Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.
Ülésnapok - 1906-22
c }2. országos ülés 1906 július 7-én, szombaton. 297 B. Fejérváry Gézának azon kijelentéséből, hogy ez a pénz hivatalos pénz volt és hogy ez a miniszterelnök tudtával került hozzá, én azt a következtetést vonom le, hogy ez a pénz nem lehetett más pénz, mint olyan, a mely az állampénztárból jutott hozzá, a koaliczió, illetőleg a kormány tudtával. Egy hang (balfelól): Ezt nem mondta! Vlád Aurél: Nem mondta, de ha hivatalos pénz volt, akkor micsoda hivatalos pénz lehetett ez ? Ha tehát hivatalos pénz volt és ha ez a kormánynak és a mostani miniszterelnöknek tudtával került hozzá, lehetetlen, hogy az máshonnan, mint az állampénztárból került volna hozzá. Tekintettel arra, hogy az állam pénze nem arra való, hogy ilyen czélokra poosékoltassék el, a miniszterelnök úrhoz, ugy is mint pénzügyminiszterhez, a következő interpellácziót bátorkodom intézni. (Olvassa): »1. Igaz-e, hogy Fejérváry Géza b. volt miniszter elnöknek a koaliczióval történt egyezség alajjján és a miniszterelnök tudtával az állampénztárból egy nagyobb összeg utaltatott ki azon őzéiből, hogy a kormányzása alatt kinevezett állami és megyei tisztviselőket abból kártalanitsa % 2. Mely összeg lett e czélból a volt miniszterelnök urnak rendelkezésére bocsátva % Mi jogon és mily czimen utalta ki a pénzügyminiszter ur ezen összeget ? 3. Minthogy a jelenlegi kormány és a parlamenti többség felfogása szerint a Fejérvárykormány által a nemzeti küzdelem letörésére alkalmazott tisztviselők hazafiatlan magatartást tanusitottak és hazafiatlan cselekményekre vállalkoztak, hogy egyeztethető össze e felfogással az, hogy ezen tisztviselők az állam pénzén kártalanittassanak ? 4. Megengedhetőnek és helyesnek tartja-e a miniszterelnök ur, hogy az állam pénze hazafiatlan cselekmények jutalmazására fordittassék?« (Helyeslés a közéfen.) Elnök : A miniszterelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök: A. ház engedelmével azonnal leszek bátor felelni erre az interpelláczióra. (Halljuh ! Halljuk I) Először is tisztáznom kell azt a kérdést, mintha akár köztem, aká,r a koaliczió és a volt miniszterelnök ur között a tiszviselők kiél égi tése tekintetében valami megállapodás jött volna létre. Én velem, mielőtt a kormányt elvállaltam, e tekintetben semmi tárgyalás nem folytattatott, nekem semmiről tudomásom nem volt. (Helyeslés.) Hanem igenis, tudomásom van arról, hogy mielőtt a kormány megalakult és a koaliczió vezéreivel Fejérváry volt miniszterelnök ur tárgyalásokat folytatott, ő kérte azt, hogy méltányosan bánjanak el azokkal a tisztviselőkkel, a kiket ő alkalmazott és azoknak adjanak valami kielégítést. (Halljuk ! Halljuk !) A koaliczió vezérférfiai ezen tárgyalások során, határozottan kijelentették, hogy kivéve azokat a törvényes igényeket, a melyeket a tisztviselők fennálló törvényeink és KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. I. KÖTET. jogszabályaink szerint támaszthatnak, semminemű más kielégítésbe bele nem mennek. (Helyeslés.) Erre b. Fejérváry azt mondotta, hogy akkor ő lesz kénytelen azokat kielégíteni, a mit a koaliczió vezérférfiai tudomásul vettek, mert nekik csak ahhoz van közük, a mit fennálló törvényeink értelmében nekik kötelességük adni, de más kielégítésbe bele nem mentek. Vlád Aurél: Honnan vették a pénzt? Wekerle Sándor miniszterelnök : Legyenszives csak türelemmel meghallgatni a t. képviselő ur. Ezt a megállapodást nekem is tudomásomra hozták. Én, mint miniszterelnök átvettem b. Fejérváry Gézától a rendelkezési alapot. Kijelentem itt a t. Ház előtt, hogy én senkitől, sem b. Fejérváry tói, sem mástól mást, mint az állami dotáczióban megállapított összegeket rendelkezési alapként át nem vettem és az állam által rendelkezésemre bocsátott összegeken kivül, sem rendelkezési alapi czélokra, sem más czélokra pénzösszegeket átvenni a jövőben sem fogok. (Elénk helyeslés.) Egyedül azon összegekkel fogok dolgozni és fog dolgozni a mostani kormány, a melyek a törvényhozás által bocsáttatnak rendelkezésére (Általános helyeslés.) és a melyek, mint a rendelkezési alap, diszkrét természetüknél fogva, elszámolás tárgyát nem képezhetik. Más rendelkezésre álló összegekre nézve pedig, a mennyiben elszámolás tárgyát képezik, a törvényhozás előtt fog okadatoltatni, hogy miért és mennyi használtatott fel belőlök. Ez oly kormányzati elvünk, a melytől el nem térünk és tudtunkkal eltérést meg sem engedünk. (Helyeslés.) Én tehát ismétlem, hogy b. Fejérváry Gézától semminemű pénzt át nem vettem és neki semminemű pénzt nem adtam. Tudtommal b. Fejérváry Géza semminemű pénzt magával nem vitt, hanem igenis voltak neki privát adományai, a melyek, hogy honnét és miképen származtak, velem nem közölte ; nem is tudom tehát, hogy honnét eredtek, ehhez abszolúte semmi közöm. Ezen tisztán magánjellegű összegeket használta fel ez?n tisztviselők kielégítésére. Igenis mondotta Fejérváry Géza b., hogy állanak rendelkezésére ilyen pénzek, a melyeket ő talán a hivatalos pénz jellegével azért ruházott fel, hogy megkülönböztesse ezeket az ő magánpénzétől, mint olyan összegeket, a melyek, habár nem is állami pénz természetűek, de a melyre nézve a tisztesség követelménye szerint annak mikénti felhasználása tekintetében nem nekünk, hanem másoknak talán számolni tartozik, annak igazolásául, hogy nem magánczélra használta fel azokat. Azt is mondotta, hogy velem majd közölni fogja, hogy mily czélokra használta fel ezt a pénzt. Azonban ezen pénzekről semminemű tudomásom, sem eredetükről, sem felhasználásukról nincsen. Azt tartom, hogy hivatalos ügykörömbe ez nem is tartozik. (Altalán os helyeslés.) 38