Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-23

318 23. országos ülés 1906 Julius 9-én, hétfőn. és a hódolat nap legyen, a mely túlragyogja lángözönével a nemzeti önérzetnek, a nemzeti erőnek halvány csillagát. A király iránti hűség és a nemzet önbizalma egy nap kell hogy legyen, melynek fényét a hűség adja meg, de melyben az áldó meleget a nemzet önbizalma képviseli. Ha visszás az, hogy alkotmányos király »másképen nem oselekedvén« terhe alatt mer parancsolgatni alkotmányos nemzetnek, akkor még visszásabb az, ha alkotmányos nemzet »másképen nem cselekedvén«, hunyászkodottan engedelmeskedik a parancsnak. Vajda Sándor: Most tapsoljatok! (Zaj.) Somogyi Aladár: Igaza van! Sümegi Vilmos : Igaza van ! Talán akkor tapsoljunk, ha azt mondja Petrovics ur, hogy a nemzet ellen fognak fordulni ? (Zaj.) Elnök : Sümegi Vilmos képviselő urat kérem, hogy folytonos közbeszólásaival ne zavarja a szónokot, különben kénytelen leszek a házszabályokat alkalmazni ellene. Nagy György: A magyar nemzet ugy teremtette meg a maga alkotmányát, hogy az nem a rideg parancs és a szolgai engedelmesség elomló fövenyén, hanem a kölcsönös jogok és a kölcsönös kötelességek elismerésének szikláján épült fel. Alkotmányunk szellemének kellene megszólalnia a feliratban. T. képviselőház ! Szerettem volna, hogy a föliratban meg legyen említve a képviselőháznak egyik legközelebbi legsürgősebb feladata : a Fejérváry-kormány vád alá helyezése. A király trónbeszédében azt mondja, hogy fájdalmasan esik atyai szivének visszatekinteni a közelmúlt eseményeire, melyek az alkotmányos élet rendes menetét megzavarták. Nekünk is fájdalmasan esik visszatekinteni a közelmúlt eseményeire, a fejedelmi kegyből részünkre jutott végtelen nyomor és szenvedés korára. De ha őszinte a királynak fájdalma, akkor őszinte kell hogy legyen az az óhaja is, hogy azok a férfiak, a kik az alkotmánynak rendes menetét megzavarták, a kik egy uj korszak Herostrateseiként a magyar alkotmány templomát fel akarták gyújtani, a kik tarwstak a szentesitett törvényeken, a kik a király és a nemzet között gyűlöletet terjesztettek, hogy ezek a férfiak, b. Fejérváry Géza és minisztertársai elvegyék méltó büntetésüket. Egy hang (balfelöl) : A király azokat szereti! Nagy György : A képviselőháznak a vád alá helyezéssel kell alkalmat és módot szolgáltatni, hogy elvehessek büntetésüket. Én, t. ház, a feliratot ugy tekintem, mint a nemzeti vágyaknak, a nemzeti óhajoknak, a nemzeti akaratnak köntösét, ruházatát, melyben az a király előtt megjelenik. Ez a mostani ruházat sok kifogásolni valót hagy maga után. Már a kalap is fonák, félig kalpag kócsagtollal, félig köcsögkalap, a királyi megszólítás mellett ott éktelenkedik a »császári« megszólítás. Hiányzik a magyar ruházatnak elmaradhatlan disze, ékessége, a kard, az önálló magyar hadsereg, hiányzik a tarsolyból a nagy bankó, csak aprópénz, autonóm vámtarifa van, de a nagy bankó, az önálló vámterület helyét a tiz évi lejáratra szóló váltó foglalja el. Mig a feliratnak ezek a hibái fájdalommal töltik el szivemet, tudom azt, hogy a függetlenségi párt, melynek szerencsés vagyok tagja lenni, nem szabadon, nem szive szerint választhatta meg az anyagot, mert egyfelől kötötte a vezéreknek a királylyal történt megállapodása, a melyet a nemzet is szentesitett a választások alkalmával, másfelől kötötte a koaliczióban levő többi pártok programmja. De tudom azt is, hogy a függetlenségi párt a rendelkezésre álló anyagot az adott viszonyok között a legnagyobb gonddal, önzetlen hazaszeretettel, politikai bölcseséggel dolgozta föl és épen ezért a fölirati javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés és helyeslés. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ráth Endre jegyző: Vajda Sándor ! Vajda Sándor : T. ház ! Az előttem szóló t. képviselő urnak csak néhány szóval szeretnék a beszédére reflektálni. A mi azt a részt illeti, a melyben minket, a nemzetiségi pártot, úgyszólván összeszidott, arról nem szólok. Csak szerettem volna, ha t. kéjiviselőtársam több argumentumot hozott volna föl és ne dorgált volna le bennünket csak azon a mindennapi hangon, a melyekhez hozzá vagyunk szokva a márczius 15-iki ülésekről, gyűlésekről. A mi a beszédének második részét illeti, legtöbb kijelentését mi is készséggel aláírjuk, mert tényleg az ő nézetei megfelelnek a mi nézeteinknek is abban a tekintetben, a mi a többség felirati javaslatára és a magyarság mai prekárius helyzetére vonatkozik. Az én beszédem czélja az volna, hogy szeretném önöket meggyőzni a mi igazaink felől és szeretném önöket (Halljuk ! Halljuk !) arra késztetni, hogy egy kicsit intenzivebbül, egy kicsit komolyabban foglalkozzanak a nemzetiségi kérdéssel, mert az én benyomásom, legalább az összes eddig elhangzott beszédekből az, hogy önök nagyon is felületesen tárgyalják ezt az igen komoly kérdést, ugy tárgyalják, mintha holmi vidéki hirlapoeskák vezérczikkeit irnák, és nem ugy, a mint ilyen regnikoláris kérdéshez méltó volna. Mert ha önök ezt a kérdést nem fogják tanulmányozni, akkor mindig ilyen tévhitek és ujsági tévtanok által fogják magukat vezéreltetni e kérdés megítélésénél. Hiszen elvégre ha a világon akármit ismerni akarunk, nem ismerhetjük meg csak felületes olvasás által, tanulmány tárgyává kell hogy tegyük azt, annál inkább ilyen nagy kérdést, mint a nemzetiségi kérdés. Nagj^on furcsán jött nekünk az, hogy önök minket nem ismertek el jnártnak. Ez ma képviselői