Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-33

405 33. országos ülés 1905 igazság, a melyet nem is lehet megczáfolni! (Zaj a baloldalon.) Megvárom, mig a felnőttek oktatása véget ér. Polónyi Géza: Akkor oda fordítanám, ha az volna! Gr. Tisza István miniszterelnök: Egy szóval, azt hiszem, hogy azt kétségbe nem vonhatja senki, hogy ezeknek a nemzetközi piaczi konjunkturáknak és a vám fizetésére kötelezett versenytársaknak költségszámlái adják meg az ár-nivót. Mi megkaphatjuk azt az árt, a melyet ily viszonyok közt az osztrák fogyasztó adni kénytelen; ő rá vonatkozólag a helyzetet a vámnak Magyarországra való behozatala abszolúte nem érinti. Hogy ha Magyarországra vámot szabnak, azért egy krajczárral sem lesz drágább az orosz, a szerb vagy a román búza, a mely a piaczra kerül. Egyszerűen az következik be, hogy mig eddig a magyar gazda dugta zsebre az árt egyedül a szállítási költségek levonásával, addig ezután egy része mint vám az osztrák kincstárba fog befolyni. Ezt, azt hiszem, megczáfolni nem lehet, (Felkiáltások a jobboldalon: Egészen világos.') És megint ott volt az a sajátságos felfogás épen Kossuth Ferencz t. barátomnak nyilatkozatában, hogy ma egyetlen egy vevőnk van. Engedelmet kérek, nekünk vevőnk lehet mindenütt e széles világon. Elmehetünk terményeinkkel mindenüvé; de összes vevőink között egy van, a ki többet adhat mint más, a ki más feltételeket szabhat mi ránk nézve és nekünk adja az árból azt is, a mit más konkurrenssel szemBen mint vámot kell megfizetnünk. Természetes tehát, hogy összes jáaczaink közül elsősorban ezt a piaczot látjuk el a magunk feleslegével és csak olyan czikkeket és annyit viszünk ki, a mely czikkek a mi piaczunkon már el nem férnek. Tehát nemcsak egy vevőnk van, de igenis öszszes vevőink között egy van, a ki többet adhat nekünk, mint más, nem a mi szép szemeinkért, de kölcsönösen jól felfogott érdekből és a kölcsönös érdekek tekintetbevételével berendezett szervezetünknél fogva. És most arról van szó, hogy ezt a kedvezményes vevőt veszítjük el akkor, ha a külön vámterület álláspontjára helyezkedünk. De hát ezek a kérdések, hála Istennek többé-kevésbbé akadémikus természetűek, mert azt gondolom, hogy a mélyen t. közjogi ellenzék álláspontjából is megemésztett dolognak tekinthetők. Ennek pl. gr. Károlyi Sándor t. barátom teljesen nyilt kifejezést is adott, hogy az adott viszonyok között azt hiszi, hogy a kereskedelmi szerződéseket most még egyszer a vámszövetség alapján kell megkötni. Méltóztassék csak meggondolni, hogy most kezdenek egy magyar vámtarifát csinálni márczius 1-éig; teljesen ki van zárva, hogy mindazok a kérdések, a melyek megoldandók volnának, megoldassanak. Polónyi Géza: Ki teszi azt lehetetlenné? május 3i-én, szerdán. Gr. Tisza István miniszterelnök: Azt bizonyára nem én tettem lehetetlenné. Ha én tettem volna, akkor ezt igen nagy érdemnek tulajdonítanám, mert az országot egy óriási veszedelemtől mentettem volna meg. Fájdalom, ezzel nem dicsekedhetem. Polónyi Géza: Az kijátszása a törvénynek, nem érdem! (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Az én t. barátom, gr. Károlyi Sándor nyíltan kimondja, hogy erre a 10 évre meg kell ezt csinálni és aztán azt mondja, hogy a külön vámterület kétségtelenül az árak devalváczióját fogja maga után vonni, a minek különben gr. Apponyi Albert gondolom utolsó beszédében — a melylyel sajnálatomra akkor nem foglalkozhattam, mert nem akartam egy vita keretén belül többször érdemlegesen felszólalni -— szintén kifejezést adott, hogy t. i. a külön vámterületnek káros hatása legfeljebb egy kis árdevalváczió. Ugyanezt ismeri el gr. Károlyi Sándor, de azután azt mondja, hogy ennek folytán használjuk fel ezt a tiz esztendei respiriumot, a mint ő magát kifejezte, és az agendáknak egy tiz évi sorozatát állítja fel és azt mondja, végezzünk el mindent, hozzuk abba a helyzetbe a mezőgazdaságot, hogy azután átmehessünk veszély nélkül a külön vámterületre. Eszem ágában sincs most t. ház, mikor igazán visszaélek a ház türelmével, (Halljuk! Halljuk!) bele menni a gr. Károlyi Sándor által felállított teendők egész sorozatának mérlegelésébe. Méltóztatnak emlékezni, voltak abban egyes specziális mezőgazdasági ágak felkarolására, voltak a hitelviszonyokra, voltak a közteherviselési viszonyokra, sőt még a tulajdonjogi viszonyokra vonatkozó reformok is. Én elismerem, hogy ezek legnagyobb része megfontolásra méltó, sőt olyan, hogy egyszerűen folytatni kell a már megkezdett rendes akcziót, másik meg olyan, a melynél további reformra lehet és van szükség. Én mindenesetre azt mondom, hogy nemcsak ezalatt a tiz év alatt, hanem már ezelőtt is és azután is a legnagyobb gonddal fontoljunk meg minden konkrét javaslatot, a mely a mezőgazdaság erősbitésére és javítására szolgál és igyekezzünk azt megvalósítani. Hanem az egész hosszú sorozata ezeknek a javaslatoknak olyan, hogy semmi köze a közös, vagy a külön vámterülethez. Egyetlen egy sincs azokban olyan, a melyet csak a külön vámterület mellett lehetne megvalósítani és a közös vámterület mellett nem, sőt van olyan, a melyet egyenesen a közös vámterület mellett az átmeneti idő alatt akar t. barátom végrehajtani. Én azt mondom, ha jó, ha czélszerű, hajtsunk végre minél több üdvös dolgot e tiz esztendő alatt és hozzuk a magyar mezőgazdaságot mentül előnyösebb helyzetbe. Hanem ha ezt megtettük és tiz év múlva megint dönteni kell a kérdésben, akkor megint csak azt fontoljuk meg, hogy árdevalvácziót okozunk-e a mezőgazdasági terményekben, igen