Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-492

62 4-92. országos ülés 190k október ií-én, pénteken. tengeren is lesz szállítható, s majd az olasz bor helyett behozzák a görög bort, elkészítik hegyaljainak és négy puttonyos tokaji aszú bor gyanánt fog kerülni a világpiaczra, mert ebben a javaslatban világosan az van mondva, hogy az 1903 deczember 31-ig érvényben volt feltételek és módozatok mellett hozható be. Ez megint a hegyaljai borokat fogja sújtani még akkor is, ha nem direkt hozzánk jön be, hanem Ausztriába megy és ott készítik el tokaji bornak. Ez is a mi bőrünkre fog menni, a mi boraink értékét fogja kisebbíteni, a mi boraink hírnevét fogja tönkretenni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ily körülmények közt nem lehet elfogadni egy javaslatot, mely a borok védelmét annyira nem respektálja. Van ezen javaslatnak még egy igen fontos része, a melyet szintén kell, hogy előhozzak, s ez az, hogy a legnagyobb kedvezményt élvezik a többi államok is 1904 október 15-étől 1904 deczember végéig, és igy ezen idő alatt szabad lesz Francziaországnak is ilyen korlátozás mellett bort behozni, mert ezen joguk 1903 deczember végével Francziaországgal szemben letelt, és igy ezt a jogot ő is igénybe veheti, s a nyilatkozat értelmében ezen összeg erejéig a franczia bor is bejöhet ide. Méltóztatnak tudni, hogy Francziaország kiváló bortermelő vidék, hol a bort olcsón tudják előállítani, az éghajlati viszonyok egészen mások, ott a lugas-rendszer van meghonosítva. Olvastam, hogy egy hektáron képesek voltak 400 hektoliter bort szűrni. A mi fogalmaink szerint, vegyük TokajHegyalját, egy hektárt két holdnak véve, jó évünknek kell lenni, hogyha képesek vagyunk egy holdon 20 — 25, ha igen jó a termés. 30 hektolitert szűrni. Hogyha ez a nagy tömeg bor bezúdul ide, s azt egy kis szeszszel, egy kis begyaljaival preparálják, majd méltóztatnak látni, micsoda özöne lesz az a bornak, mely a mi boraink hírnevét tönkre fogja tenni. Ebben a nyilatkozatban még azt is kifogásolom, hogy — a mint már előbb is volt szerencsém mondani — meg van engedve, hogy az a házasitás 1906. deczember végéig eszközölhető legyen. Tehát egészen azon időig mindig Damokles kardja függ a bortermelők és a borkereskedők feje fölött; hiszen a borárakat ezzel le fogják nyomhatni, ha azt mondjuk, hogy lehet házasítani, mert ezen házasitás által meg lehet majd azt a mennyiséget és azt a minőséget szerezni, a melyet tőlünk azért az árért talán nem kap meg. Ez tehát igen nagy befolyással van a borárak képződésére. Mégis csak furcsa állapot, hogy midőn — mint jelenleg — Magyarország egyes vidékein ugy szólván éhínség uralkodik, — hiszen tudjuk, hogy a takarmányhiány és egyéb is milyen pusztítást vitt véghez ez évben Magyarország birtokosai között — és midőn vannak egyes vidékek, a hol a bortermelés, a szüret a gazdáknak bizonyos jövedelmet biztosithatna, mondom, furcsa állapot, hogy ilyen válságos időben és viszonyok között engedjük mi meg ezt a bormennyiséget ide behozni! A mi csekély személyemet illeti, én a bor tárgyában hozott intézkedéseket mindig figyelemmel kisértem. Hiszen talán nekem is van kis részem abban, hogy az előbbi kormányt mintegy kény szeritettük arra, hogy ezt az olasz szerződést mondja fel. Fel is mondta és a midőn ez megtörtént, igen természetes, hogy mivel uj szerződés még nem köttetett, más vám nem lehetett itt érvényben, mint a jelenleg érvényben lévő autonóm vámtarifában foglalt 20 aranyforintos vám. A kormány egyezséget kötött Olaszországgal, a melyben meghosszabbította ezt a régi szerződést 1904. szeptember 30-dikáig a borvámklauzula kihagyásával. A szőlőgazdaközönség látva azt a jóakaratot, hogy a kormány legalább segíteni vél az ő bajain, ha a végleges szerződést nem is tudja megcäinálni, de némileg ideiglenesen vél ezen segíteni, azt hitte, hogy most már soha sem fog bejönni ez a kedvezményes borvám. Mindnyájan abban a hitben voltunk, hogy akár ideiglenes, akár végleges legyen ez a szerződés, az a 20 aranyforintos vám már a minimum lesz és a nagy szőlőtermelőközönség mintegy beleélte magát ebbe, e nélkül nem is tudta már elképzelni az ő helyzetét és e nélkül nem is tudta berendezni az, ő viszonyait. Mert mi ezt bizonyosra vettük. És íme, azt tapasztaltuk, hogy maga a miniszter ur is ezt nagy vívmánynak tekintette; a közgazdasági és pénzügyi bizottság pedig, mikor az ideiglenes szerződésre vonatkozó javaslatot tárgyaltatta, jelentésében igen hangoztatta, hogy a bortermelők érdekei teljes mértékben meg fognak védetni, hogy borvámzáradék-kedvezmény többé nem lesz stb. A nagyközönség ugy volt meggyőződve, hogy teljes lehetetlenség ennél a 20 aranyforintos vámtételnél kisebbet törvénybe iktatni, de nagy meglepetésére nem adtak neki igazat, hanem közgazdasági vagy politikai, vagy másféle okokból ebben az ínséges időben ismét nagy terhet róttak a szegény magyar emberre. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a nép, különösen a mi vidékünkön kivándorol, mert a birtokosság, bár szívesen tenné, nem tudja foglalkoztatni. Ha most még ilyen rossz szerződések jönnek, még nagyobb arányban fog növekedni a kivándorlás. Az a politika pedig, a mely ezt elősegíti, nem lehet igaz magyar politika. (Igaz! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) És nem lehet helyes az olyan szerződés, a mely szőlőtermelésünk és kereskedelmünk veszélyére ilyenképen stipuláltatott. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Egy kis mézesmadzag a nyilatkozatban az, hogy a végleges szerződésbe ez a borvámzáradék nem jön bele és a legtöbb kedvezmény alapján való tétel lesz a borra nézve is irányadó. Ez helyes volna, de kérdeznem kell, látva a politikai viszonyokat, hogy mikor lesz meg az a végleges szerződés? Ez a jövő kérdése, melyet emberileg nem bírunk kiszámítani. Mert igaz