a kormányzati szellem tekintetében pedig a tiszta és pártatlan közigazgatásnak biztosítása (Ugy van! Helyeslés.) és a nép érdekeinek fokozottabb gondozása. (Élénk helyeslés.) Kiváló gondot kellend fordítanunk közegészségügyi viszonyaink javítására, a városok és községek terheinek könnyítésére (Élénk helyeslés.) és a kivándorlás ügyére, (Helyeslés.) az utóbbira nemcsak a tekintetben, hogy útját álljuk a hitegetéseknek és a kalandos vágyak felkeltésének . . . Rakovszky István : Ez a helyes! (Helyeslés.) Wekerle Sándor miniszterelnök : ... hanem az adminisztráczió körén tulterj edőleg oly gazdasági intézkedéseket is kell tennünk, (Ugy van !) a melyek képesek a keresetforrásokat megnyitni és népünknek idehaza való megélhetését biztosítani. (Általános élénk helyeslés, éljenzés és taps.) A vallásügyi politika terén törvényeinkben biztosított lelkiismereti szabadság és viszonosság alapján fentartani és erősíteni kívánjuk a vallási békét, (Helyeslés.) hogy emeljük nemzetünknek a vallási intézményekre és egyházi szervezetekre való közrehatásában megnyilatkozó erkölcsi szinvonalat. (Éljenzés.) Haladéktalanul felveszszük