Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-1

4 1. országos ülés 1905 február 17-én, pénteken. fog történni, a mikor is fel fog olvastatni az erre vonatkozó királyi leirat. Felhívom egyúttal t. képviselőtársaimat, hogy erre az ülésre meg­bízóleveleiket hozzák el. Azok át fognak vétetni s azután az osztályok között ki fognak sor­soltatni. Még egy megjegyzést kötelességem tenni. Van egy összeférhetlenségi törvény, a melynek egy szakasza felolvasandó. Felkérem Szúnyog jegyző urat, méltóztassék az összeférhetlenségi törvénynek vonatkozó szakaszát felolvasni. Szúnyog Mihály korjegyző: Az 1901. évi XXIV. t,-cz. 21. §-a így szól (olvassa): »A megválasztott képviselő, a ki az 1., 2., 3., 4., 5., 6. és 7. §-ok bármelyikének hatálya alá esik, köteles azt megbízólevele bemutatása­kor a ház elnökének írásban bejelenteni és vég­leges igazolásától számított 30 nap alatt az Hitelesítették: Szász Zsombor s. h. naplóbiráló-bi. összeférhetlenségi helyzetet megszüntetni s egyszersmind a ház elnökét erről értesíteni. Az a képviselő, a ki ezt a bejelentést tette, mindaddig, mig az összeférhetlenségi helyzetet meg nem szüntette, a ház, valamint a bizottsá­gok tárgyalásaiban részt nem vehet és szava­zattal nem bir.« Korelnök: T. ház! Mai ülésünknek egyéb tárgya nincs. Kötelességemnek tartom azon­ban ismételni, hogy holnap délelőtt 10] óra­kor ülés lesz, a melyen az országgyűlést össze­hívó királyi leirat fel fog olvastatni és azután a képviselők megbízólevelei a kisorsolandó osz­tályoknak való kiosztás végett be fognak adatni. Ezzel a mai ülést bezárom. (Éljenzés Iái­ról és a Mzépen.) (Az ülés végződött 10 óra 30 perczJcorJ Világhy Gyula s. h. n tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom