Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-32

32. országos ülés 1905 május 30-án, kedden. 379 következteti, hogy az ország elszegényedik. Ha tekintjük Ausztriával szemben 20 évre visszamenőleg kereskedelmi mérlegünket, akkor azt látjuk, hogy ez a kereskedelmi mérleg, sajnos, nagyon is passziv. Nevezetesen az utolsó 20 esztendő alatt 1589'4 millió korona értékben több pénz ment ki tőlünk iparczikkekért Ausztriába, mint a mennyi onnan befolyt a mi mezőgazdasági terményeinkért. Ha ez igy megy tovább, akkor ez a gazdálkodás, valamint az egyes egyénnél a csődhöz vezet, ugy az országnak is csődjét fogja maga után vonni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ebből joggal következtetünk az elszegényedésre. De látunk mi még mást is, a mit naponként tárgyalnak a lapok és a mit a múltkor itt egyik t. képviselőtársunk is felhozott, nevezetesen a kivándorlás kérdését. Hát azok az emberek nem azért vándorolnak ki, mert itt elszegényedtek és megélhetést nem találnak? Ne mondja nekem senki, hogy a magyar ember talán kalandvágyból vándorol ki, mert a magyar ember ragaszkodik hazájához, ahhoz a földhöz, a melyet ősei míveltek és ahhoz a helyhez, hol bölcsőjét ringatták. A kivándorlás pedig, sajnos, tapasztaljuk, már aszinmagyar vidéken, a magyar Alföldről is szedi áldozatait. Beismerem, hogy a kivándorlásnak nem egyedüli oka a közös vámterület és nem épen a közös vámterületnek következménye, hanem ehhez hozzájárult a 38 éves liberális rendszer is, továbbá a most legújabban magyar királyi szabadalommal űzött kivándorlási ügynökösködés is, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) De szerény nézetem szerint a kivándorlást csak ugy fogjuk megakadályozhatni, hogyha intézményeket hozunk ebbe az országba. Az ország közgazdasági politikáját nem lehet tisztán egyoldalú Bzempontból felfogni. E részben kaptunk tegnap gr. Károlyi Sándor t. képviselőtársamtól egy fényes példát, hogy nem egjoldalulag, hanem a nép széleä rétegeinek érdeke szempontjából kell közgazdasági politikát csinálni. (Helyeslés balfelöl,) És itt intek, hogy tessék előrelátónak lenni, mert azok, a kik ma még csak jogot követelnek, nemsokára joggal fognak munkát és kenyeret követelni. A kereskedelemügyi miniszter urnak tegnapi beszédével kívánok foglalkozni. Elsősorban rámutatott a miniszter ur, egy nagy számot említve, hogy 1891-től 1903 ig mennyivel emelkedett az ipari foglalkozást üző lakosság száma. Igen, emelkedett, csakhogy ezen számadatot meg kell vizsgálni, mert az ipari foglalkozáshoz hozzá van csatolva a vendéglősipar, a kávéházi ipar, a fürdő-, az építőipar stb., a mi nem gyáripari foglalkozás, s nem számitható az ipari foglalkozás emelkedéséhez a pinczérek és a kávéháztulajdonosok számának emelkedése. (Igaz ! Ugy van! balfelöl.) Kifogásolja a miniszter ur azt is, hogy miért kívánja Kossuth Ferencz t. képviselőtársam, hogy ez a közös vámterület számára készült vámtarifa-javaslat az önálló vámterület számára átalakíttassák és mint Magyarországnak önálló vámtarifája tárgyaltassék. Erre egyszerűen az a válaszom, hogy Kossuth Ferencz t. képviselőtársam és a koaliczió nemcsak a lényeget tekinti, hanem a formát is. Mi ma az önálló vámterületnek a jogi állapotában vagyunk, tulajdonképen közös vámterületünk, melyet mindkét állam megszavazott volna, nincs, tehát mi, mint önálló vámterületben élő ország, csakis önálló magyar vámtarifát állapithatunk meg. (Helyeslés balfelöl.) Ellenzi a miniszter ur felszólalásának végén és feleslegesnek találja, hogy egyáltalában bizottsághoz utasíttassák e javaslat. Ezt a javaslatot annak idején azért készítették, hogy törvény legyen belőle. Az 1899 : XXX. t.-cz. világosan kimondja, hogy külföldi kereskedelmi szerződéseknek még tárgyalásába sem szabad bocsátkozni, még kevésbbé azokat megkötni mindaddig, inig az autonóm vámtarifa törvényhozásilag megszavazva nincs. Már pedig csak ugy lehet ebből törvény, ha először a bizottság letárgyalja. Azonkívül a közgazdasági életben egy pár év is nagyfontosságú. Ezt a vámtarifát 1901-ben készítették, azóta elmúlt négy év, és azt látjuk, hogy olyanok, a kik annak idején nagyon meg voltak azzal elégedve, épen a t. agrárius felszólaló képviselőtársaim ma már keveselik az abban foglalt agrár vámokat. Nagyon is helyes tehát, hogy a bizottsághoz utasíttassák, és ott a mostani viszonyokhoz képest, az eBetleg bekövetkezendő önálló berendezkedésre való tekintettel, átalakíttassák, Erkölcstelennek mondja a miniszter ur Kossuth Ferencz t. képviselőtársamnak azon eljárását, hogy ő egy specziális szerződést kivan kötni Ausztriával, de természetesen csak tekintettel az előrehaladott időre és arra, hogy egy bizonyos átmenetet kivan létesíteni. Hogy miért kívánunk mi szerződést kötni arra nézve, a mit ép ugy mint eddig egy kiegyezési törvényben lehetne kifejezni ? Elsősorban azért, mert annak, hogy a közgazdasági viszonyok ilyen rendezetlenek, nem mi vagyunk okai, hanem elsősorban Ausztria az oka, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) mert 1897-től a nagy obstrukczió kitöréséig lett volna bőven ideje letárgyalni és a magyar képviselőház is feltétlenül letárgyalta volna ezeket a javaslatokat. De ép azért, hogy jövőben ne legyünk kénytelenek Ausztriától függőleg közgazdaságilag berendezkedni, hanem hogy önállóan járhassunk el, azért fontos, hogy most is az átmenetre nézve szerződéses viszonyba lépjünk Ausztriával és egy specziális szerződést kötve, mindig önrendelkezési jogunk fentartása czéljából, mert hiszen egy oly nemzet, mely nem mer minden téren önálló lenni, mely bármily szempontból is lemond önállóságának bármily kicsiny attribútumáról, az nem érdemli 48*