Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-22

22. országos ülés 1905 május 10-én, szerdán. 241 gyár király szentesíti. De mindebből nem az következik, hogy nincsen jogunk a horvát vezényszóra, mert mi az 1868. évi XXX. t.-cz. 57. §ában biztosítottuk magunknak, hogy az állami dolgokban — kivétel nélkül mindenben, tehát a hadseregben is — területünkön egyedül és kizárólagosan a horvát nyelv a hivatalos nyelv. Igaz az is, hogy külön horvát állam most nem létezik, mert mi 800 év előtt önökkel egyesültünk, mely egyesülésünk az 1868 : XXX. t.-cz. 1. §. alapján most államközösségnek neveztetik. Hogy ez t. képviselőtársunknak világosabb legyen, bátor leszek neki ezt egy példával illusztrálni. Ha ugyanis ma esetlegesen Lengyelország a magyar király fenhatósága alá kerülne és ha a magyar király ebben az újonnan idekapcsolt Lengyelországban hozott véderőtörvényeket szentesítené, abból ipso facto *iem következnék, hogy a lengyelek kénytelenek tennének nemzeti lengyel nyelvükről lemondani. A mit az igen tisztelt képviselők, Issekutz Győző és Bozóky Árpád nyelvünk ellen mondottak, ez legalább érthető. Ok nyíltan és határozottan mondják, hogy a horvát kommandóra jussunk nincsen. Ezt értem. De nem értem azt, a mit Apponyi ő nagyméltósága mondott, hogy t. i. Josipovich GTéza képviselőtársunk érvelése nem helyes, mert »utmutatás« és »törvény alapján« között különbség van, és hogy a mi jogaink nem oly igen liquidek. Ezt nem értem, mert ebbe minden belemagyarázható. Ha egy előadó használja az »utmutatás« szót a »törvény értelmében* helyett, az által jogunk nem csorbulhat. A törvények nem szolgálnak útmutatásul, hanem azok megtartandók. Tessék nyíltan, minden kétséget kizáróan kijelenteni: van-e vagy nincsen jogunk területünkön a horvát nyelv jogát követelnünk ? Csak nyílt és kategorikus színvallás után fogjuk tudni, hogy mihez tartsuk magunkat. (FelMcdtásolt balfelöl: A magyar vezényszóról beszájen !) Szemünkre vetették, hogy mi a német vezényszót pártoljuk, a magyar vezényszót pedig perhorreskáljuk, hogy a német vezényszó ellen nem nyugtalankodtunk, most pedig ellenezzük a magyar vezényszót, Ez tévedés vagy félreértés. (Halljuk! Halljuk!) Nekünk módunkban nem volt a német vezényszó ellen itt fellépni, annak kiküszöbölését követelni és sürgetni, mert ezt a magyar országgyűlési többség, a magyar kormánypárt sem tette. B. Kaas Ivor: És most? Kovacsevics István: Mi pedig, kik itt e házban nem egyes kerületeket képviselünk, hanem Horvát-Szlavonország küldöttei vagyunk, nem mehetünk államjogi ellenzékbe és nem csatlakozhatunk az ellenzékhez. Méltóztassanak oly kormánypártot alakítani, mely ezen kérdést programmjába felveszi, legyeKÉPVH. SAPLÓ. 1905 1910, I. KÖTET. nek biztosak arról, hogy akkor mi is sürgetni fogjuk ugyanazt. (Zaj. Elnök csenget) Ázt tartom tehát, hogy igazságtalan és alaptalan bennünket e tekintetben alattomossággal vádolni. Legkevésbbé igazságos és indokolt igen tisztelt gróf Apponyi ő nagyméltóságának azon szemrehányása, hogy mi alattomosan, mintegy lesben állva, csak a hasznot akarjuk kikaparni, de a küzdelembe nem megyünk bele. Miért nem igyekezett az igen tisztelt képviselő ur akkor, mikor velünk egy pártban volt, minket küzdelemre buzdítani? (Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Hiszen ő is volt a kilenczes bizottság tagja. A mire a katonai vívmányok tekintetében ő is a kilenczes bizottságban megállapodott és ráállt, azt mi is elfogadtuk. Csakhogy azokból a vívmányokból, melyeknek elérését mi is támogattuk, nekünk nincsen semmi hasznunk. Nálunk minden megmaradt a régi állapotban és abban német kommandót hallunk továbbra is. De az a szemrehányás sem áll, hogy mi nem szólaltunk fel a magyar kommandó érdekében. Méltóztassanak kezükbe venni a háznak 1904 június 27-diki üléséről szóló naplóját; én akkor nyíltan és világosan kimondottam, hogy a magyar nemzetnek joga van a magyar kommandót behozni és arra nézve önökkel együtt küzdünk. Nincsen tehát joga a nagyméltóságú gróf urnak most azt imputálni nekünk, hogy lesben állunk ós csak hasznot várunk. Mi horvátok ebben a házban kezdettől fogva a kormánypártot mint többséget, mint a magyar nemzet többségét támogattuk. Odahaza pedig a magyar állam, vagy az államközösség, a magyar nemzet elleni támadásokat mindig erélyesen és férfiasan visszautasítani iparkodtunk, a mit a jövőben is megteszünk. (Általános helyeslés.) Mindezekért most jutalmul azt kapjuk, hogy nincsen jussunk, hogy alattomosaknak, lesben állóknak mondanak. (Felkiáltások bal felöl: Issekutz mondta! Zaj. Elnök csenget.) Mielőtt felszólalásomat befejezném, bátor vagyok a magyar nemzet képviselőihez pártkülönbség nélkül azt a kérelmet intézni, hogy közeledjenek önök jóindulattal hozzánk. Mert legyenek meggyőződve arról, hogy igy tehetnek saját nemzetüknek eléggé meg nem becsülhető szolgálatot, mert ez által az állam nyolczadrészét vonzzák magukhoz, a mi többet ér, mint akármilyen jogmegtagadás. Azt, a mi nekünk századokon át háboritlanul élvezett jogok alapján dukál, azt ne méltóztassanak tőlünk alaptalanul eldisputálni. Azt pedig, a mit kölcsönös megegyezéssel megállapítunk, ne méltóztassanak nekünk mint kegyelmet szemünkre vetni, mert az csak elidegenítésre vezet, a mi sem nekünk, sem önöknek hasznukra nem válik. 31