Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-515

515. országos ülés 1904 november lí-én. hétfőn. 157 Hellebronth Géza: A t. kormányelnök ur valamelyik beszédében hivatkozott Anglia példájára. Jóságos Istenem, hol vagyunk mi Angliához képest ? És hol van a mi t. kormányelnökünk az ő parányiságában annak a hatalmas nagy nemzetnek hatalmas miniszteréhez képest? Ugyan kérem, hogy lehet ilyen hasonlatot használni? Elképzelhető-e nálunk az a felséges jelenet, a melyet a történelem megörökített az angol nép ujabbkori történetében, midőn a liberális párt vezére, az akkori miniszterelnök, Gladstone a képviselőház, illetőleg a törvényhozás minden faktora által elfogadott bilit elvitte aláirás végett a királynőhöz. Viktória királynő, a ki nem nagyon szívelte sem azt a vezért, sem a pártot, megtagadta a bili aláírását azzal a büszke kijelentéssel, hogy én az angol királynő vagyok. Az angol miniszterelnök öntudata és hatalma érzetében férfias bátorsággal odavágta a királynőnek, hogy: Felséged pedig ezt alá fogja irni, mert én az angol nép vagyok. Elképzelhető-e ez nálunk? Egy hang (a szásöbaloldalon): Szilágyi Dezső ezt megtette! Nessi Pál: Kegyvesztett is lett! (Zaj.) Hellebronth Géza: De hogy mennyire nem áll meg a t. miniszterelnök urnak immár csaknem rögeszmévé vált teóriája, t. i. a többségi akarat feltétlen érvényesülésének szükségessége a mi viszonyaink között, erre nézve bátor leszek két kiváló, nagy szabadelvű politikus és államférfiú nyilatkozatát csak nagyon röviden idézni. (Halljuk! a bal- és a szélsöbalólclalon.) Az egyik ismét Szilágyi Dezső, a másik pedig Horánszky Nándor boldogult nagynevű képviselőtársunk. Szilágyi Dezső 1897-ben, a midő egy kis obstrukczió folyt, gondolom a sajtószabadság megvédése érdekében, házelnök volt, Bánffy volt a miniszterelnök. Szóba keiült a házszabályok módosításának szüksége, hogy a többségi akarat érvényesüljön, és természetes, hogy a kormány és az akkor is a kormányt támogató párt magáévá tette a házszabályok módosításának eszméjét és kívánta a házszabályok szigorítását. Elővették azonban a jobbik eszüket, megkérdezték Szilágyi Dezsőtől, mi a véleménye erre vonatkozólag. Akkor mondotta Szilágyi Dezső — pedig szabadelvű volt szintén — azokat az örökre emlékezetes szavakat: (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalólclalon.) »Okó«, — kiáltott fel — »a többség akarata egy elmélet, a mely nem mindig érvényes, és különösen azon körülmények közt, a melyekben ma Magyarország van, a hol a császár akaratát kell hogy korlátozni lehessen, meg nem állhat, mert itt a többség mindig a császár rendelkezésére áll. Nem igaz, hogy a többség egyedüli joga meghatározni az ország érdekébea teendőket, sőt ellenkezőleg, Magyarországon a nemzet érzelmeinek a kisebbség felel meg, és azért a házszabályok a kisebbség jogainak megvédésére valók.« (Helyeslés a szélsöbalólclalon.) Ezt sem én mondom, de Szilágyi Dezső mondta 1897-ben. Gabányi Miklós: Az szabadelvű volt, de ezek szabott elvűek. (Derültség.) Hellebronth Géza: De nem kisebb igazságokat mondott egy másik boldogult államférfiú, Horánszky Nándor, akkor, a mikor 1899-ben a házszabályok módosítására kiküldött bizottság előadójaként május 15-én innen az előadói székből tartott előadói beszédében a következőket mondotta: »Én azon véleményben vagyok, hogy a házszabályoknak megalkotása, átváltoztatása és módosítása a képviselőház feladatainak legkényesebb teendői közé tartozik, mert a házszabályokon nyugszik a képviselőház tanácskozásainak rendje és nyugalma és a házszabályok szolgáltatják a biztosítékot arra, hogy a törvényhozás a maga működését és a maga feladatait akként teljesíthesse, a mint ezt az ország érdekei kívánják. A házszabályok a kisebbségnek oltalmat nyújtanak arra, hogy tevékenységét kifejthesse, a többségnek pedig biztosítékot arra, hogy legitim akaratát érvényesíthesse. Épen ezért mit sem tartok kívánatosabbnak, mint azt, hogy a házszabályok minden módosítása, a mennyire csak lehetséges, a pártok beleegyezésével és belenyugvásával találkozzék. Ez a körülmény emeli becsét és értékét azon megállapodásoknak is, a melyeket a módosítások tartalmaznak és a melyeket a bizottság a képviselőháznak elfogadásra ajánl.« (Helyeslés a szélsöbalodalon.) T. ház! Ezt sem én mondtam, hanem Horánszky Nándor, az önök akkori előadója mondta az előadói székből. (Igaz! a szélsöbalólclalon.) Kérdem már most, vájjon ennél a mostani házszab ály mód 03itásnál betartattak- e ezek az elvek, ezek az örök igazságok, hogy ugyanis a házszabályok módosítását csak az összes pártok beleegyezésével, belenyugvásával, közremunkálkodásával lehetséges és szabad megalkotni. Egyáltalán nem. Sőt ellenkezőleg: nem hogy az ellenzéki pártok hozzájárulása, de még annak a t. szabadelvű párt egész tömegének hozzájárulása sincs biztosítva. Méltóztassék csak megnézni azt a szavazó lajstromot, a mikor el méltóztattak fogadni tárgyalásra ezt a miniszteri javaslatot; egy igen nagy csoport, a kaszinópárt 29 tagja távol tartotta magát a szabadelvű párttól, nem szavazta meg azt a miniszteri javaslatot. Tehát ebből látszik, hogy nem hogy megtartották volna ezeket az örök igazságokat, nem hogy az összes pártok belenyugvásával, közremunkálásával, közreműködésével szándékoltatnék ez a házszabálymódositás megalkottatni, hanem igenis szándékoltatik tisztán bécsi parancsból, szándékoltatik miniszteri önkényből, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbalólclalon.) De kifogásolnom kell az igen t. miniszterelnök ur ugrai levelének még egy másik paszszusát is.