Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-505

505. országos ülés 1904- október 29-én, szombaton. 351 képviselőház alig fogja elfogadni az én határozati javaslatomat, bárminő üdvös, bárminő igazságos legyen is az, mert a kormány, ha egyszer állást foglalt egy ilyen törvényjavaslat mellett, a nélkül, hogy az ellenzéki férfiakkal azelőtt érintkezésben lett volna, a kik őt felvilágosíthatták volna, nem tagit, nem nyugszik, addig, mig csak országos csapás nem lesz a dologból. Ez az a talaj, a melyből az obstrukczió kinőtt. (Igaz! Ugy van! balfelöl) Mikor ép ugy vannak érdekelve kormánypárti képviselők, — hallottuk őket — mint ellenzéki képviselők, mikor a nép érdekei forognak koczkán, mikor — napnál világosabban be fogom bizonyitani — először egy nagy igazságtalanságot követnek el, másodszor egy olyan terhet rónak a népre, a melyet az nem fog elbírni, mert már a mostanit sem birja el: akkor önök leszavaznak egy határozati javaslatot, csak azért, mert azt ellenzéki ember hozta ide. Pedig én szivesen lemondanék arról a dicsőségről, hogy nekem is legyen egy kis érdemem a dologban, ha a t. kormány előbb négyszemközt érintkezett volna velem és én előzetesen felvilágosíthattam volna, hogy egy nagy elvről, a népen elkövetett igazságtalanság szanálásáról van itt szó. (Igaz! (Ugy van! balfelöl.) Minő nagy hű-hóval fogadta e törvényjavaslatot Sopronmegye közönsége és tisztikara: ováczióval és deputáczióval. Tallián Béla földmivelésügyi miniszter: Maga a társulat is! Rakovszky István: Igen, abban az időpontban, mikor én ezt átolvastam, — szintén egy ilyen kis inkonzekvencziára jövök, mint Bolgár Ferencz t. képviselőtársam — nagyon hailoDgott, nagyon köszöngette. De itt más van megirva! A társulat nem igy akarta ezeket a dolgokat. És ha igy akarta, akkor magamra veszem és kész vagyok plebiscitum alá bocsátani: odaállok a társulattal szemben, hogy álljon fel, a ki ezt üdvösnek találja én azt állítom, hogy nem üdvös; majd meglátjuk, kinek a javára fog a plebiscitum eldőlni. De, mondom, mikor ennek a törvényjavaslatnak hire ment, deputácziók, óvácziók jöttek. Én kijelentettem, hogy Sopronmegye közönsége ennek a törvényjavaslatnak tartalmát nem ismeri, mert ha ismerné, lehetetlen volna, hogy ilyen óvácziókat rendezzen, ha csak ninc3 egy hátsó gondolata, melyet feltételezni jogom sem volt, mert én ebben a rábaszabályozási ügyben, a mióta képviselő vagyok, választóimnak adott ígéretemhez képest dolgozom, a kerületben utánanézek, olvasom az előzményeket, olvasok mindent, a mi erre vonatkozik, kiismerem magam, s mondhatom a t. háznak, nehéz munkámba került, mig eligazodtam e törvényjavaslaton, mig rájöttem arra, hol vannak itt a hibák, hol vannak a különféle veszedelmes paragrafusok. Ezt egyszeri olvasásra még oly ember sem tudja megtenni, a ki törvények fogalmazásával, törvények kritikájával foglalkozik — s ebben talán a t. előadó ur is egyetért velem — annál kevésbbé egy közönség, mely törvényjavaslatokkal nem dolgozott, nem ismeri a törvényjavaslatok technikáját, nem tudja, hogyan szerkesztik, hol kell keresni az indokolást. Hogy prima vista olyan gyönyörűségesnek találták ezt a törvényjavaslatot, ebben a kormány iránti bizalom túltengése rejlik, de az ügy igazságos megítélését nem lehet benne megtalálni. De én bizonyítani is akarom, a mit mondottam. (Halljuk! Halljuk!) Miből áll az az érdem, az a nagy vívmány itt, hogy olyan örömtüzeket kellett Sopronmegyében felgyújtani? Nézzük, miként intézkedik az 1885: XV. t.-cz.? Az 1885: XV. t.-cz. 1. §-a elrendeli, hogy abból a kölcsönből, a melyet akkor kellett felvenni, azon munkálatok végeztessenek el, a melyek végett 1893-ban ujabb kölcsönhöz folyamodtak, s a melyeket azóta uj kiadásokkal, a melyekre még rátérek, sem bírtak elvégezni s ma körülbelül ujabb 8 millió koronára van szükségük. Hogy ez igy áll, — s ezt a t. miniszter ur azzal akarja megczáfolni, hogy hivatkozik az első szakasznak kissé bizonytalan formulázására — az iránt hivatkozom ezen szakasz legautentikusabb interpretátorára, a ki kifejtette, hogy mit akartak ezzel a törvénynyel, s ez nem csekélyebb személyiség, mint Darányi Ignácz t. képviselőtársunk, a ki ezt kifejtette 1885. évi április hó 25-én, mikor itt az első rábaszabályozási törvényjavaslatot tárgyaltuk. Azt mondotta Darányi Ignác (olvassa): »Két czélt akarunk elérni: először Győr város és Győrsziget község biztosítását az árvizek ellen, másodszor a Rábaszabályozó-társulatok viszonyainak rendezését.* Tehát Győrsziget és Győr városnak biztosítását és a Eábaszabályozó-társulat viszonyainak, a melyekben belvizek, csatornázás, levezetések, pénzügyi viszonyok mind benfoglaltatnak, rendezését kívánták ezzel a törvénynyel elérni. S hogy érték el ezeket a nagy czélokat? Legelőször ugy érték el, hogy 1898-ban, tehát 13 évvel a szabályozás után, Győr városát és Győrszigetet alaposan elöntötte a viz. Ez volt az első eredmény. A másik eredményt pedig ezen törvényjavaslat indokolásának 23-ik oldalán találom. A törvényjavaslat indokolásának 23 ik oldalán a következők foglaltatnak (olvassa): »A Eábaszabályozó-társulat az értekezleten is kifejezésre jutott vélemények szerint a szabályozás befejezéséből rá háruló költségeket elviselni az ártér mai helyzetében nem tudja, a mikor a főfolyók árvizei ellen többé-kevésbbé megvédett ártér nagyrésze az árterületbe ömlő patakok kiöntéseinek és a belvizek kártételeinek van szakadatlanul kitéve.« A czél tehát fényesen eléretett, a mint a t, urak látják. (Tovább olvas): »Hogy képét nyújtsam a veszedelem nagyságának, felemlítem, hogy 1904. év tavaszán a társulat 329.799 katasztrális hold régi árterületéből