Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-30

336 30. országos ülés 1905 május 27-én, szombaton. pártok bizalmi férfiai által részleteiben is interpretált kormányprogrammját fogadja el alapul. Oly kormány, a mely ezen többségi pártnak programmját vállalja és ennélfogva annak bizalmát és támogatását birja. Ez a leghelyesebb és egyik módja a krizis parlamentáris és alkotmányos megoldásának. Azt már tudjuk, hogy a többségi akarat nem tudott érvényesülni mindez ideig és tudjuk azt is, hogy az ütköző pont ezen kérdésre nézve a katonai kérdések terén mozog. Hogyan és miképen áll, t. ház, a helyzet ebben a kérdésben ? (Halljukf Halljuk!) A helyzet így áll. (Halljuk! Halljuk!) A képviselőválasztók elé a Tisza-kormány a kilenczes bizottság lefokozott katonai programmjával lépett. Mi ezen az oldalon többet, sokkal többet kivántunk. Azok a tiszteletreméltó képviselőtársaink pedig, a kik lényegileg talán nem kívántak többet, kijelentették csatlakozásukat ezen követelésekhez azért, mert azt mondották, hogy az országban parlamentáris nyugalom mindaddig uem lehet, a parlament munkaképessége mindaddig el nem képzelhető, a mig ezen kérdések a hatvanhetes kiegyezés alapján megoldást nem nyernek. (Igaz! Ugy van! a baloldalon és a középen.) így vitték a katonai kérdéseket az ország elé. És miképen döntött az ország ? Azokat a t. urakat, a kik a lefokozott, a lerontott kilenczes bizottsági programra alapján állottak, kisebbségben hagyta azon pártokat pedig, a melyek a katonai téren többet kívántak, többségben küldötte be a házba. (Igaz! JJgy van ! a baloldalon.) Már most ugy állítani fel a kérdést, hogy a többség, a mely a választók előtt azt vallotta, hogy a katonai kérdések terén az, a mit Tisza István kormánya és a szabadelvűpart követel, nem elég, hogy ennél többet, sokkal többet kell kívánni, hogy ez a többség most a választások után, pure et simple, elfogadja a megbukott, a választáson kisebbségbe jutott pártnak álláspontját, ez, bocsánat, de egyszerűen abBzurdum, egyszerűen lehetetlenség, (Igaz! Ugy van! a középen és a baloldalon.) Lehetetlenség pedig, t, képviselőház, két szempontból.^ Először az egyéni tisztesség szempontjából, (Élénk helyeslés a baloldalon és a közepén.) mert, hogy mi, a kik a választások előtt az önök programmja ellen foglaltunk állást, egyszerűen átmenjünk most oda és azt a programmot fogadjuk el, csak azért, hogy itt valamely megoldás legyes lehetséges, ez, mondom, az egyéni és a politikai tisztességgel össze nem fér. (Igaz! Ugy van! a középen és a baloldalon.) Én azt hiszem, hogy ezt nem tehetjük meg egy más okból sem. Vállalhat-e a többség kormányt azzal, hogy a midőn beleül a bársonyszékekbe, a midőn átveszi az ország kormányzását, azt oly módon tegye, hogy az egész országban ujjal mutassanak rá, mondván, hogy ezek bramarbák, vagy — bocsánatot kérek a kifejezésért — svindlerek, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) a kik a választóknak a választások előtt ezt meg ezt ígérték, most pedig, midőn a vörös bársonyszékekkel kecsegtetik őket, teljesen a földhöz vágják ígéretüket és programmjukat. (Igaz/ Ugy van! a baloldalon.) At fogok most már térni, t. ház, a gazdasági kérdésekre is, de itt kénytelen vagyok utalni arra, hogy bármilyen fontossággal birjon is az, hogy a képviselőház többsége a magyar alkotmány rendelkezései szerint kormányra jusson, bármennyire átérzem én, és azt hiszem, mindnyájan, a mai helyzet tarthatatlanságát, lehetetlen tőlünk azt követelni és nem szabad nekünk megtenni, hogy a saját programmunkat teljesen félretéve, azt a programmot vállaljuk, a mely ellen küzdöttünk, állást foglaltunk. Mi többre vállalkoztunk és abban a több követelésben, a melyet felállítottunk — mindenki, a ki józanul, nyugodtan, pártatlanul fogja fel a helyzetet, el kell hogy ismerje — a mérséklet vezényelt bennünket (Igaz! Ugy van! balfelöl.) és az a meggyőződés, hogy lehetővé tegyük ezen kérdésekben minden faktor megegyezését. Nem akarok itt a katonai kérdések komplexumába belemenni, csupán egy momentumot legyen szabad felhozni, a melyre, tudtommal, ezen hónapok vitáiban még utalás nem történt. (Halljuk! Halljuk!) A magyar vezényleti nyelvre nézve igen gyakran halljuk azt az álláspontot, hogy ő Felsége szívesen megadhatná a magyaroknak a magyar vezényleti nyelvet, ha nem lennének odaát csehek, lengyelek, olaszok; a mint megadja a magyaroknak, ezek is követelik a saját vezényleti nyelvüket. Erre nézve csak emlékeztetem a t. házat arra, — sajnálom, hogy nem volt időm kikeresnem ezt a határozatot — hogy a midőn itt a házban a magyar vezényleti nyelv körül megindultak a nagy küzdelmek, az osztrák képviselőház egy határozatot hozott, a melyben óriási többséggel demonstratíve azon álláspontot foglalta el, hogy az a nyelv meghatározása nem a pártok, nem az osztrák parlament, hanem a koronának a joga; a midőn az osztrák törvényhozás ezt az álláspoutot elfoglalta, önként kiadta kezéből a jogot, hogy követelései legyenek ezen a téren. Ily körülmények közt tehát azzal argumentálni, hogy az osztrákok követelései miatt nem lehet a magyar vezényleti nyelvet megadni, arra rátérni, abszolúte tarthatatlan. (Igaz! Ugy van! bal felől.) Bátor voltam röviden utalni arra, hogy mi a katonai követelmények terén a legmesszebbmenő előzékenység álláspontjára helyezkedtünk. De hogy ha igazán alkotmányosan akarjuk megoldani ezt a krízist, ennek csak egyik módja az, hogy ezen képviselőház többségének akarata tényleg érvényesüljön ; ennek bizalmával, támogatásával alakuljon kormány. Van egy másik megoldási mód is, a mely megfelel a mi alkotmányunknak. Ez a következő. Az alkotmányos királynak joga van bárkit megbízni kormányalakitással. Az illető megalakítva a kormányt, a