Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-34

410 3i. országos ülés 1905 június 2-án, pénteken. E czimnél rá kell térnem az amerikai kérdésre is. Mindjárt eleinte bizonyos arányban, később pedig valószínűleg teljes mértékben megszűnnék az Amerikába való kivándorlás, (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Bőt még azonkívül arra is reményünk van, bogy az Amerikában ipari téren igen előnyösen kiképzett magyar véreink lassan visszaszármaznának. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Ha a kereskedelem szempontjából tekintjük a kérdést, ott sem látunk semmi veszedelmet. Jelenleg a kereskedelem meglehetős aprólékos módon foglalkozik még hazánkban, de ha megszűnnék az osztrák gyárak versenye, ezeknek utazói, bizományosai mind a hazai kereskedelmi osztályból lennének helyettesítve, továbbá a jelenleg Ausztriából és a külföldről hozzánk nagy számmal beözönlő és nyers terményeinket bevásárló idegen kereskedő-publikum szintén a hazai kereskedői osztálylyal lenne pótolható. A hazai kereskedői osztály nagyobbszabásu tevékenységet kezdene, a mi az export-üzlet terén nyilvánulna legelőször. A hazai kereskedelmi osztály a közelmúltban még bizonyos ellenszenvvel viseltetett a szövetkezeti eszmével szemben, de ujabban és a jövőben azt hiszem, hogy ezt az eszmét még inkább magáévá teendi, ugy, a hogy azt már a budapesti fűszerkereskedők, kávépörkölő- és őrlő-szövetkezetek és a kolozsvári fűszerkereskedők likőr-gyártó szövetkezetének példája mutatja. Ezen a nyomon lehetne szövetkezeti utón nagymérvű export üzleteket megindítani. Most már utolsónak hagyva a legfontosabbat, a mezőgazdaságot, rá kívánok térni az önálló vámterületnek a mezőgazdaság szempontjából észlelhető vagy elképzelhető káraira. De mielőtt még ennek részletes tárgyalásába bocsátkoznám, az osztrák ipar helyzetét kívánom röviden megvilágítani. Mi az összes mezőgazdasági termeivényeinknek 18°/o-át víszszük ki Ausztriába, Ausztria azonban az ő textil-ipari termékeinek 40°/

0-át hozza át Magyarországba. Ha tehát ezen két számot összehasonlítjuk, mindjárt tisztában lehetünk azzal, vájjon érdekében áll-e Ausztriának azt a bizonyos azonnali vámterületi elkülönítést, a melylyel oly gyakran fenyeget, életbe is léptetni? Ezt tehát mi komolyan nem vehetjük, (ügy van! bal/elől.) és igy ettől félnünk sem kell. (Ugy van! balfelöl) Minthogy a mezőgazdaság szempontjából halljuk a legtöbb szemrehányást ezen törekvéseinkkel szemben, nagyon részletesen szükséges ezen kérdést megvilágítanom, miután az ugrást a sötétbe egy egész nemzettel, lekiismeretlen dolognak képzelném. A földmivelés jelenlegi és a múlt évtizedekben volt helyzete nem tekinthető oly rózsásnak, daczára az áldásosnak hirdetett közös vámterületnek sem. A kivándorlás folytonosan rohamosan szaporodik, földbirtokunk évenként sok millióval megterheltetik és az árverések száma máris meghaladja a húszezret évenként. Már most az a kérdés: hogy ha azonnali vámterületi elkülönítés állana be, hogyan lehetne ezen segíteni ? A válasz nagyon egyszerű. Az azonnali önálló vámterület azonnali vámbevételekkel is járna az iparczikkeket illetőleg. Ezen vámbevételeket mindjárt fel lehetne használni az oly nagy segélyre szoruló gazdaközönség istápolására. Egy állam az állam nevet meg nem érdemli akkor, ha szuverenitását az igazgatás minden ágaira kiterjeszteni nem képes. (Igás! Ugy van ! a baloldalon.) Nagyon nehezen tudom eldönteni azt, hogy mi nevezetesebb: az állam nyelvének a hadseregben való érvényesítése, vagy pedig a gazdasági önrendelkezési jogunk megszerzése? (Felkiáltások a baloldalon: Mind a kettő!) Mivel látom, hogy ezt velem együtt mások sem tudják könnyen eldönteni, ennélfogva a junktimot tartom ezélszerűnek és az Ausztriávalvaló persz ónál -unióra leendő mihamarabbi áttérést. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Az 1867-es törvények imperative előírják a teljes paritást. De a jelen körülmények között semmi kilátásunk sincs arra, hogy a teljes paritás valóban érvényesüljön. A közös intézmények következtében rendkívül sok millióra megy évenként az a kár, és még többre az az erkölcsi veszteség, a melyet szenvedünk. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) A közös gazdasági összeköttetés azonban Ausztriával egy állandó gyarmati viszonyt stipulált közöttünk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Egy ilyen gyarmati viszonyba átmenetileg talán egy kis néptörzs beleegyezhetnék, de egy húsz milliónyi nemzet állandóan, évtizedeken, évszázadokon át, ilyen rabigába önként nem hajthatja a fejét. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Nem is érdemelné meg azt, hogy a történelem egyáltalában róla tovább is megemlékezzék és ennélfogva ezen kérdéssel végezni kell. Ha körül tekintünk a nagy világban és átmegyünk Észak-Amerikába, s megnézzük, hogy mi volt a népesség aránya akkor, a mikor az anyaországtói, Angliától, elszakadt, azt találjuk, hogy három millió kilenczszázezer ember volt csak és csak százharminczegyezer ember lakott városokban. Száz évre rá már hatvankét milliónyi hatalmas nemzettel és tizennyolcz millió városi lakossággal állunk szemben. Gyenge kis szomszédunk Eománia, a mely alig huszonhét évvel ezelőtt bontakozott ki a török járom alól, daczára az utolsó két év sanyarú viszonyainak, a melynél fogva népének legfőbb tápláléka, a tengeri tekintetében nagymértékű bevitelre szorult, ennek a súlyosbító körülménynek daczára is képes volt öt százalékos államkölcsöneit négy százalékosra konvertálni. Van tehát nekünk is némi reményünk arra, hogy ha mi is további konverziókra szorulnánk, vagy további nagyobb kölcsönöket vennénk igénybe, hogy szintén négy százalékon, vagy még olcsóbban jutnánk hozzá. A gazdaközönség, a mely kétségen kivül az