Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-12
12. országos ülés 1905 április 12-én, szerdán. 69 ben tárgyalt az 1899 : XXX, t.-cz. mellőzésével, elmagyarázásával, vagy megmagyarázásával, a külfölddel kötendő szerződésekre nézve. Én nem akarom ebben a miniszterelnököt felelősségre vonni, mert nem is tudom, igaz-e, nem is tudom, hogyan igaz, csak utalni akarok arra a közismeretit tényre, hogy ezek a szerződések lejáratban vannak, ezeknek a szerződéseknek megkötése sürgős, ezt tőlünk, az országtól követelik és követelni joguk van az osztrák kormányzó férfiaknak, mert hiszen a felmondandó szerződések közösen köttettek, tehát itt egy. nagyon kinos és zavaros helyzet előtt állunk. És nekünk nincs vámtarifánk, nekünk nincs . . . Polónyi Géza: Kormányunk! B. Kaas Ivor: . . . kormányunk, nekünk nincs semmi védelmünk, sem arra nézve, hogy ezek a közgazdasági kérdések kellően megoldassanak, sem az országgyűlésnek magának nincs egy szakbizottsága, a mint ezt a házszabályok elrendelik, hogy ezen kérdésekben akár ugy tanácskoznék, mint most Ausztriában egy külön kiküldött u. n. Derschatta-bizottság, akár pedig mint egy állandó bizottság; szóval: ott állunk készületlenül, fegyvertelenül, még csak egy bizottságunk sincs, a mely a dolgokat megbeszélné, in camera caritatis. (Ugy van balfelöl.) Ez az állapot az országra nézve tűrhetetlen. Midőn én ezt igy érzem, azzal a kérdéssel és kéréssel fordulok az elnökséghez, — nem kívánom ilyen fontos dologban, hogy ezt már ma a holnapi napirendre tűzzük ki, — hanem igenis kérem, hogy tanácskozva a dolgokról, holnap az elnökség adjon nekem erre érdemleges választ, (Élénk helyeslés bal felöl.) Hammersberg László jegyző: Rakovszky István! Rakovszky István: T. képviselőház! A házszabályok 250., 126. és 125. §§-aihoz kérek szót, A t. előttem szóló képviselőtársam szemére vetette az elnökségnek, mint a ház hivatott őrének, hogy a házszabályokat nem kezeli ugy, a mint az elő van irva, B. Kaas ivor: Nem tettem szemrehányást! Rakovszky István: Nem tett szemrehányást, csak kérdést intézett hozzá! T. képviselőház! Én is nagyon kívánatosnak találnám, hogy a ház végleg meg lenne alakulva, meglennének a bizottságok és a ház a rendes munkához láthatna. De miután a politikai viszonyok olyanok, hogy sem előterjesztések, sem törvényjavaslatok nincsenek és a háznak minden tagja, eddig legalább, abban állapodott meg, hogy a míg a helyzet nem tisztult, ezen bizottságokat meg nem választja: e miatt tehát az elnökséget a legkisebb szemrehányás sem érheti. (Ugy van!) De nem is ezért szólalok fel, t. ház, hanem t. képviselőtársam egy olyan állítást koczkáztatott meg, a mely ellenkezik a házszabályokkal és azon állásponttal, a melyet azóta, hogy szerencsés vagyok a háznak tagja lehetni, a ház ellenzéke a maga részéről folyton ós folytonosan hangoztatott. B. Kaas ivor: Visszaveszem, ha vétettem! Rakovszky István: Az ellenzék ugyanis azt hangoztatta, hogy egészen téves és rossz intézkedés az, hogy ezen bizottságok ugy alakíttattak meg, hogy mindig a többség tagjai küldettek abba ki nagyobb számmal, ugy hogy azokban az ellenzék mindig majorizálva volt; a mi nem történhetnék meg, hogy ha a házszabályok 125. §-a értelmében az osztályok tárgyalnák a törvényjavaslatokat és a budgetet, a mennyiben az osztályok alakulásánál, kisorsolás utján választatván azok, a véletlen játszik közbe. E miatt nem áll meg t. képviselőtársamnak azon állítása, a melyet mondott, hogy nincsen fórum, a melyhez ezen tárgyakat utasítani lehetne. A házszabályok 125. §-a az osztályokra nézve a következőket mondja (olvassa): »A tanácskozás tárgyainak előkészítése osztályokban, vagy bizottságokban történik.« Ha ezen előterjesztések és törvényjavaslatok az osztályokhoz kerülnek, akkor épen az az álláspont jut majd győzelemre, a melyet éveken át hangoztatott az ellenzék, hogy t. i. az osztályokhoz jussanak ugy a budget, mint az egyes törvényjavaslatok és nem a szakbizottságokhoz. Ez okból tehát semmiféle veszély nem forog fenn. Ennélfogva tehát én azt indítványozom, hogy ne méltóztassék talán ezen rövid időn át változtatni a mostani helyzeten. (Felkiáltások a baloldalon: Az a kérdés, hogy meddig tart!) Ha majd el fog jönni annak az ideje, a mi mindenesetre nem sokára lesz, amúgy is megválasztatnak a bizottságok. Ha pedig nem, miután az osztályok meg vannak alakítva, s azon bizottság is, a melyre az osztályok alakítása által provideálva nincsen, t. i. a mentelmi bizottság, tehát semmi veszély fenn nem forog. Fenforoghat egy veszély, a mely a t. képviselőtársamnak, ugylátszik, kikerülte a figyelmét. A 126. §. utolsó bekezdése ugyanis ekként szól (olvassa): » Ugyanekkor välasztatik meg az országgyűlés egész tartamára az 1868: XLYI. t.-cz. értelmében az állandóságok ellenőrzésére kiküldendő országos bizottságba a képviselőház részéről küldendő négy rendes és két póttag.« De ez sem lesz nagy veszély, mert az 1868. évi XLVI. t.-cz. 3. §-a ez iránt a következőképen intézkedik (olvassa): »E bizottságok tagjai az illető törvényhozások megbízatásának egész idejére választatnak, s működésüket az országgyűlés és birodalmi tanács feloszlatása esetében is mindaddig folytatják, mig az újólag egybegyűlt törvényhozótestületek uj választásokat tehetnek.« Nem kívánatos és nem jó állapot a jelenlegit azt elismerem; de imminens veszély nem forog fenn és azért azt hiszem, hogy jobb volna a mostani állapotot még továbbra is fentartani. (Helyeslés balfelöl.). Elnök: A miniszterelnök ur kivan szólni.