Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-477

84 477. országos ülés 190b Julius 30-án, szombaton. nemzetiségek szempontjából szükséges ez, az, ugy hiszem, teljesen világos és kétségtelen. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Érzik és tudják ezt nagyon jól azok, a kik a reform eszméjének hadat üzentek; és épen mert tudják ezt, azért izgatnak ellene oly eszeveszett módon; tudják, hogy, ha a mi nemzetiségi polgártársunk a maga anyanyelvén kivül megtanulja a magyar nyelvet is a nélkül, hogy a mellett megszűnnék román, (Felkiáltások a szélsöbáloldalon: Oláh!) szerb, német vagy tót lenni, az a maga magyar polgártársával szemben nem fogja többé idegennek, elszigeteltnek érezni magát, az érvényesülni fog minden irányban és minden téren és boldogulni fog tudni épen ugy, mint magyar polgártársa. Dehát épen ez az, a mit nem akarnak azok a konkolyhintó'k, (Igaz! Ugy van!) a kik igen jól tudják, hogy fajrokonaik csak akkor és csak addig fognak az ő befolyásuk alatt állani, (Felkiáltások balfelöl: Ez a fő!) a mig magukat mint nemzetiségek elszigetelik. (Ugy van! jóbbfelől.) Mert ezen elszigeteltség, ezen látszólagos elnyomottság és az érvényesülhetés hiánya által keltett elkeseredés hangulatában ver csak gyökeret az a szeparatizmus, a mely a nemzetiségi álapostoloknak és izgatóknak a maguk vezérszerepét biztosítják, a melybe vajmi könnyen beleférkőzhetnek az állam megrontására irányuló törekvések. (Igaz! Ugy van!) Ezeket akartam, t. ház, a tervezett reform czéljára és az ellene irányzott támadások természetére nézve lehető rövidséggel mögjegyezni. Egyebekben pedig fentartom magamnak, hogy mindarról, a mire mai rövid beszédemben ki nem terjeszkedhettem, valamint arra, a mit csak felületesen érintettem, más alkalommal, talán a jövő költségvetési vita alkalmával nyilatkozhassam. Bátor vagyok a t. háznak költségvetésemet jóindulatába ajánlani, abba a pártszempontok fölé emelkedő jóindulatába, a melyet a magyar képviselőház, legnemesebb és legszebb hagyományához hiven, a nemzeti kultúra kérdéseivel szemben mindig tanúsítani szokott. (Elénlc helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra ki következik ? Sturman György jegyző: Veres József! (Halljuk Halljuk!) Veres József: T. képviselőház! Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy midőn a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter ur után kell felszólalnom, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy vele egyetértek abban, miszerint a magyar közművelődés ügyét nem lehet és nem szabad pártszempontból felfogni. (Uqy van! balfelöl.) Pártok szolgálhatják a maguk külön érdekeit, de mindenkor szolgálniuk kell a hazának közös érdekét. A közművelődés nem egy pártnak, hanem az egész nemzetnek érdeke, (Uqy van! a szélsöbáloldalon.) és épen ezért tartózkodni fogok attól, hogy pártszempontból szóljak a miniszter ur előterjesztéséhez; igyekezni fogok azt inkább, mint ő tette, magasabb magyar nemzeti szempontból felfogni (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Fz a helyes!) és ebből a szempontból leszek bátor egy-két megjegyzést tenni ezen tärcza tárgyalása alkalmával; azokra pedig, a miket a t. miniszter ur beszédében felsorolt, esetleg megjegyzéseim között itt-ott teszek észrevételt. A miniszter ur, azt hiszem, a miatt nem tért ki egy-két tárgyra, a melyeket beszéde elején megemlitett, mert a hangulat, a körülmények nem kedvezők a részletes tárgyalásra és épen e miatt egy-két dolgot vagy alig érintett, vagy egészen elhagyott. Nevezetesen régi hibája felfogásom szerint a magyar közoktatásügynek, hogy az állami iskolák és középiskolák elhelyezése nem felel meg sem a közérdeknek, sem a czélszerűségnek, különösen pedig a magyar faj érdekeinek. Állami iskolákat régente úgyszólván kizárólag a nemzetiségi vidékeken helyezett el a kormány, abból a szempontból, hogy az ott gyéren még meglévő magyar elemet megtartsa és azzal a számítással, hogy azon állami népiskolákkal ottan magyarosítson. Én teljesen lehetetlennek tartom azt, hogy népiskolák segélyével egészen más nyelvű nép nagy tömegét más nyelvre lehessen tanítani. Hasonló tévedés van a középiskolák elhelyezésében is. Azoknak nagy része, ugy a felekezeti, mint különösen az állami iskolák olyan vidékeken vannak, a hol a specziális magyar faj alig juthat hozzájuk. Ezen elhelyezéseknek következése lett azután az, hogy a czélt, a magyarosítást nem értük el vele, ellenben az irigységet, a féltékenységet a nemzetiségek között felkeltettük. Az ellenséget [ felébresztettük, de megnyugtatni már nem bírtuk. Alkalmat adtunk a nemzetiségeknek, hogy a maguk fiait magasabb kiképzésben részesítsék és ezáltal képesítettük őket arra, hogy az összes kulturális előnyök élvezetébe jussanak, a hivatalokba nagy számmal betódulhassanak, ellenben az Alföldnek magyar faját megfosztottuk annak a lehetősétől, hogy gyermekeit legalább is olyan számban tudja képesíteni a tudományos pályára, mint a nemzetiségiek. így keletkezik az a visszás helyzet, a melynek a világon talán párja nincs, hogy az országnak uralkodó faja, a magyar, háttérbe van szorítva a nemzetiségekkel szemben, a helyett, hogy mi a mi magunk fiait, a kiknek hivatása volna irányt adni a nemzetiségeknek, nagyobb számban küldenők a nemzetiségi vidékekre, megfordítva, a nemzetiségi vidékekről jönnek nagyobb számban a magyar vidékekre hivatalnokok befolyásos állásokra, ugy hogy a magyar községek vannak elárasztva más anyanyelvű hivatalnokokkal, ellenben a nemzetiségi vidékek nélkülözik a magyar fajnak odaküldött gyermekeit. Elismerem, hogy az utóbbi időben ezen a téren változtatott a kormány politikája irányán. Most már az Alföldet is nagyobb figyelemre méltatja és ott is segiti a községeket községi iskolákkal és állami iskolákkal, hogy az iskoláz-