Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-19

íy. országos ülés 1905 május 6-án, szombaton. 179 Levontam azokat a konzekvencziákat teljes mér­tékben, a melyeket a legutóbbi választás ered­ménye ugy rám, mint arra a pártra hárit, a melyhez szerencsém van tartozni; (Helyeslés jobb­felöl. Mozgás a baloldalon.) hiszen épen e válasz­tásoknak eredménye az, bogy ez a párt kisebb­ségbe jutván, megszűnt politikailag vezető, intéző szerepet játszani . v Búza Barna: És mégis ott van a kormány! (Zaj a baloldalon.) B. Dániel Ernő: ... és tisztán az ellenőrzés, a kritika feladatát kell gyakorolnia. (Ellen­mondás bal felöl) Oly hangok is merültek fel, a melyek azt kívánták, hogy ez a párt, a mely eddig ural­kodó párt volt, mivel a választásoknál kisebb­ségbe jutott, abdikáljon és oszoljék fel. (Fel­kiáltások a jobboldalon: Ezt szeretnék !) A koa­liczió, a többség közlönyei ezt számtalanszor ismételték, sőt legutóbb, gondolom tegnapelőtt, az egyik vezérlap vezérczikkében fejtegették ezt az eszmét. En azonban azt tartom, hogy ily kívánság parlamentáris szempontból egyáltalán nem állhat meg, sőt az általános parlamenti fogalmaknak egyenesen ellenmond. (Igaz ! Jobb­felöl.) Minden parlamentáris országban meg­történik, hogy a többségben lévő uralkodó pártok a választások alkalmával kisebbségbe jutnak. Búza Barna: De nem is marad ott a kor­mány ! (Zaj jobbfelöl.) B. Dániel Ernő: Legyen meggyőződve, t. kép­viselő ur, ez a kormány sem fog ott maradni, csak önöktől függ, hogy mentül előbb menjen. (Ellenmondás balfelöl.) Másutt is előfordul az, hogy a többségben lévő párt kisebbségbe jut, de az a párt, a mely kisebbségbe jutott, sohasem tartja magára nézve kötelezőnek, hogy feloszoljék, hanem ellenkező­leg, tovább is küzd a jónak és helyesnek tartott saját elvei mellett és gyakran megtörténik, hogy ezen elvek helyességét és jóságát ismét honorálja a nemzet, s az illető párt ismét többségre jut. (Igaz! Jobbfelöl. Zaj a baloldalon.) Markos Gyula: A nemzet ellen nincs küz­delem! Thaly Kálmán: Molec Dani is igy gon­dolkozik ? B. Dániel Ernő: Ezt csak ugy lehet elérni, ha a pártok uralma egymást felváltva a kor­mányzásban, igen üdvös váltórendszer teremte­tik meg, (Mozgás balfelöl.) a mely egyedül al­kalmas az ország jólétét minden irányban biz­tosítani. Annál kevésbbé tarthatja a szabadelvű­párt a feloszlást magára nézve kötelezőnek, mert hiszen a szabadelvűpártnak az a meggyőződése, hogy az ő programmja az, a mely legbiztosab­ban képes az országnak jólétét előmozdítani, (Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Szerb György: Szólásszabadság ! Sümegi Vilmos: Bárőságok! B. Dániel Ernő: A szabadelvűpárt e meg­győződése a választások következtében nem vál­tozott. Ma is abban a nézetben van, hogy a mit jónak és helyesnek tartott a választások előtt, az nem lehet rossz és káros a választás után sem. Épen azért meg van győződve a sza­badelvűpárt arról, ha állhatatos meggyőződés­sel ezen elvek mellett továbbra is fog küzdeni, természetesen mindig a legparlamentárisabb fegy­verekkel, akkor sikerülni fog ugy, a mint most az ország bizalmát különös körülmények és vi­szonyok, talán bizonyos elégületlenség, talán bi­zonyos személyi tekintet folytán elvesztette, mon­dom, sikerülni fog kedvező körülmények és vi­szonyok közt, programmjának jósága és helyes­sége, sőt talán azon elégületlenség folytán, a melyet az önök kormányzata fog az országban előidézni, ismét kivívnia az ország bizalmát. (Ellenmondás és derültség balfelöl. Elnök csenget.) Búza Barna: Sok uj bárónak pénze kellene ahhoz. Még fogorvosi diplomával sem kapnak többséget. B. Dániel Ernő: Hogy alapja van a szabad­elvűpártnak, az kétségen kivül fekszik, hiszen az a bölcseség, a mely az 1867-ik évi törvényeket meghozta, abból az alapigazságból indulva ki, hogy az országnak jólétét csak a király és nem­zet közötti egyetértés alapján lehet biztosítani, (Zaj balfelöl.) az a bölcseség, melyet az egész ország ilyennek elismer, és a miért ezen tör­vények létrehozóját egyúttal a haza bölcsének elnevezte, nem szűnt meg bölcseség lenni most és nem szűnik meg az lenni a jövőben sem. Lehe­tetlen, hogy ha a nemzet ettől az igazságtól áthatva azon működésünket méltányolni és bírálni fogja, melyet a szabadelvű párt 38 éven át a 67- es törvények alapján szabadelvű irány­ban kifejtett, a melyeknél fogva az országban oly kulturális és anyagi baladást lehet konsta­tálni, a melyhez hasonlót egyik más európai állam sem tud felmutatni, ha mindezeket a sike­reket és eredményeket méltányolja, a melyekre most már a szabadelvűpárt büszkén tekinthet vissza, akkor lehetetlen, hogy azt a bizalmat a szabadelvűpárt a jövőben vissza ne nyerje. (Helyes­lés jobbfelöl.) Most azonban levonva a konzekvencziákat a legutóbb megejtett választásokból, mint alkot­mányos érzelmű párt tisztán azon hatáskörben akar mozogni és tevékenységet kifejteni, a me­lyet a megváltozott helyzet rá hárit. Ezen meg­változott kötelezettségekből kifolyólag kérek én szót, midőn a felirati javaslatot bírálatom tár­gyává akarom tenni és az e tekintetben kifejtett nézeteim folytán adandó szavazatomat indokolni fogom. (Halljuk! Ralijuk!) Nézeteimet a fel­irati javaslatra nézve két irányban szándékozom fejtegetni, először a felirati javaslat tartalmára vonatkozólag, másodszor pedig általános parla­mentáris szempontból. Mielőtt azonban a felirati javaslatnak tartalmára kiterjeszkedném, legyen szabad egy rövid visszapillantást tennem a fel­irati javaslat benyújtásának előzményeire, Több mint három hónapja már, hogy a 23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom