Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-514

514. országos ülés Í90í november 12-én. szombaton. 125 tárházával előállani. És e mellett felfedezhető működésében az, hogy a czélja és iránya, hogy a közvélemény előtt az ellenzéket felelőssé tegye részint azért, a mik a parlamentben történtek, részint azért, a mit prejudicziumként kivan felállítani, hogy tudniillik az ellenzék a parlamentnek alkotmányos működését akadályozza meg a jövőben is. Ha tekintjük a miniszterelnök urnak egész közéletét, -politikai szereplését, — mert csak politikai értelemben kivánok nyilatkozni — ugy lehetetlen, hogy mindazon fegyverek mellé, a melyekkel a hatalom amugyis bir, tekintettel az ország közállapotaira és arra a kétségtelen tényre, hogy a nemzetben az ellenállási képesség visszafelé hanyatlott, az elhanyagolt nemzeti közszellem folytán is bizonyos elgyengülés tapasztalható, még azon a téren is fegyvereket adjunk a kezébe, a mely térre ma már majdnem egyedül szorítkozik a nemzeti ellenállás és a mely téren az ellenzék hazafiasán teljesiti kötelességét. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tehát ha objektíve meg is volnék győződve arról, hogy a házszabályok módosítására és revíziójára némely irányban szükség van, még ezen szükségesség esetén sem adnám meg a miniszterelnök urnak a házszabályok revíziójára az alkalmat már a bizalmatlanság folytán sem. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert egyről tisztában lehetünk, hogy t. i. az ellenzék részéről ez elsősorban is bizalmi kérdés a kormány iránt, illetőleg a miniszterelnök iránt. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert ha konczedälni is lehetne azt, hogy a házszabályok bizonyos módosításra szorultak, a kérdés az, hogy ezen kényes eszközt, ezt a veszedelmes fegyvert kinek a kezébe adjuk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Gabányi Miklós; Gyilkosnak nem adunk tőrt a kezébe! (Ugy van! a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Kapotsfy Jenő: De az objektív bírálat terén én más következtetésre is jutok, a miből egyrészt meg lehet magyarázni azt a meglepő körülményt, hogy itt az ellenzéknek összes árnyalatai a miniszterelnök ur indítványa ellen foglalván állást, ez indítvány tárgyalásának még azon kezdő stádiumában sem kivannak részt venni, hogy bizottságot küldjön ki a ház. De vizsgálom azt a körülményt is, hogy mi indította a miniszterelnök urat arra, hogy, eltérőleg eddigi politikai szereplésében gyökerező sajátosságaitól, argumentaiban és propagandacsinálásában arra a térre lép, a melyre lépni láttuk. És arra az eredményre jutok, hogy nézetem szerint a miniszterelnök urnak már kiindulási pontja is téves és hamis. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én vizsgálódásaim alapjául nem veszem azokat a felszólalásokat, a melyek talán a szenvedélytől befolyásolva, vagy a helyzet alakulásából kifolyólag nem mint egy nyugodt államférfiú nyilatkozatai vehetők figyelembe, hanem vizsgálom a miniszterelnök urnak a szabadelvű pártban, a szabadelvű körben adott indokolását, a mely relatíve nyugodt, alaposan megfontolt és jól kidolgozott mű benyomását kell, hogy tegye azokra is, a kik a tartalommal nem értenek egyet. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök ur tévedése az, hogy enuncziálta, miszerint a házszabályreviziót a nemzeti politika oly elsőrendű kardinális kérdésének tartja, a melyet megoldani minden áron kell és a melynek megoldása elől, felelőssége tudatában, el nem zárkózhatik. Nézetem szerint ez alkalmas eszköz ugyan arra, hogy ebből fegyvert kovácsoljon a miniszterelnök ur indítványának keresztülvitele szempontjából a közvélemény megnyerésére, nagyszabású akczió indítására, de tényleg és érdemileg nem áll, hogy a jelen viszonyok közt a nemzeti politika kardinális első kérdése és főfontosságu kérdése a házszabályok revíziója volna. Sem személyi, sem tárgyi indokok erre fenn nem forognak. Feltételezni, kiszínezni, hirdetni ily dolgokat lehet, de azokat megokolni a logika törvényei szerint nem lehet. Azért folyamodott a t. miniszterelnök ur ahhoz a módhoz, a melyet az ugrai levélben, a fehér asztalnál, a szabadelvű körben és itt használ, és a melyet mindazok használnak, a kik az ő politikáját támogatják. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Itt csak mellesleg terjeszkedem ki arra, vájjon, a mikor a miniszterelnök ur oly nagyon hangsúlyozza a parlamentáris feladatokat és kötelességeket, vájjon mi szüksége volt neki egyúttal ugy állitani fel a kérdést a közvélemény előtt, hogy mindezekért az ellenzék felelős, mindezek szüksége az ellenzék magatartásával van indokolva, és hogy ő a mentő, a ki meg fogja menteni a parlamentarizmust az ellenzék visszaélései ellen ? Generalizálta a kérdést, és ha voltak is talán momentumok, a melyek tényleg visszaélést tartalmaztak a házszabályokkal szemben, ahhoz a miniszterelnök urnak sem joga, sem igazsága abban nem volt, hogy ugy állítsa fel a kérdést, hogy az ellenzék juttatta a viszonyokat oda, hogy ma már nálunk, a hol annyi fontos és életbevágó kérdés forog koczkán, a házszabályrevizió legyen a főfontosságu kardinális kérdése a nemzeti politikának. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) És itt szemrehányásként hozta fel a miniszterelnök ur, vájjon helyesnek, okosnak tartjuk-e azt, ha ugy állítjuk oda a többséget, mintha nem a többségben volna az erő és az akarat megvédeni a nemzeti érdekeket, és hogy itt a házban csak a kisebbség mely ma még képes a nemzet életbevágó érdekei mellett lándzsát törni és kellő ellenállást kifejteni. Magam is nagyon szomorú állapotnak tartanám azt, ha itt a képviselőházban csak az ellenzékre hárulna a feladót olyankor, a mikor nemzeti érdekek megvédéséről van szó. Nem is akarok abba bővebben belemenni, csak azt a kérdést teszem fel és hivatkozom a ház naplóira, a múlt évek