Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-476

476. országos ülés 1904- Julius 29-én, pénteken. 53 olcsó fűtést, főzést és világítást szolgáló találmányokra'dijakat szándékozom kitűzni. Yan még egy hathatós eszköze az intenzív gazdálkodásnak: és ez a kertészet. (Halljuk! Sálijuk!) A hol a szántóföldi müvelés mármár nem elegendő a nép eltartására, ott — ha csak lehet — a kertészkedésre kell áttérni. Hálunk hizony majd minden vidéken van egy-két bolgár kertész, a ki tavaszszal odajön, drága pénzen bérbe vesz egy-két hold jó termőföldet viz közelében, teleülteti palántákkal, öntözi, kapálja, gyomlálja és mikor az első termést leszedi róla, már ott van egy második növénynek a gyenge hajtása. És igy egy földről esztendőn által két-három termést is levesz. A magyar földmivelés, bár értelmessége és munkabírása fölötte áll a bolgárnak, a kertészet terén mégis mesteri oktatóját láthatná benne. Ehhez azonban még nincs meg népünkben a kellő szakismeret, kézügyesség és hajlam. Erre is már a gyermekkortól kezdve kell a népet nevelni. De, — a mi a fő, — sok helyen hiányzik a kertészkedés eleme: a viz. Arra fogok törekedni, hogy különösen jó fogyasztó vidékek körzetén propagáljam a kertészkedést, (Általános helyeslés.) és a mennyire a kormánytól függ. előmozdítsam azt. (Helyeslés.) Hogy csak egy példát említsek: mily nagy jövedelemmel jár, t. ház, a hajtató kertészet ? Mégis mindent külföldről hozunk. A gyümölcstermelés fejlesztésének fó'feltétele a faállomány szaporodása lévén, ezt szélesebb és helyesebb alapokra kívánom fektetni, Tiz évvel ezelőtt a mezőgazdasági összeírás 60 millió gyümölcsfát talált az országban és jóllehet a lefolyt tiz év alatt az állam bőkezű volt a gyümölcsfák kiosztásában — a kiosztott oltványok száma ugyanis 2 millió darab — nem sokkal haladhatta meg a faállomány természetes kihalását. A pótlást és szaporítást tehát intenzivebbé kell tenni és arra kell törekedni, hogy a kiosztott gyümölcsfák kifogástalanok legyenek, kellő gondozással kezeltessenek. Ezt a feladatot deczentrálizálni kell és ezért az állami faiskolák mellett a járási faiskolákat tartom meghonositandóknak, a melyek kezelője oktassa a népet a termelésre és értékesítésre. (Általános helyeslés.) E végből az 1894. évi XII. t.-cz. 61. fejezetének módosítását fogom kérni a törvényhozástól, mert a 10 évi tapasztalat azt mutatta, hogy a községi faiskolák kevés kivétellel nem feleltek meg hivatásuknak. (Igaz! JJgy van! a ~bal- és a jobboldalon.) A gyümölcsértékesítésnél minden vidéken meg kell tanulni, hogy a gyümölcsöt gondosan kell szedni — nem rázni — és a külföldi piaczok igényének megfelelően csomagolni. Pontos kellék a kereskedelem szolidsága is. Egyébként arra törekszem, hogy minden egyéb gyümölcstermő község aszalóval, vagy más feldolgozó géppel — gyümölcsizfőző üsttel, szeszfőző-üsttel, czidermalommal, almabor-sajtóval — legyen felszerelve a nehezen eladható nyári gyümölcs és a, másodrendű gyümölcs értékesítése végett. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A fősúlyt azonban arra helyezem, hogy egyes vidékeken nagymennyiségű, egyenlő fajú, jó gyümölcs legyen a külföldi piaczok részére csomagolva. Es most, t. ház, áttérek arra a momentumra, a mely tulajdonképen a tárgyalás legnagyobb részét teszi: a szőlészet és borászat kérdésére, a melyre Molnár Ákos, Barta Ödön, Bernáth Béla és Visontai Soma t. képviselőtársaim tették meg észrevételeiket. Engedje meg a t. ház, hogy előbb általánosságban tehessek néhány megjegyzést. (Halljuk! Halljuk!) Elsősorban is arra akarok csak utalni, hogy az olasz borkérédésben a kormány eddigi nyilatkozataihoz se hozzátenni valóm, se elvenni valóm nincsen, és meglehet a t. ház győződve, hogy a magyar bortermelés érdekében teljesíteni fogja a kormány feladatát. Ezután arra kivánok megjegyzést tenni, a mit Molnár Ákos t. képviselőtársam felemlített, hogy az állami szőlővesszőtelepek általánosságban beszüntetendők, bátor vagyok a t. képviselőtársamnak szives figyelmébe ajánlani, hogy a szőleink rekonstrukcziója nagy részben bár igen, egészen még nincs befejezve. (Ugy van!) Az elsőrendű hegyi vidékeken a szőlőfelujitás jórészt befejeződött, vagy legalább is annyira haladt, hogy kezdeményezésre, állami buzdításra már alig van szükség. A hol még különösen szükség van rá. az az ország nyugati — Pozsony, Sopron, részben Zala vármegye — és keleti része: Erdély. A szőlőfelujitás azonban már annyira haladt, hogy nem szorul többé oly nagy állami gyámkodásra, mint eddig. Arra nem számithatunk, hogy a hegyvidékeken elpusztult összes szőlők felújíttassanak. Ha a másod- és harmadrendű szőlővidékek le is szorulnak a szőlőművelés teréről és más gazdasági növelésre használtatnak, ez általános szempontból nem hátrány, mert nem volna helyes gazdasági politika, hogy a bortermelést fogyasztási képességünk és exportunk várható határain is túlterjeszszük, hogy ezt a termelési ágat a túlterhelés veszedelmébe hajtsuk. Ezek a kevésbbé alkalmas területek a nagy befektetést igénylő szőlőfelujitás terhét talán meg sem bírnák. Inkább arra kell az erőnket és figyelmünket konczentrálni, hogy a termés minőségét fejleszszük. Magyarország bortermelésének különben is a minőség adta meg mindig a jelentőségét. Erre kell a jövőben is törekednünk. A mi a termelés mennyiségét illeti, mi nem vagyunk és nem lehetünk az elsők között. A síkvidéki szőlőmüvelésből a homoki szőlők létesítése annak idején nemcsak üdvös, hanem szükséges is volt. De a tovább való terjeszkedés többé nem kívánatos. Ezért a homoktalaju területeken való szőlő ülte-