Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-21

21. országos ülés 1905 május 9-én, kedden. 227 unió alapján, (Élénk éljenzés és taps a haloldalon.) hogy mi nem félünk attól, hogy ez az igazság a maga haladásában fel lesz tartóztatva azok által, a miket most a jelenlegi helyzeten javítunk; meg lesz talán lassítva, de biztosabbá lesz téve. És ha nekem a között kell választanom, hogy czélomat katasztrófák között talán gyorsabban érjem el, de talán a nemzetet eredményeiben ki nem számitható krízisekbe sodorjam, vagy pedig czélom felé lassabban haladjak, azonban biztosan és a nélkül, hogy koczkára tegyek valamit a nemzet a javaiból: (Zaj és mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Ez a mi álláspontunk! Nagy zaj a baloldalon, Elnök csenget.) a választás nem lehet kétes, Ugron Gábor: Ez az igaz! Az árulókat elseperjük! (Nagy zaj a jobb- és a baloldalon, Elnök csenget.) Gr. Apponyi Albert: Hát, t. képviselőtársaim, a kik ezt az általam felállított alternatívát a maguk javára akarják írni, a haladás tempójára nézve is vannak szabályok, a melyeket — az igaz — nem lehet aritmetikai preczizióval felállítani ; de nagyban és egészben meg lehet mondani, hogy ha valamely előrehaladás a nemzeti közvéleményben már meg van érve, hogyha annak érvényesülését csak a legdrasztikusabb eszközökkel, csak erőszakkal, csak korrupczióval lehetne megakadályozni, akkor a nemzeti közvéleménynek ilyen fokon való megérésén alul maradni, azt visszatartani akarni: az lehet haladás az előző stádiumhoz képest, de a nemzeti fejlődés természetes tempójához képest ez nem haladás, hanem hátráltatása, visszatartása a haladásnak. (Zajos éljenzés és taps a baloldalon és a középen.) A függetlenségi pártra nézve tehát tisztán áll a dolog. Ha a függetlenségi párt a koaliczió munkájában nem vesz részt, akkor összes elveit csak hirdetheti. Ha részt vesz benne, elveinek egy részét megvalósíthatja, a többit pedig hirdetheti épen ugy, mintha azt a részt meg nem valósította volna. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De hát, t. képviselőtársaim, illetéktelenül bár, ha személyi oldalát veszszük a kérdésnek, de nem illetéktelenül abból a szempontból, hogy a közpályán működő tényezőknek ténykedéséhez mindenki hozzászólhat, egy pillantást vetek ugyanennek a kérdésnek állására azon jeles férfiak szempontjából, a kik most oly nemzeti követelmények mellett foglalnak állást, a mely nemzeti követelményeket ők előbb nem pártoltak, nem azért, mintha azok lelkükben nem éltek volna, hanem mert ők épen az előbb általam emiitett szempontot figyelembe véve nem tartották a nemzet erőfejlődését, nem tartották a nemzeti lelkület, fejlődését oda eljutottnak, hogy ilyen kérdések felvetése szerintük czélszerű lett volna. Ezeknek a férfiaknak magatartását nekem legalább, a nélkül, hogy tőlük bővebb magyarázatot kértem volna, nagyon megmagyarázza az, a miből kiindult az alkotmány válság, a melybe jutottunk, annak felismerése, hogy a nemzet lelkülete ma már odafejlődött, — akár czólszerűnek tartotta valaki azt, hogy ide fejlesztetett, akár nem — de ma már ott van, hogy nemcsak békés parlamenti munka, d« alkotmányos kormányzás ebben az országban lehetetlen ezeknek az igényeknek kielégítése nélkm^ Hosszantartó éljenzés és taps a baloldalon és a középen) Es akkor kellett, hogy azok a férfiak, lelkiismeretükkel számot vetve, arra a tudatra jussanak, hogy nem teljesítenék kötelességüket sem a nemzettel, sem a királylyal saemben, ha maguktartása által a királynál azt az illúziót ébresztenék vagy fentartarták, mint hogy ha ők a megérett nemzeti követelmények teljesítése nélkül békés, nyugodt és alkotmányos kormányzásra képesek volnának ebben az országban. (Zajos éljenzés és taps a baloldalon és a középen.) Hát, t. képviselőház, hogy a helyzet súlyos, hogy nagy küzdelmek előtt állunk, talán hosszú küzdelmek előtt állunk, azzal mi teljesen leszámoltunk. Tudjuk is, hogy ezen küzdelemben hatalmas tényezők állanak velünk szemben. Sorakozva látjuk velünk szemben az osztrák közvéleménynek minden árnyalatát, ámbár nem tudom, czélszerű volt-e, hogy a mi históriánkban gyakran felmerült azok a kísérletek, hogy nem közös ügyek mechanikus bakójában, hanem mint szabad nemzetek a szabad nemzetekkel egymást megértsük, hogy ezek a kísérletek szüneteltek és hogy ha azok ismét felújíttatnának, a mint meg akarták tenni őseink a pragmatika szankczió elfogadásakor ós a hogy meg akarták tenni őseink 1848-ban, hogy azok nem változtatnák-e meg lényegesen a helyzetet. De ma ugy áll a dolog, hogy harczvonalban állanak velünk szemben az osztrák közvélemény összes tényezői, a mi súlyosan latba esik, mert végre is annak a közvéleménynek is, azoknak a tényezőknek is, van befolyásuk az uralkodóra, a ki egyúttal az ő országuknak uralkodója is. Nem dicsekedhetünk ez idő szerint — ne csináljunk magunknak arra nézve illúziót — a külföld rokonszenvének legnagyobb részével sem. Hát. t. képviselőház, ennek van szomorú előhistóriája. (Halljuk ! Halljuk! bal felöl.) Hiszen a mi egymást követő kormányaink nem vetették meg a külföldi sajtóra való befolyás gyakorlását. (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! balfelöl.) Ezt nem kifogásolom, ez kötelességük volt, de ha ennek a befolyásnak és az ebből a őzéiből a magyar államnak és a magyar kormánynak rendelkezésére álló, sajnos, elég csekély és elégtelen eszközöknek csak felét, a miket a mindenkori kormányok és a mindenkori szabadelvű többségek az ő politikájuk dicséretére inspiráltak, felhasználták volna arra, hogy a magyar nemzeti államnak igazát a külföld előtt megismertessék. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a baloldalon,) ha a mi diplomácziánk a helyett, hogy magyar honpolgárokra a német nyelvet rá39*