Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-21

2Í. országos ülés Í9Ó6 Julius 6-án, pénteken. 265 ezekről oly formában, hogy azt következtethetném azokból, hogy a kormány ezeket a szabadságjogokat meg akarná valósítani. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk mi akkor, a mikor a kormány szándékát lessük, mert nagyon nehéz hinni, hogy tényleg akarja a kormány az általános választói jogot, a mikor annak előfeltételeit nem akarja megadni. Egyáltalában talán szabadna egy kérdést intéznem a belügyminiszter úrhoz. Vájjon azt az általános titkos választói jogot csinálják-e már ? Az a reform munkában van-e már, s mikor jön végre egy nyilatkozat, mely azzal lep meg bennünket, hogy a kormány legközelebb a törvényhozás elé fogja terjeszteni ezt a reformot. (Zaj.) Sümegi Vilmos: Kristóffynak elhitték,— Andrássynak nem ? Hodzsa Milán : Ezen alkotmánybiztositékoknak megadása nemcsak anyagi okból szükséges, hanem szükséges politikai okokból is. Szükséges azért, hogy ez a kormány és ez az uj rendszer ne keltse fel maga ellen azt a gyanút, hogy voltakép nem is teljesen uj, hogy voltakép most is a régi nóta járja, hasonlóan egy operához, a melyet plagizáltak és a melynek meghallgatásánál az ember csupa régi ismerős motívummal találkozik. A mit eddig láttunk a szabadságbiztosítékok terén, az nem kelthette fel bennünk a bizalmat az iránt, hogy az uj rendszer az alkotmányosságot és a népjogokat lelkiismeretesebben fogja védeni és őrizni, mint a múlt kormányok. A különbség az abszolutizmus és eg}^ ilyen rendszer közt csak az, hogy az abszolutizmus alatt önök is el vannak nyomva:, mi 2 ellenben ezen rendszer alatt csak mi vagyunk eb.yomva. (Élénk helyeslés a nemzetiségiek padjain.) T. uraim ! Azok az egyéniségek, államférfiak, kik az ügyek vezetésére vannak hivatva, a történelmi tradiczió hivei, s történelmi alapokon óhajtják fentartani, esetleg reformálni Magyarországot. Én tudom, hogy a magyar alkotmányosságnak a tradicziója alkalmas alap arra, hogy ezen régi alkotmány alapjain modern demokratikus alkotmány létesüljön. Azonban én azt hiszem, hogy az árnyoldalakat is figyelembe kell venni. Ne feledjük, hogy Magyarországnak rendi volt az alkotmánya, hogy Magyarországnak nem volt országgyűlése, a mely törvényeket hozott és azokat egyszerűen szánkczió alá terjesztette volna. A korona szankcziója nagyon akadémikus értékű volt, hiszen az országgyűlés csak peticzióval vagy gravámennel járulhatott a korona elé, és a koronának jogában volt az országgyűlés előterjesztését szó nélkül elfogadni, vagy visszautasítani. A szankczió lehetett elektiv, lehetett végleges, azonban negatív is lehetett. Ne feledkezzünk el továbbá még egy dologról. Mikor az alkotmányharczok miatt a rendi országgyűlés konfliktusba keveredett a koronával, akkor nagyon sok eset volt arra, hogy ez a konfliktus, a milyen hevesen kezdődött, ép oly simán végződött be egyszerűen azzal a vivmánynyal, hogy a KÉPVH. NAPLÓ. 1906—1911. I. KÖTET. rendi országgyűlés a maga rendje, vagy osztálya számára tudott valami vívmányt kicsikarni. Ez az alap nem elegendő kifelé, mikor arról van szó, hogy az államnak szuverenitását erősítsük meg, és nem elég befelé, midőn arról van szó, hogy a népet erősítsük meg. Jogfolytonosságról nálunk nem lehet szó sans phrase, jogfolytonosság csak az egyik oldalon van, mert a kinek joga nem volt, arra nézve nem lehet jogfolytonosság. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Magyarország népének tradicziói nincsenek, tradicziója csak annak a felső tízezernek van, mely a rendi kiváltságokat élvezte. (Zaj és ellenmondás.) Az a mély differenozia, mely a magyar országgyűlés és népe között tátongott, az a differenozia megvan még ma is. És mikor mi az uj alkotmányosság megteremtésére irányítjuk figyelmünket, akkor annak a kompromisszumnak, melyet a régi alkotmányosság és a modern alkotmányosság között kell létesíteni, nagyon okosnak, nagyon méltányosnak kell lennie abban az irányban, hogy a nemzet jogait tényleg kibővitsük. Arra is szoktak sokan hivatkozni, hogy az egynyelvű magyar nemzeti államnak megvannak a tradicziói a históriában, a magyar nemzet régi fogalmában. Az a magyar nemzet, a melyet mi mint olyat ismerünk egészen a XVIII. század végéig, az nem állott naczionálista alapon. Azon az országgyűlésen mindenféle nemes volt: magyar, tót ^ Ugron Gábor: Csak magyar nemes volt! Nem az a kérdés, honnan származott! (Zaj.) Hodzsa Milán : Tudom, hogy magyar nemes volt, de nem magyar nemzetiségű nemes volt akárhány. Ugron Gábor: Senkinek sem jutott eszébe ilyen megkülönböztetést tenni! Hodzsa Milán : Mert az akkori országgyűlés nem állott naczionálista alapon. Épen az előbb mondtam. És ez ránk nézve nagyon fontos, mert a mily szimpátiával viseltetünk mi a magyar nemzetnek nemzeti fellendülése iránt, mely a XVIII. században következett be Mária Teréziával és Józseffel szemben, legalább oly szimpátiával kell viseltetnünk saját népünk nemzeti fejlődése iránt és így kell hogy kijelentsük, hogy az a gentry, az a középnemesség, mely akkor a mai nép helyét foglalta el az országgyűlésen, a mikor nemzeti nyelvét megtagadta, abban a szent perczben elvesztette jogczimét arra, hogy népe politikai vezetője legyen. Mi ezekben az eseményekben a demokrácziánk történelmi alapját ismerjük. Mi tudjuk, hogy rá vagyunk utalva; mi tudjuk, hogy a demokráczia nemcsak nekünk jó, hanem alkalmas arra is, hogy a nemzetiségi ellentétek elhárításával Magyarországon az érzelmi egységet állítsa helyre. (Igaz! Ugy van! a közepén.) Mikor mi tavaly ugyancsak ezen a helyen kifejtettük álláspontunkat az akkori többség feliratával szemben, akkor is a demokrácziáról beszéltünk. Akkori felirati javaslatunkban elsősorban az általános választói jog kérdését vettük fel a programmba. 34