Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-511

november 9-én, szerdán. 65 511. országos ülés 19Qk Én a német birodalommal való kereskedelmi és hajózási szerződésre vonatkozó tárgyalások tekintetében akarok interpellácziót intézni a miniszter úrhoz. Tűnődtem rajta, hogy megtegyem-e; (Halljuk! Halljuk!) megmondom miért? Azért, mert én ismerem a mi parlamenti viszonyainkat és ezt nem akarom szemrehányásul mondani, hanem mint tényt akarom konstatálni, hogy a meggyőződésnek nincsen az a hatalma és fegyvere, a mely a mai többségbe egyetlenegy rést tudna lőni, egyetlenegy szavazatot tudna onnan megingatni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. Ellenmondás jobbfelöl,) Én örömmel veszem a tiltakozást, megteszem a kísérletet. mert ha volt és van a világon alkalom, a hol a magyar törvényhozásnak épen a mai válságos időben szakítani kell azzal a szerencsétlen politikával, a mely ezen a téren folyik, ugy ez az. Tűnődtem, felette tűnődtem, azért, mert ha meztelenül áll egy törvényszegés a nemzet szine előtt, az könnyebben ostromolható, mintha a kormány egy várva-várt interpelláczióra adott válasz tudomásulvétele mellett hivatkozbatik egy parlamenti többség fedezetére, a mely őt ezen törvényellenesen megindított tárgyalások folytatására jogosítja. Vagyis a kormány készséggel ragadja meg az ilyen alkalmat, hogy magának egy interpelláczióra adott válasznak tudomásulvételével egy passepartout-t szerezzen, a mely törvénybe ütközik. Azonban, hogy én mégis ezen interpelláczióhoz fordultam, arra engem különösen két indok késztetett. Az első az, hogy én mint alkotmány tisztelő ember néni aggodalmaskodhatom az iránt, hogy egy interpelláczióra adott válasz, a mely parlamentáris tárgyalás nélkül napirendre kitűzött érdemleges vita nélkül adatik, nem tartalmazhat prejudicziumot létező törvénynyel szemben és nem adhat meghatalmazást a törvényben tiltott cselekménynek elkövetésére, bárki vegye azt tudomásul. Ez az első, a mi alkotmányjogi szempontból aggályaimat eloszlatta. A második dolog azonban az, hogy az olasz szerződésre vonatkozó vita alkalmával találkoztunk a hírlapirodalom terén és itt a képviselőházban is azzal a szemrehányással, hogy hiszen a kormány jóhiazeműleg járt el, mert megkezdvén az alkudozásokat, azok közhírré váltak és azok ellen senki nem tiltakozott. Nehogy tehát a német birodalommal szemben folytatott tárgyalásoknál sikerrel lehessen a jövendőben hivatkozni arra, hogy az ellen senki nem tiltakozott, ezen politikai kényszerűség okából is, talán méltóztatnak indokoltnak tartani, hogy én, és azt hiszem, elvtársaimmal teljesen egyetértve, azok, a kik törvényszegést látnak abban, hogy a kormány ilyen tárgyalásokba bocsátkozott, ezen tiltakozásunkat a jelen interpelláczió alakjában terjeszszük a t. ház és a nemzet elé. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Már most, hogy tárgyamra rátérhessek és hogy ennek a dolognak rendkívül nagy horderejét, a mennyire tehetségemtől függ, bár tudKŐPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXX. KÖTET. nék Demosthenes vagy Cicero lenni, a t. képviselőház elé terjeszszem, arra nézve nekem csak röviden kell reprodukálnom azokat a tényeket, a melyek a napisajtó utján eddig is köztudomásúak lettek. A régi vámszövetségre vonatkozó megállapodás lejártával méltóztatnak tudni, hogy Ausztriával a faji és nyelvi harcz okából keletkezett egy állapot, a mely kompenzáczionális objektum gyanánt kezeli a vámszövetségi kérdést faji, nemzeti érdekek kielégítésére Ausztriában. Rövidebben szólva az osztrák-németek és csehek, szlávok és németek faji és nemzeti harcza ugy keres magának kiengesztelést, hogy hol a németek, hol a szlávok mondják, hogy ők pedig nem egyeznek bele semmiféle vámszövetségi javaslatnak keresztülvitelébe addig, a mig az ő saját, egyéni, nemzeti szempontjukból felfogott állam jogi, nyelvi vagy faji érdekeik kielégítést nem nyernek. Ebből következik azután az a sajátságos osztrák állapot, a mely hogy elkerülje Scillát és Charibdist, oda vezet az osztrák kormánynál, hogy ha elkerüli a cseh obstrukcziót, akkor belekerül a német obstrukczióba, ha pedig elkerüli a német obstrukcziót, a^kor beleesik a cseh, illetőleg a szláv obstrukczióba. Azt hiszem, nem rosszul állapítom meg a szimptómákat, ha arra utalok, hogy a mai helyzetben — tekintetbe véve az innsbrucki eseményeket, valamint a dalmát tartománygyüléseken történteket ős a krajnai tartomány gyűlésen végbement dolgokat — joggal prognosztizálom azt, hogy ugy, a mint eddig a vámszövetség lejárta után az Ausztriában fekvő és pedig politikai okok miatt nem volt lehetséges vámszövetséget létesíteni, ugy az az egy hét előtt talán még fennállott reménye a kormánynak, hogy a Körber-kormánynyal sikerülni fog a cseheknek az ismert módon való kielégítésével a normális parlamenti viszonyokat helyreállítani, ma már hiu ábránd és hiu remény. Ezt csak azért említem fel, mert oda szeretném szegezni azt a tényt, a mely szerint annak, a ki most már 8 —10 esztendő óta látja, hogy Ausztriában züllött és olyan állapotok vannak, a melyek mellett józanul és helyesen itélő politikus nem veheti számításba azt, hogy ott rövid időn belül bármiféle vámszövetségi javaslat keresztülvihető legyen, a magyar politika szempontjából mérlegelnie kell azt az eshetőséget, — és pedig joggal — hogy Ausztriában most és előreláthatólag hosszabb ideig, nyilván ki van zárva az, hogy parlamentáris utón vámszövetség jöjjön létre. Nem beszélek most a külön vámterület jogi és gazdasági helyességének álláspontjáról, hanem csak a tényleges helyzetről. Mit tapasztalunk, t. ház? Mikor 1899-ben a XXX. törvényczikket megalkották, a melynek paktumos jellegéről nem kívánok itt bővebben megemlékezni, hiszen más alkalommal már eléggé i