Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-31

31. országos ülés 1905 május 29-én, hétfőn, 361 -ez is megbosszulja magát; a gyomort azonban nem lehet sokáig megcsalni, mert az fellázad és jogait követeli. A mikor a nemzeti kívánalmakat Ausztriában megtagadták, akkor a szabadelvűpárt még csak a nemzet szivét és az eszét csalta meg, de a gazdasági kérdésnél ez már a gyomor kérdése. A ki nem hiszi el, az tekintsen át az Oczeánon; a fellázadt nemzeti gyomor ott keres kielégítést, ott keres táplálékot. Szomorúan kiáltó jel ez, mélyen t. képviselőház! Ez ellen nem régen, a múlt tavaszszal, ha jól emlékszem, Széll Kálmán egy jóslatszeríí mondást koczkáztatott meg egy alkalommal, melyet ha szószerint nem is tudok idézni, értelme, tudom, hogy a következő volt: »Vigyázzatok rá, oly szomorú helyzet fog ránk következni, hogy Mohács óta ennél gyászosabb nem volt soha,« Mi ezt akkor nem értettük meg, szükséges volt hozzá Tisza István, a ki megmondotta nyíltan a kötél és golyó programmját. Nemcsak nemzeti szempontból, de gazdasági szempontból is, most készülnek a hurkot a nemzet nyakára rátenni, a mely ellen azonban mi határozottan és feltétlenül tiltakozunk és minden védekezést meg fogunk kísérelni. Ez az a sötét pont, a melyet három éve már látnoki lélekkel előre megérzett Széll Kálmán, mert bizonyos, hogy az első Kálváriát vele járatták akkor, a mikor 1902. deczember 31-ikén azalatt a bizonyos sokat emlegetett 12-ik óra alatt, a mikor megalázassál visszaszorították a nemzet követeléseit, Körber dölyffel és osztrák gőggel nézte a magyar álláspontot, mert tudta, hogy a császár Brennus kardjával az osztrákok felé fogja elbillenteni a mérleget. Könnyű nekik, de ily megaláztatásoknak a magyar nemzetet többé kitenni neta akarom. Azért is mindenekelőtt a szőnyegen lévő kérdésnek azt a pontját, a mely az autonóm vámtarifa elkészítéséhez időt akar nyerni, pártolom. Mutassuk meg Ausztriának, hogy mi nem vagyunk angolkóros csontú nemzet, hanem ha lábra akarunk állni, vállvetett igyekezettel és buzgalommal talpra is tudunk állni, s meg fogjuk mutatni a világnak, hogy a mit egy erős nemzet akar, annak sikerülnie is kell. Hiába vannak felkinálkozók, hiába vannak politikai Vortänzerek még mindig ugy a quótánál, mint a közös vámterületnél, a mennyiben a quótánál felfelé Hezitáltak, csakhogy az udvari kegyeket elnyerjék, a közös vámterületnél is ráliczitáltak a talmikapaczitások a nemzetre, neveket nem akarok említeni . . . Egy hang (jóbbfelä): Jobb is! Markos Gyula: Ugy is tudjuk! A közbeszólást különben szívesen honorálom; eszembe juttatja azt, hogy Mátyás király előtt egy tudós bűvész produkálta magát, a ki ügyesen tudta a kulcslyukon keresztül szórni a borsót. Művészetének a honorálására Mátyás király azt mondotta, hogy adjatok neki méltó jutalmul egy kosár borsót. Én azonban tudom, hogy falra borsót hánynék és azért nem borsót adok ezen KÉPVH. NAPLÓ. 1905—1910 I. KÖTET. jeles politikusoknak, hanem adok szívesen egy kosár nemzeti fügét. Egy hang (a jobboldalon): De szellemes! Markos Gyula: Ezt sem érdemlik meg azért a közbeszólásért. Ha ez a példa nem tette meg a hatását, önkénytelen jut eszembe egy másik, a mely az önök pártját csakugyan méltán jellemzi. A 80-as években történt a népzavargások alkalmával, hogy az egyik őrjáratot vezető őrmester így szólt éjnek idején: majd megmutatom, hogy egyetlen izraelita polgártársunk hajaszálának se szabad meggörbülni. Azonban súgva hozzátette: íUsd a zsidót!« Ennek a pendantja a t. szabadelvűpárt élén Tisza viselkedése, a midőn az ország szine előtt hangosan hirdeti, hogy nincs hőbb vágya, mint elhagyni azt a széket, de a benfenteseknek megsúgja: Megy a fene, maradjunk fiuk! Még minden jóra fordulhat! (Derültség.) Sőt ha el is menne Tisza, akkor is itt marad szellemével, ő maga pedig csak a kulisszák mögé megy vissza. A különbség az őrjárati darabant és a kormányelnök között egyébként csak az, hogy a darabant nem volt a király bizalmi embere. Valami keveset ez is nyomna a latban. (Derültség.) Felvetem most azt a kérdést, t. képviselőház, hogy ha a Reichsrathban nyomára jönnének annak, hogy ott egy titkos magyar párt az osztrák gazdasági érdekeket évtizedeken át kiszolgáltatja Magyarországnak, sőt az osztrák császárt a magyar király gyámsága alá helyezi, vájjon mit gondol a t. túloldal, volna-e ennek a pártnak 24 óráig maradása a Reiehsrathban ? Ugy-e, nem! így nem lett volna szabad egy perczig sem tűrni Magyarországon egy olyan pártot, a mely ennek a pendantja, mert a szabadelvűpárt esete tulajdonképpen ennek megfordított tükörképe. Mielőtt felszólalásomat befejezném, Petőfi Sándor »Ledőlt szobra« jut eszembe, a mely egy magas hegy tetején díszelgett, aztán ledőlt a posványba, a hol elnyelte az iszap. A költő az utolsó két sorban felhívja a nemzetet, — mert a szobor nem más, mint a porba tiprott alkotmány — hogy jöjjön segíteni mindegyik, az asszony könynyel, a férfi vérrel. Ennél találóbban nem lehetne jellemezni a jelen tragikus helyzetet sem, s azért záró szavaimban én is ezt mondom a szabadelvűpártnak, segítsen minket mindenki a maga ereje szerint, menjünk az alkotmány védelmére, a szabadelvűpárt könynyel, mi pedig, hogyha kell, vérrel is. Tisza Istvánhoz pedig — sajnálom, hogy nem lehet hozzá szerencsém •—- mint jó történészhez a következő szavakat intézem: 0 bizonyosan tudja, hogy Ephialtes is csak egyszer árulta el Spártát, Júdás is csak egyszer adta kézre a mestert, Herostrates is csak egyszer gyújtotta fel Diana templomát: elégedjék meg ő is ezzel a mostani dicsőséggel és ne kívánja folytatni. 46