Képviselőházi napló, 1905. II. kötet • 1905. szeptember 15–1906. február 19.

Ülésnapok - 1905-40

14 íO, országos ülés 1905 október 10-én, kedden. Szükség van valami határozatra a mi részünkről azért, mert nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap ; nem tudjuk, hogy az a minisztérium, a mely ma nem parlamentáris, nem fogja-e egyszerre — bocsánatot kérek a nyers kifejezésért, a melyet nem szeretek — azt a komédiát eljátszani, hogy felveszi a parlamentáris kormány szerepét, (Derültség báliétól.) hogy már holnapra egyszerűen átvedlik parlamentárissá, azzal az utógondolattal persze, hogy ha ez sem fog neki sikerülni, akkor megint ő vagy más felveszi a mai kormányrendszert, visszatér a nem parlamentáris kormányzásra. Nem tudjuk, hogy nincs-e, sőt valószinü mindazok után, a miket hallunk, hogy tervbe van véve ezen tragikomikus drámának első felvonásaként az országgyűlés feloszlatása. Persze megint ugy csinálják, mint a hogy csinálták eddig : megkérdezik az országot; de mikor akaratát kifejezte, akkor tekintetbe nem veszik. (Ugy van! Ugy van! Hosszantartó taps baljelöl.) Mondom, lehet, hogy újból ilyen kisériet előtt állunk és hogy igy módját fogja találni a kormány annak, hogy ezt a képviselőházat elnémitsa. Még az is meglehet, hogy ha választások után újra többséggel jön vissza ugyanez az irány, a mely ma többséggel bir, akkor össze sem hivják a képviselőházat, akkor gyűlés sem fog tartatni. A mint a törvényesség talajáról lelépett valaki, akkor nincs határ, a melyet át ne lépne. (Zajos helyeslés és taps balfelől.) Épen azért tartottam szükségesnek azt, hogy ezen kormányrendszer ellen, mely napról-napra újból sért egy jogot, mely napról-napra folytatja frivol játékait (Ugy van! Ugy van I balfelöl.) a király, a nemzet legszentebb érdekeivel, ünnepélyes óvást emeljünk. (Zajos helyeslés balfelől.) Ezért vagyok bátor a következő határozati javaslatot benyújtani: (Halljuk! Halljuk!) Ha hangom megengedi, magam fogom felolvasni, ha nem, kérni fogom, hogy felváltsanak. (Olvassa) : Határozati javaslat. Az utolsó választásoknál egyik párt sem nyerte meg a többséget. Azért vált szükségessé, hogy a különböző pártok a kormány átvétele czéljából szövetkezzenek. A nemzetnek a választásoknál nyilvánult azon akarata, mely az együtt küzdő ellenzéket juttatta többségre, az ellenzéki pártoknak egyenesen kötelességévé tette, hogy elsősorban egymás szövetségét keressék. Az ellenzéki képviselők megbizólevelüket az összes ellenzéki választók összeműködésének köszönhették, s ezért arra voltak utalva, hogy az együtt kivívott győzelem következményeit és felelősségét együtt viseljék. A magyar parlamentarizmusnak az a nagy érdeke, hogy a kormányzásban egymást felváltó irányok létezzenek, szintén azt követelte, hogy a megbukott régi többség örökét az összes ellenzéket felölelő uj többség vehesse át. A szövetkezett ellenzék megértette az idők szavát. Pártjai megegyeztek a munkatervben, a nélkül, hogy lemondtak volna elveikről. Felelősségük tudatában az alkotás útjára akartak térni. E munkaterv megállapításánál két vezérlő eszme lebegett a szövetkezett ellenzék szeme előtt. Az egyik az volt, hogy hű maradjon a választásoknál nyilvánult nemzeti akarathoz. A másik az, hogy a munkaprogramm minden egyes pontját a szövetkezett ellenzékiek mindegyike lelkiismeretével összeegyeztethesse. (Élénk helyeslés balfelől.) Elsősorban a katonai kérdéssel kellett tisztába jönni. A kormányoknak uj katonai követelése, a melynek teljesítését elodázhatlannak mondották ; az a hosszú és nagy küzdelem, mely a nemzet figyelmét a közel múltban a véderő kérdései felé terelte ; az a körülmény, hogy a véradó mértékét most kell újra megállapítani és hogy az 1867. évi XII. t.-cz. fentartja a nemzet azon természetes és ősi alkotmányában gyökerező jogát, hogy az ujonczok megajánlásakor ennek feltételeit is megszabja : (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) a katonai kérdést a napirenden tartotta. Nem az ellenzék, hanem a kormányok tényei tolták azt az előtérbe. (Igaz! Ugy van ! a közéfen és balfelöl.) A katonai kérdésre vonatkozólag a nemzet akaratának megismeréséhez vezetett az a nevezetes tény, hogy a választások harczában tetemesen megszaporodni csak a függetlenségi és negyvennyolczas párt volt képes, s hogy ezen óriási erőtöbbletet azon harcz után nyerte meg, melyet a magyar hadseregnek nemzeti irányban való fejlesztése érdekében folytatott. A törekvés, a nemzeti eszmét a hadseregben érvényesíteni, olyan hatalmasnak bizonyult, hogy egész országrészeket hódított meg azok számára, a kik érte harczoltak, annak daczára, hogy e harczok rendkívüli eszközökkel vívattak meg. A mely gondolatért a nemzet utólagos belenyugvása mellett meg lehetett az állam gépét állítani; a mit a nemzet nagy része a létező jog végrehajtása és az államnyelv elutasithatatlan következményeképen követelt; a mit sokan a nemzeti méltóság, a nemzeti becsület, a nemzeti állam kiépítésének érdekében erélyesen sürgettek ; a mit senkisem ellenzett többé ; a mit minden magyar ember hőn kívánt: azt az eszmét a megerősödött függetlenségi és negyvennyolczas párt a megvalósítandó reformok sorából ki nem hagyhatta. (Taps és helyeslés a baloldalon.) A győzelem perczében nem lehetett hűtlen azon eszméhez, mely győzelméhez nagy mértékben hozzájárult. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ezt azok is belátták, a kik ez ideig nem sürgettek nemzeti irányú ujabb katonai reformokat. Ok annál is inkább elfogadhatták azokat a követeléseket, a melyek nélkül a függetlenségi és negyvennyolczas párt kormány alakításában részt nem vehetett, mert azok elvi álláspontjukkal nem ellenI keztek.