Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-21

05 május 9-én, kedden. 212 21. országos ülés 19 Bozóky Árpád: T. képviselőház! Áttérek most a horvát kérdésre. E tekintetben a t. túloldalnak szónoka, Issekutz Győző t. képviselőtársam igen lojális nyilatkozatot tett, olyan nyilatkozatot, elismerem, a mely megfelel a magyar állam érdekeinek, és megfelel magának a vonatkozó törvénynek is. Issekutz Győző t. képviselőtársam határozottan visszautasította a horvátoknak azt a kívánságát, hogy nekik arra az esetre, ha a német vezényszót a hadseregből valahogy ki tudjuk küszöbölni, horvát vezényszavuk legyen. Természetes, azt hiszem, kimondhatom a függetlenségi párt nevében is, hogy ehhez a függetlenségi párt is hozzácsatlakozik és kimondja, hogy a horvátoknak külön horvát vezényszóhoz jussuk nincs. Azonban nem látok logikát Issekutz Győző t. képviselőtársam beszédében. A szabadelvűpártnak az a felfogása, hogy az 1867 : XII, törvényczikk 11, §-át akként kell értelmezni, hogy a vezényleti nyelv megállapításának joga felségjog; ha tehát felségjog, akkor önöknek nincs semmi joguk .ahhoz, hogy ehhez a kérdéshez hozzászóljanak. Ha felségjog, akkor bizzák a Felségre, s akkor önöknek nincs joguk azt mondani, hogy a horvátokat nem illeti meg a horvát vezényszó, azt megmondja a Felség, már t. i. az önök álláspontja szerint, nem pedig a mi álláspontunk szerint. Ebből is látssik, hogy mennyire veszedelmes annak hangoztatása, hogy a vezényleti nyelvnek megállapítása nem a nemzetnek joga, hanem a felségnek joga. Abban a tekintetben, hogy mi legyen a horvátokkal, nekem valami specziális álláspontom van. Ha megengedi a t. képviselőház, (Halljuk! Halljuk!) néhány rövid szóval elmondom. Az a terület, a melyet ma egy végzetes tévedés folytán Horvát-Szlavonországnak neveznek, már a honfoglaláskor magyar terület volt. Madarász József: Igaz! Bozóky Árpád: Ezt a területet a horvátok soha meg nem szerezték sem fegyver jogán, sem más caimen; az a terület ma is a magyar államnak területe. Ha most már a magyar törvényhozás mint szuverén testület a horvátoknak bizonyos engedményeket adott, azt ők mind csak ajándékba kapták, s nincs joguk tőlünk azt követelni, hogy még többet ajándékozzunk nekik, Azt is, a mit ajándékoztunk, rosszul tettük, hogy ajándékoztuk, mert a magyar államnak az az érdeke, hogy tengerpartja legyen, s hogyha a magyar tengerpart, s a magyar államnak szorosan vett anyaterülete között ott van az ék, Horvát-Sziavonország, akkor nekünk nincs biztosítva az utunk a magyar tengerparthoz, s azért nem szabad nekünk megengedni ezen a területen a horvát állam kiépítését, mert akkor elveszítjük nemcsak azt a területet, a mely, mondom, a honfoglalás óta a mienk, hanem elveszítjük a tengert is. Ha a horvátok az ő igazi hazájukban, az őshazájukban, a mai Bosznia-Herczegovinában és Dalmácziában akarják a horvát államot felépíteni, ez ellen, azt hiszem, magyar embernek kifogása nem lehet. Azonban a mostani törekvéssel szemben nekünk magyaroknak kötelességünk állást foglalni, hogy azt a visszás állapotot, a mely a szorosan vett Magyarország és HorvátSzlavonország között fennáll, megszüntessük, és hogy ezt a területet a magyar állam területébe beleöl vaszszuk, épen ugy, mint a hogy tette a szuverén törvényhozás a Kunsággal. Annak is voltak bizonyos privilégiumai, mégis beolvasztották, és ezt meg lehet tenni a horvát területtel is. Ismétlem, ez az én álláspontom, ne méltóztassanak azt vélni, hogy ez talán pártom nézete is, hanem méltóztassanak ezt egyesegyedül az én rovásomra irni. T. ház! Harmadik fontos kérdése ennek a felirati vitának a népiskolák kérdése. Azt hiszem, hogy a magyar képviselőházban nincs egyetlenegy ember sem, a ki ne kívánná az iskoláknak nemzeti irányban való fejlesztését. Madarász József: Ott van az 1832-iki törvény ! Bozóky Árpád: Ez magától értetődő követelmény, azért nem vettük be a felirati javaslatba. Annál kevésbbé illet bennünket ezért gáncs, mert a képviselőház nem ezért lett feloszlatva. Nem azzal küldtek bennünket haza, hogy kérdezzük meg a nemzetet, mi a szava a népiskola államosítása kérdésében, hanem egészen más dologban. Azonban természetes, hogy erre is van feleletünk és én különösen a túloldal megnyugtatása végett óhajtanám is, hogy a felirati javaslatba ilyen irányban beszúrást eszközöljünk és belevegyük, hogy igenis kívánjuk az iskoláknak nemzeti irányban való fejlesztését. Azonban kijelentem, t. ház, hogy ezt a nemzeti irányban való fejlesztést általában nem látom biztosítva abban a javaslatban, melyet a t. kormánynak kultuszminisztere benyújtott. Az csupa foltozás, az ugyan nem fogja a magyar nemzeti nevelés ügyét a legkisebb mértékben sem előmozdítani. Török Bertalan: A legkisebb mértékben sem? Hogy mondhat ilyet? Bozóky Árpád: Azért mondhatom, mert az parancsol, a ki fizet; ha pedig nem mi, hanem az oláhok, a tótok fizetik a tanítót, ha ők gyakorolják a fegyelmi hatóságot, ők fogadják fel, ők bocsátják el a tanítót, akkor az nekik engedelmeskedik, nem pedig nekünk. Hiába írunk arról paragrafusokat, hogy tanítsák a magyar nyelvet, ha egyszer az a kör, a melyben a tanitó él, a mely neki ura, parancsolója, azt mondja, hogy ne a magyar nyelvet, hanem az oláht tanítsa, a mi paragrafusainknak nem lesz foganatjuk. Ha azonban megcsináljuk a magyar állami népiskolákat, még pedig kizárólag állami népiskolákat, ha mi nevelünk tanítókat, akkor elég, ha az a törvény három, négy paragrafusból áll, akkor bele sem kell irni, hogy tanítsák a magyar nyelvet, mert akkor kezünkben lesz