Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-506

376 506. országos ülés i\)Qh november 3-án, csütörtökön. és annak következményeit magára nézve levonandja; nem szorult volna erre, ka az államhatalom támogatását kieszközölhette volna, mely még mindig nem akarja belátni a gyors segítség szükségét* Persze ez nem szükséges azoknak, a kiknek nem fáj, ez a gyors segítség. Azt tudom, hogy önök, ha akármit mondanak is önöknek, még háromszor ilyen kölcsönt is megszavaznak, még azt is fogják mondani, hogy az adófizetés nem teher, hanem jövedelem. (Derültség halfelöl.) Egy mameluk mindenre kapható. (Ügy van! Taps a baloldalon.) Zboray Miklós: De csak akkor, ha nem ők fizetik! B. Feilitzsch Arthur: Megérdemli ezért a tapsolást! Rakovszky István: »Akkor követtetett már el a hiba, mikor 1895-ben az utolsó kormánybiztos működése megszűnvén, a társulat önkormányzati jogába helyeztetett vissza. A társulat a helyett, hogy azt visszautasította volna, örömmel ragadta meg, mert azt hitte, hogy a maga emberségéből is ki fog tudni bontakozni azon hínárból, melybe előbbi kormányok vezették.« Ezt egy liberális ember irja: »azon hínárból, melybe előbbi kormányok vezették.« »A társulat gróf Oziráky Bála ő nagyméltóságának odaadd, páratlan erélyű elnöksége alatt megkísértett minden lehetőt, de hasztalan volt minden erőlködése; be kellett látnia, hogy az áliam segítsége nélkül nem boldogulhat . . .« »A. Rábaszabályozó társulatnak valójában soha tökéletes önkormányzati joga nem is volt, csak a czimét adták meg, mert az atyáskodó és mindenbe benyúló államhatalom folyvást beavatkozott a társulat ügyeibe, feltétlen ingerencziát gyakorolt t és a társulat nélküle nem tehetett semmit. És ezen szerencsétlen szabályozásnak eredménye az lett, hogy egy hajdan jómódú és megelégedett nagy vidék lakosságára nyomort és végromlást hozott . . .« »Vérzik a honfi szive annak láttára, hogy miként jut tönkre e vidék egykori gazdag népessége, görnyedve a folyton fokozódó terhek súlya alatt és a mely csak a kivándorlásban keresheti és keresi is egyedüli menedékét...« » Könnyű annak, a kiben a hatalom van, a népre mindig több és több terheket róni, de elvégre előáll a létért való küzdelem és ez az a csöpp, melytől kicsordul a pohár!« Ezt különösen figyelmébe ajánlom a t. képviselő ur liberális bajtársainak. Továbbá ezeket irja: »Ugy vagyunk az előbb nevezett törvény miniszteri indokolásával is, mely határozottan kimondja, hogy a Fertő lecsapolását és a belvizek levezetését azon időre kívánja halasztani, a mikor a törvényben elrendelt szabályozási munkák eredményei az érdekeltek teherviselési képességét oly annyira fokozták, hogy a Eertő lecsapolásának és a belvizek rendezésének költségeit az érdekeltek minden nagyobb megerőltetés nélkül képesek legyenek elviselni.« Ez az 1893-iki törvényczikkben tett Ígéret, és most a t. liberális párt azt ezzel a törvényjavaslattal váltja be, ugy hogy ujabb 8 milliót, a melyből tiz millió is lesz, akaszt a nyakába ezeknek az érdekelteknek, a kikről gróf Széchenyi azt mondja, hogy kivándorolni kényszerülnek. Ezután ezeket irja: »Mär most kérdem: elérkezettnek hiszi-e a társulat, vagy a kormány azt az időt, hogy megint ujabb kölcsönöket lehessen felvenni akár a belvizek levezetésére, akár a Hanság-csatorna kiegészítésére vonatkozó munkákra«, — tehát azokra, a miket ez a törvényjavaslat kontemplál — » hiszik-e — de számoljanak le lelkiismeretükkel, —

: hogy az érdekeltek teherviselési képessége oly annyira fokozódott, hogy ily ujabb terheket minden nagyobb megerőltetés nélkül elviselhessenek ? Nem látják, vagy látni nem akarják, miszerint a mostani terheket sem birja az érdekeltség és hogy tönkre megy végkép annak súlya alatt. Nem csoda, ha a nép bizalma megrendül oly kormány iránt, mely mindig olcsó jóindulatot tanúsít, de nem tesz, nem segit és az a törvényhozás, mely 1885-ben a XV. törvényt alkotta az akkori kormány nyomása folytán, nem sejdítette, hogy mennyi magvát hintette el a nyomornak.« Ezt gróf Széchenyi Béla irja, nem egy ellenzéki férfiú, hanem az önök köréből intéznek ily súlyos vádakat önökhöz és önök mindezek daczára hallgatnak. Itt vannak sopronmegyei, győrmegyei kormánypárti képviselők, hallgatnak, egyik sem mer felszólalni, egyik sem meri megmondani, hogy igenis ugy van a dolog, a mint gróf Széchenyi Béla, mondja, a ki pedig legalább is oly liberális, mint önök. És akkor, a mikor az ellenzék kezébe veszi az ügyet, munkálkodik, fáradozik, menteni akar annyit, a mennyit lehet, — és ha nem tudunk menteni, hát legalább saját lelkiismeretünkkel szemben teljesítjük kötelességünket, teljesítjük kötelességünket a választókkal szemben, — akkor itt közönynyel, zavaró társalgással találkozunk. Ez az önök komoly vitája, ez az önök felfogása a parlamenti kötelességről. (Igaz! ügy van! a baloldalon. Ellenmondás a jobboldalon.) Belitska Béni: Helyes, de ha én beszélnék igy, azt mondanák, hosy haza beszélek! (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: Ez igen komoly dolog, ez nem hazabeszélés! (Hosszantartó zaj. Elnök ismételten csenget.) Molnár Jenő: Kenyér helyett házszabályrevíziót adnak a népnek! (Zaj.) Gr. Bethlen Balázs: Csendesen a szenvedélyekkel ! B. Kaas Ivor: Torontáli felfogás, torontáli politika! (Zaj a baloldalon.) Rakovszky István: Nekem nincs jogom panaszkodni, hogy nem kisérik kellő figyelemmel szavaimat. Hiszen a t. miniszter ur itt ép ugy fáradozott szakszerűen, hogy megvédje, a hogy tudja, nehéz álláspontját, de ugyanazzal a rész-