Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-510

510. országos ülés 1904 november 8-án, kedden. 31 Szederkényi Nándor: ... a király, az uralkodó beleavatkozzék, nem tűrték el, az ellen tiltakoztak. Már most mi következik ebből? Az, hogy midőn a miniszterelnök, mint ő Felségének bizalmasa és küldöttje és a kormány a képviselőház ügyrendjébe avatkozik, ezzel nemcsak az ősi magyar közjognak felfogásával, hanem az ősöknek ime kimutatott és bebizonyított felfogásával is ellenkezésben áll és megsérti a magyar közjogot is. Ez ellen tehát mi itt ünnepélyesen tiltakozunk, (Helyeslés a bal- és a szeísöbaloldalon.) hogy ebből jövőre semmiféle következtetést vonni ne lehessen, mert az a felfog melyet a miniszterelnök nr és — mert ezt jóváhagyja — a többség is magáénak vall, egyenesen a magyar alkotmány lényegébe, alapjába ütközik, azt tehát már a küszöbről vissza kell utasítani. Tehát felszólalásomnak mindjárt legelején kötelességemnek tartottam a magyar közjog ezen sarkalatos kívánságának és feltételének kifejezést adni. Most már rátérek a t. miniszterelnök ur indítványára, miután az — habár közjogellenesen — be van adva. Szerintem a ház többségének kellene azt visszautasítania, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és elvártuk volna, hogy a többség legalább aggodalmát fejezze ki e felett; (Zaj balfelöl.) de miután a többség ezt magáévá teszi, helyesli, rátérek a t. miniszterelnök ur okoskodására és e tekintetben vallott felfogására. A t. miniszterelnök ur a tegnapi napon — mindig a legközelebbi dolgokkal akarok foglalkozni — Günther Antal t. képviselőtársamnak Angliából vett példáját megragadva, maga is kedvteléssel igyekezett Angliából segítséget hozni magának. Ugy veszem észre, hogy a t. miniszterelnök ur előtt mindig az angol klotür lebeg, és ez az, a mi őt vezeti, a nélkül, hogy megfontolná, vájjon a magyar közjog értelmében lehet-e ezt cselekednie. Miután tel iát ő az angol példákra szeret hivatkozni és azokkal indokolja a magáné zeteit, én sem mellőzhetem az angol példákra való hivatkozást, sőt magam is követendő példának tartom azt a nevezetes történeti dolgot, a mely Angliában századokon keresztül a parlamenti rendszernek megalapításához vezetett. Mert nemcsak azt kell nézni, hogy Angliában féket vetettek a parlamenti tanácskozások terén néhány év előtt a szerencsétlen elnyomott Íreknek, a kik százados elnyomatás után felizgatva, saját hazájuk és honfitársaik létele érdekében végre a parlamenti fegyverekhez nyúltak; — ez is mutatja, hogy a t. miniszterelnök ur előtt mindig csak az elnyomatás rendszere lebeg, de különben is még a történelem fogja tisztázni, hogy ez Anglia részéről üdvös cselekedett volt-e — hanem azt is, a mit a t. miniszterelnök urnak tudnia kell, hogy a mig Anglia odáig jutott, hogy a kisebbséget, ha tetszik, kizárhatja, annak az Angliának, a mely az angol nemzet érdeke előtt, mint egy szentség előtt mindig meghajolt, mennyi küzdelmen, mennyi vérfürdőn kellett átmennie és csak ilyen áldozatok árán tudta a koronát odaidomitani, hogy a nemzetnek a parlamentben lévő jogát nemcsak elismerte, hanem hogy ma már — hogy igaz kifejezéssel éljek, — azt mondhatjuk, hogy Anglia nem monarchia, hanem koronás köztársaság. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tudnia kell a közvéleménynek, hogy mennyi küzdelem előz.te ezt meg: egy koronás fő hullott le, egy uralkodóház bukott meg, mig az angol nemzet önrendelkezési jogát a hatalommal szemben biztosította. Holló Lajos: Ezek ott a klotür előzményei! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Szederkényi Nándor: Ezzel az angol nemzet dicsőségét, fényét a világtörténelemben a legmagasabb polczra emelte, ugy hogy ma már Angliában nemzet és dinasztia nem abban versenyeznek, hogy egymás jogát elliczitálják, a népszabadságot megcsorbitsák, egy ország függetlenségét megbénitsák, hanem hogy melyik tud nemzetének nagyobb dicsőséget szerezni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha tehát, t. többség, önöknek tetszik Anglia példájára, a klotürre hivatkozni, akkor tessék az angol nemzetet követni az angol nemzet önérzetének munkálásában is, a mely önérzet munkálása ma Angliát a világ legnagyobb hatalmává emelte, a mely Angliában arról, hogy ők egy idegen nemzetnek hódoljanak, vagy idegen érdekeknek szolgái legyenek, mint az minálunk van, szó sem lehet, ott ilyen elő nem fordulhat. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És hogy mindjárt a párhuzamot lássuk Angliával szemben, kérdem: hogyan áll ez a mi szerecsé'tlen országunk ? Mi is volnánk ezredéves Magyarország, nekünk is volna olyan alkotmányunk, mint Angliának, sőt talán szebb, talán jobb, mert a mi alkotmányunkat királyi főlevétel, királyi vér, mint az angol alkotmányt, nem mocskolta be. A magyar nemzet mindig azon mértékben kezelte alkotmányát, a mely mértékben ősi jogánál fogva azt a maga részére kezelendőnek ítélte. A múltban itt is megtörtént, — ne feledjük el — hogy sokszor azok a kisebbségnek gúnyolt elemek léptek elő és reprezentálták a magyar nemzet érdekeit. Nem akarok hivatkozni a Bocskay-, a Bethlen-korszakokra. Bizonyosan tudják, ismerik a történelemből — nem akarom most itt bővebben magyarázni — az országgyűléseken a protestáns kisebbségnek heves küzdelmét saját érdekei, saját felekezete jogainak kivívásában. S midőn az ottani kis obstrukczió, —• hogy ugy fejezzem ki magamat — vagyis az ottani beszédek, felszólalások nem voltak elég súlyosak arra, hogy a többséget és azzal együtt a koronát, &/, uralkodót meggyőzzék, akkor ők bizony nem késtek fegyverhez nyúlni, minek következménye volt a bécsi és a linczi békekötés, s ne feledjék el önök, hogy akkor ezen