Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-22

22. országos ülés 1905 májas ÍO-én, szerdán. 247 érdekből, sajátos érdekből, politikából elle­neznék. Ha foglalkoztam eddig azzal, hogy minő súlya van a nemzetiségi kerületekből bekerült támogatásnak a 67-es közjogi alap mellett, ak­kor méltóztassanak megengedni, hogy röviden jelezzem azt a sorsot, a melyben a nemzetiségek a volt kormánypártnak 38 éves uralkodása alatt részesültek. Ez a sors, t. ház, nem állt egyéb­ből, mint hogy azon időtől fogva, a midőn a magyarság ellenzése az Ausztriával fennálló közjogi és gazdasági kötelékkel szemben mind­jobban megnyilvánult, a kormánypárt igyekezett e kötelékek változatlan fentartását azzal iga­zolni, hogy azok a nemzetiségek fékentartása és megtörése érdekében még mindig szükségesek. (Igaz! ügy van! Mozgás jobb/elől. Halljuk! a középen.) És ugyancsak ezen érdekből lassanként előhozakodott u. n. bécsi konczessziókka!, a me­lyeket mint belső nemzeti vívmányokat tüntet­tek fel az Ausztriával szemben támasztott nem­zeti követelések elhallgattatására. Ezen, szerény nézetem, szerint, kissé furfan­gos politikának illusztrálására hivatkozom azon szemrehányásra, a melylyel az igen t. miniszter­elnök ur, ugy hiszem a szombati napon állott elő, midőn számon kérte az igen t. baloldaltól, hogy miért nem terjeszkedett ki a feliratban a népiskolai oktatás reformjának kérdésére is. Hangoztatta, milyen óriási nemzeti vívmány lett volna az, ha meghagyták volna számára a módot és lehetőséget arra, hogy a Berze­viczy-féle javaslatot tényleg törvénynyé is tegye. Ennek a taktikának igen klasszikus példáját mutatja az igen t. szabadelvűpártnak tegnapi konferencziáján megtörtént dolog is. (Halljuk!) Bocsánatot kérek, hogy azzal foglalkozom, de hiszen közérdekű dologról van szó. A kormány­párt létjogosultságát és a nagy hivatást, a mely még reá vár, iparkodott igazolni Hódossy Imre igen t. képviselőtársam tegnap a szabadelvű pártkörben tartott beszédében. Többek között — »Az Újság« czimű lajmak közleményei talán hitelesek — a következőket mondotta, miután előzetesen a közjogi alap létesülésének történetét vázolta (olvassa): »Mi jött ez által létre a ma­gyar birodalomban? Helyre lett állítva a ma­gyar nemzetnek, a 8 millió magyarnak hegemó­niája szemben a többi ittlevő mintegy 10 —12 millióval* Itt megállok, t. ház, s kérdem : vájjon helyes és hazafias dolog-e, hogy akkor, midőn itt politikai nemzetről beszélnek, a midőn min­ket minduntalan a politikai nemzet egységének megtámadásával vádolnak, s a midőn mi e czimen még börtönbüntetést is kénytelenek va­gyunk elszenvedni, hogy azok, a kik ezt ránk mérték akkor, mondom, midőn egy kissé le­szorultak a hatalomról, rögtön előálljanak és ön­maguk igyekezzenek részeire bontani a politikai magyar nemzetet? (Mozgás és ellenmondások a jobboldalon. Helyeslés a közép hátsó padjain.) Miért állítja ellentétbe a 10 milliónyi faj­magyart a 12 millió »többivel«, e névtelenekkel, kiknek még nevet sem adott Hódossy képviselő­társam ? Mi tiltakozunk ez ellen, mert mi is mint a politikai nemzet tagjai szerepelünk és Magyarországnak alkotmányában ugy a 48 ik évi alaptörvényekben, mint a 68-ik éviekben a jogegyenlőség, az állampolgárok nemzetiségekre való tekintet nélkül, ki van mondva. Neoi sza­bad tehát igy distingválni és különböző hazafi­ságot feltételeznünk. Azt mondja továbbá, s ez még sérelmesebb, még bántóbb és mégkevésbbé indokolt (olvassa): »Már most minden mozga­lommal szemben, a mely a magyar birodalomban történik, a mely a mi magyar fajunk hegemóniá­jának megdöntésére irányai, ba támaszkodhatunk az egész monarchia haderejére, mert az tartozik a törvényeket megtartani, a törvények végrehaj­tását biztosítani, tehát megtenni mindazt, a mi a magyar nemzet hegemóniájának biztosítására szolgál«. Ilyen viszonyok mellett életkérdés ezen nemzetre nézve, hogy a 67 es alapot továbbra is biztosítva lássuk. Tisztelt ház! Ha valóban érdeke Magyar­országnak az, hogy behozassák az önálló vám­terület, ha valóban érdeke az önálló független államiság minden attribútumát visszanyerni, ak­kor nem ismerjük el és nem engedjük meg azt, hogy ennek a czélnak a hátráltatását a mi kazanatlanságunk czimére, rovására írják. (Élénk helyeslés és taps balfelölj Méltóztassanak vissza­emlékezni rá a múltban, mikor támadták meg a nemzetiségek a hazát és mikor nem volt ele­gendő a honvédség, a csendőrség és miért szük­ségeltetnék még az osztrák h idsereg is a ma­gyar állam ellenünkben való biztonságának fen­tartására? (Egy hang bal felöl: Gyerekes érv! Zaj. Elnök csenget.) Hock János: Az osztrák katona csak vá­lasztáskor kell. Elnök: Ne méltóztassék a szónokot zavarni! Sueiu János: Világos, — de erre most nem akarok kiterjeszkedni. Az volt a volt kormány­párt taktikája, hogy névleg a magyar állam érde­kében — de valójában párturalmi érdekből mind­untalan felvonultatta a nemzetiségi mumust és ez a fogás azután valósággal átment a köztudatba és valóságos kultuszszá fejlődött szerencsétlen hazánkban. Minden nemzetiségi perben, ha száz­szor hangoztatták is hazafiságukat, mindig a haza árulóját, a haza esküdt ellenségét látták a nem­zetiségiekben. Ezen nézet terjesztésében a kor­mánypárti uralom volt első sorban tevékeny. Kijelentettem ezt őszintéo, nyíltan és azt hiszen], hogy kijelentéseim meg fogják tenni azt a hatást, hogy az igen t. szövetkezett ellenzék nem fog abba a hibába esni, a mdyben a volt kormánypárt leledzett és nem fog legfeljebb csu­pán sorrendben megfordított következtetések mellett velünk szemben ugyanarra a térre he­lyezkedni. Mert én ugy fogom fel a sziíuácziót, hogy e tekintetben a nemzetiségi kérdés szem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom