Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-494

4M. országos ülés 190i október 17-én, hétfőn. 99 Meg fogom próbálni, de én gyenge vagyok. De az a kérdés, elég erős-e a magyar képviselőháznak élő lelkiismerete arra, hogy egy ilyen durva merényletet annak első állomásán megakadályozhasson-e : igen vagy nem ? Már most, t. ház, a nemzetre fog várni, hogy mily konkluzumot von le abból, ha világos tiltakozás ellenére önök erre a lejtőre állnak, De lássuk ezt az egész alkotmányellenes csínyt a maga valóságában ugy, a hogy előttünk van, lássuk a maga összefüggésében. T. uraim, a vitatkozás sorrendje első sorban a kérdés gazdasági jelentőségére, másodszor pedig a közjogi jelentőségre szoritkozik. Én abban a hitben vagyok, hogy ennél a dolognál — beszédem folyamán talán megtalálják a t. képviselő urak az összefüggést — alig lehet a gazdasági kérdést a közjogitól külön választani. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) De kétségtelenül vannak a javaslatnak oly részei is, a melyeket külön lehet választani; ezeket külön szándékozom taglalni. Hogy az ember egy nemzetközi kereskedelmi szerződést annak értéke szerint megítélhessen, nem a kereskedelmi mérlegnek már elavult teóriája szerint, annak alapján, hogy a plusz tényleg pluszt jelent-e, kell felindulnia, hanem a forgalmi és értékviszonyok szempontjából, az u, n. kereskedelmi statisztikai értékek szempontjából való mérlegelés szerint kell eljárnia. Nem szándékozom önöket hosszasabban untatni statisztikai dedukcziókkal, de egy pontra, a mely mindenkit meggyőzhet, rögtön rámutatok. (Halljuk ! Ralijuk!) Az a kérdés, hogy kinek állhat érdekében a kereskedelmi szerződésnek Olaszországgal való megkötése és kinek kell hát áldozatot hozni azért, hogy ez a kereskedelmi szerződési viszony fentartassék ? Madarász József: Nem is kell kutatni, Ausztriának! Polónyi Géza: Mert a tényleges és jogi helyzet az, hogy 1903 deczember 31-dikén lejárt az 1892 : VT. t.-czikkben foglalt olasz kereskedelmi szerződés. Lejárt tehát az ahhoz fűzött pótczikkely, lejártak a hozzáfűzött zárhatározatok is, lejárt tehát a borvámklauzula is összes kikötéseivel. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) 1901 január l-jén tehát Magyarország a felmondott szerződés folytán azon helyzetbe jutott Olaszországgal szemben, hogy az olasz bor, bármilyen minőségű és mennyiségű, csak a majd általam később szellőztetendő általános vámtarifa tételei alapján, a mely húsz aranyforintot tartalmazott, juthatott volna be bizonyos feltételek mellett. A mint velünk közöltetik, 1904 szeptember 30-áig a borra nézve tényleg ez az állapot volt fentartva, mert 1904 szeptember 30-áig Olaszországnak kedvezményes borvám nem engedélyeztetett. Kíváncsi leszek megtudni, és nagyon lekötelezne a közgazdasági bizottság előadója, ha tájékoztatná a házat ezen szakszerű adatról, hogy t. i. 1904 január 1-től 1904 szeptember 30-áig mennyi olasz bor és milyen vám mellett jött be. Nehogy elterelődjem a felvetett kérdéstől, a kérdés az, hogy kinek áll érdekében egy ilyen szerződés megkötése? A bormvámklauzula szempontjából Magyarországnak nem állhatott érdekében egy szerződés megkötése, a mely ipso facto — akár kevesebb, akár több mennyiségre — de kétségtelenül a borvám tekintetében kedvezményt ad és illetve a húsz arany forintos vámot leszállítja, mert ha Magyarországnak nincs szerződése, akkor húsz arany forintos vám mellett jöhet csak be a bor. Ez tiszta mulatság. Most tovább megyek. Méltóztassék ennek a javaslatnak a statisztikáját megnézni. Ki van mutatva, hogy Magyarországnak és Ausztriának a kereskedelmi mérlege Olaszországgal szemben milyen volt 13 esztendő alatt; tehát nem is 10 évi, hanem 13 évi átlag vétetik. Tudjuk, hogy ez a 13 évi mérleg záródnék azzal, hogy 48 millió kivitel állna szemközt 31 millió behozatallal, ugy hogy 17 millió korona erejéig lenne a behozatal és kivitel kérdésében a mérleg javunkra kedvező. Ez számtanilag annyit tesz, hogy átlagban egy esztendőben 1,300.000 koronával aktiv a mi kereskedelmi mérlegünk. Hogy ez az 1,300.000 korona évenkinti többlet érdemes-e arra, hogy alkotmányjogokat, garancziákat feladjunk, ez más kérdés, de egy tényre akarok rámutatni. A kereskedelmi szerződések megkötésénél rendkívül fontos az az időszak, a melyben a szerződések megköttetnek, és előrebocsátásával annak, hogy mig közös vámterületünk van és mig a közös vámterületen belül legalább statisztikai vámjaink nincsenek, addig minden számozkodás humbug és szédelgés, mert azt megállapítani egy közös vámterületen belül, a melynek statisztikai vámjai nincsenek, hogy mennyi a kivitele Ausztriának, mennyi Magyarországnak és mennyi a behozatala Ausztriának és mennyi Magyarországnak külön-külön, nemcsak képtelenség a statisztikai forgalmi adatok szempontjából, hanem az adott esetben butaság is. (Mozgás a középen.) A t. volt államtitkár urnak része volt abban a politikában és tudnia kell, hogy az áruforgalmi statisztika tekintetében, a mely az 1878: XX. t.-cz. alapján készítendő és melyre nézve kötelezettséget vállalt mind a két kormány, hogy az ő forgalmi statisztikai adatait a másik féllel hűen közli. 1878 óta nem történt egyéb, mint egy példa nélkül álló világcsalás. Az egyik főzi le a másikat, az osztrák kormány hazudik a magyar kormánynak és a magyar kormány, bocsánat a kifejezésért, nem akarom a magyar kormányt érinteni, visszaadja a kölcsönt az osztrák kormánynak. Ha a t. volt államtitkár ur lelkiismerete megszólal, e tekintetben igazat fog adni nekem ebben az egy pontban, az ország jól felfogott érdekében. Ez minden a világon, csak nem igazság. Az egész számítás mind bumbug; a 13*