Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-22

240 23. országos ülés 1905 állam czimerét viseli. Horvát-Szlavon-Dalmátországban a honvédség vezénynyelve a horvát, zászlaja ő Felsége ugyanazon névjegye mellett a Horvát-Sziavon- Dalmátország egyesült színeit és a magyar állam czimerét viseli. Egyébiránt a katonai jelvények . . . stb.« Az elnök akkor megkérdezte a házat: elfogadja a tisztelt ház? A válasz volt: elfogadjuk ! Ezen törvényt nem lehet most, mint valami jó hajlamból adott ajándékot feltüntetni, hanem ez a hirt előbbeni jogoknak a következménye. Hogy nekünk horvátoknak már régóta jogunk volt saját haderőnkkel rendelkezni, mely haderő »Exercitus croaticus« név alatt szerepel, hogy ennek az »Exercitus croaticus«-nak a horvát országgyűlésen megválasztatott »0apetaneus regni Croatiae etc.« a vezére és parancsnoka volt, ezt nem szükséges azoknak, kik a magyar közjogban jártasak, külön fejtegetni, hanem elég utalnom egynéhány törvényre. Ott van az 1681 : LXVI. t.-cz., mely igy hangzik (olvassa): »De insurrectione regni Oroatici et Hungariei. Regna porro Croatiae et Hungáriáé tempore majoris et minoris impetus hostilis; secundum actionem inimici, juxta leges et consuetudines suas insurgent. §. 1. Quae regna, ut in suis juribus, privilegiis, statutis, Articulis et consuetudinibus (quae hoc loci renovantur et confirmantur) conserventur, conclusum est.« Ebben a törvényben tehát konstatáltatott, hogy mi horvátok saját törvényeink, saját jogszokásaink, saját kiváltságaink szerint állítunk hadsereget. S nehogy valaha valakinek kétsége legyen a felett, hogy ez jogunk: jogaink, kiváltságaink, statútumaink, törvényczikkemk ugyané mondott törvényben megujittattak és újból megerősíttettek, Ott van az 1687:22. t.-cz., melyben ez újonnan kimondatott. Ott van Batthyány horvát bánnak 1700. évi szeptember hó 30-án kiadott okirata, melyben elismeri a horvát karok és rendeknek a határőrvidék katonai igazgatására vonatkozó jogaikat. — Elismeri, hogy a határőrvidéken katonatiszteknek és hivatalnokoknak csak benszülöttek alkalmazhatók. — Elismeri, hogy a hatärőrvidéki katonai főparancsnok és felsőbb katonatisztek nem nevezhetők ki a horvát karok és rendek megkérdeztetése nélkül, mert ezeknek erre előterjesztési joguk van. — A horvát karok és rendek jogosítva voltak a határőrvidéken az ottani hadsereget, a helyőrségeket és a számadásokat felülvizsgálni. A katonatisztek és a katonák kötelesek voltak a horvát karok és rendek közegeinek a nekik járó tiszteletet megadni. Mindezt I. Lipót király 1703. évi június hő 6-án kiadott oklevelében szintén elismerte, Ott van az 1741:59. t.-cz. (olvassa): »TJt modus Insurrectionis et exercituatio pro tenoré május 10-én, szerdán. Articuli 66. anno 1681. in regnis Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae ultro observetur. Admittit elementer sua sacra regia Majestas, ut modus insurrectionis et exercituationis praefatorum regnorum pro ratione necessitatis juxta articulum 66:1681, ultro et imposterum observetur quemadmodum et observandis statuitur.« Ebben a törvényben tehát újból konstatáltatott, hogy mi haderőnkkel saját törvényeink, saját szokásaink szerint rendelkeztünk. Ott vannak a horvát karoknak és rendeknek 1759-ben hozott határozatai *De statutione Tyronorum.« czim alatt, mely határozatokban megállapittatott, hogyan és hány katonát szavaznak meg. Ott van az 1808: V. t,-cz. Ebben az évben a II. t.-cz. 20. §-ában, és a III. t.-cz, 13. §-ában Magyarországon a magyar vezényszót irja elő, de ez nem vonatkozik Horvátországra, mert a következő V. t.-czikkben újból az mondatott, hogy a mi Horvát-Szlavonországot illeti, azok saját törvényeik, saját szokásaik szerint állítsák fel a haderőt. Mindezekből láthatni, hogy mikép voltunk a haderő tekintetében a régi időkben. Ezekkel a jogokkal, melyekről soha le nem mondottunk, melyeket soka senki kétségbe nem vont, elértük az 1868. évet, mely évben önökkel megállapodtunk és megegyeztünk abban, hogy a haderőre vonatkozó dolgok a jövőben közösek legyenek, Mindezekből napnál is világosabban következik, hogy területünkön a haderőre nézve is a törvényes vezénynyelv csak a horvát lehet. A ki erről a dologról értekezni kíván, kell hogy előbb a magyar közjogot, a horvát törvényes jogokat, régi jogszokásainkat, kiváltságainkat áttanulmányozza ós csak akkor fogja megérteni, hogyan történhetett az, hogy nálunk a honvédségnél horvát a vezényszó; megérti azután azt is, hogy épen oly joggal a közös hadseregben is a horvát vezényszó dukál nekünk. Örömmel kell ez alkalommal konstatálnom azt is, hogy az igen tisztelt ellenzék néhány kiváló férfia legújabb időben a magyar sajtóban e jogunkat hangoztatta. Köztük leghatározottabban nyilatkozott Lengyel Zoltán t. képviselőtársunk, miért is fogadja legszívélyesebb köszönetünket. Csak ilyen hazafias nyilatkozat képes köztünk az annyira szükséges egyetértést fentartani. Issekutz Győző igen tisztelt képviselőtársunk annak bebizonyitására, hogy nekünk a horvát vezényszó nem dukál, azt mondja, hogy hogyan lehetséges horvát vezényszó akkor, mikor nincsen horvát hadsereg? Mikor nincsen horvát állam? Mikor a horvátországi autonóm törvényeket is a magyar király szentesíti! Az igen tisztelt képviselő ur nagyon is téved. — Igaz, hogy nincsen most külön horvát hadsereg, — nincsen már az »Exercitus croaticus*, — igaz, hogy autonóm törvényeinket is a ma-