Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-476

42 Í76. országos ülés Í90h- Julius 29-én, pénteken. csak egy nagy dologra hivatkozom: a csatornázás kérdéséra Egyik miniszter jön, a másik megy, de csatornát Magyarországon 35 esztendő óta nem építenek annál az ellentétnél fogva, a mely miatt a törvényben is, az adminisztráczióban is a kereskedelemügyi és a földmivelésügyi minisztérium valóságos háborúságban élnek. A múltkor olvastam Beksics Gusztáv egy tanulmányát, — azt hiszem, elég liberális ur — a ki foglalkozik mindenféle teóriákkal a mezőgazdaság és a társadalom köréből. Abban igazat adok neki, — pedig kevésszer szoktam neki igazat adni, mert nem tartom őt gyakorlati szocziálpolitikusnak — mikor azt fejtette ki, hogy ritka természeti adomány Magyarországon az, a mint az Úristen megteremtette köröskörül a hegyeket, középen pedig a lapályt, hogy az összes hegyekről a mi csapadék csak lejön, az mind erre a központi Alföldre folyik össze. Tehát, bár Magyarország csapadékviszonyai messzeesvén a tengertől, nem a legkedvezőbbek, mindazonáltal ezen természetes gyűjtési rendszer olyan, hogy itt viz és csapadék van bőven, azaz, hogy volna, ha mi ezeket a vizeket mindenféle mesterséges utón nem kergetnők ki az országból a helyett, hogy felhasználnék azokra a czélokra, a melyekre, látjuk, hogy felhasznállak Lombardiába!' Francziaországban, Hollandiában és szerte a világon, akár menjünk az Amurdarja partjaihoz, a hol az Amurdarja száraz homoksivatagján látjuk a kerteket, mert az Amur és a Sir vizeit csatornákban odavezetik. Ugron Gábor: Ugy kihasználják, hogy nem marad semmi! B. Kaas Ivor: Ha kérdezem, hogy gróf Széchenyi István óta, a ki erre először figyelmeztetett, miért nem haladtunk semmire ezekben a nagy alapvető kérdésekben, azt látom, azért, mert ez rossz üzlet. Megpróbálta Türr a Ferencz-csatornával, de nem bizonyult jó üzletnek. Megpróbálták, a miniszter ur tudja, a Bega-csatornánál, a Temesnél stb., a dolog gazdaságilag sikerült, de pénzügyileg nem sikerülhetett, mert nem olyan jövedelmező vállalat, mint a viczinális vasút vagy valamely szubvenczionáit gyár alapítása. Tehát az ilyen vizi politikát nem lehet átadni a magánvállalkozásnak; hiszen tapasztaltuk, hogy a Tisza-szabályozásnál, a Rábaszabályozásnál és a legkülönbözőbb szabályozásoknál, a hol magántársulati utón történt a szabályozás, a dolognak részben természete szerint, mert magánérdekek voltak csoportosítva, mindenütt a legsúlyosabb fináncziálís bajok keletkeztek, mert a vizszabályozásnak természete az, hogy a viz nem hoz gyümölcsöt és a vizbe belefektetett pénzek a vízbe dohált pénzeknek látszanak, erre pedig magánember nem hajlandó, tehát a magyar vízviszonyoknak a szabályozását nem eszközölhetjük másképen, mint államilag. (Ugy van! balfelöl.) Államilag pedig nem teszszük, nem tészszük évtizedrőlévtizedre, mert akkor azt mondja a finánczminiszter, hogy neki erre pénze nincs, a honvédelmi miniszter azt mondja, hogy neki a pénz a hadseregre kell, a kereskedelemügyi miniszter, hogy ő erre pénzt nem áldoz, mert ha van pénze, hidakat, vasutakat építtet, szóval: mindenfélére kell a pénz és a vízviszonyok rendezésére nem jut. Ezt a t. agráriusoknak azért ajánlom figyelmükbe, mert bizony nem volna ez a mai szárazság és inség, s nem ismétlődnék többször, ha vizeinket az ország felhasználta volna. És ha tanulság van ebből a mostani szerencsétlenségből, ugy tessék azt levonni: gondoskodjunk nem hirtelen, de tervszerűleg a csatornázásról. Hiszen Hieronymi kereskedelemügyi miniszter ur nagyon szereti a csatornázást, de csak a hajózási csatornázást; én is annak adok elsőséget, hajózás és öntözés azonban nincs egymással ellentétben. A múltkor kifejtette ugyan a kereskedelemügyi miniszter ur, hogy a hajózható csatornák vizét nem lehet öntözésre használni, de est modus in rebus: az egyik helyen a hajózási, a másik helyen az öntöző csatorna csak megvalósítható, és mindenütt, a hol a csapadék fel van fogva, mindenütt megvan az a haszna, a mi a víznek szivárgásából és a harmatból a termésre esik. A t. agráriusok még azt is sürgették, és szintén helyesen, — mert én mindent helyeslek, a mit a mélyen t. agráriusok követelnek, csak a mit nem tesznek, a mit csupán ígérnek, azt helytelenítem, mert a nem tett: azt sohasem válik tetté — mindig sürgették, mondom, a mezőgazdasági ipart. A mezőgazdasági ipar a mezőgazdasági kisemberek téli ínségének a vigasztalója, főleg a házi ipar, de a nagyipar is igen fontos és hasznos, akár szesz, akár czukoripar vagy a dohánytermesztés : az mind olyan tényező, a mely előmozdítja az országnak kifelé való kereskedelmét, de előmozdítja a nagy- és kisbirtokosok termelését is, mert mindezen nagy iparoknak, szeszfőzdéknek stb. az anyagot a mezőgazda adja. Hanem a kisembernek, a kisgazdának, a mezőgazdasági munkásnak: annak éltetője a házi ipar. Kérem a miniszter urat és remélem is, hogy nekünk felvilágosítást fog adni arra nézve, hogy a mezőgazdasági házi ipart miképen tudja és hogyan szándékozik meghonosítani. Én mostan Nyitramegyében jártam. A miniszter ur jól ismeri a torontáli viszonyokat, azonban aligha ismeri azokat a viszonyokat, a melyek Nyitrában vannak és a melyeket Vietorisz képviselő ur ecsetelt a múltkor nagy tetszésére a miniszterelnök urnak. Nyitra vármegye egyik községében a kopár hegyeken láttam és láthatja mindenki azokat a. földeket, a melyekre a trágját hátukon hordják az emberek és a melyekről azt lemossa a viz; a melyeket nem tudnak felszántani, hanem csak ásóval és kapával növelnek meg, hogy valami kevés veteményt szerezzenek; a melyeken nem arról van szó, hogy 5—8 vagy 11 métermázsa terem-e holdankint, hanem a melyeken meg vannak elégedve, ha négy