Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-483
ís3. országos ülés 190 ; i augusztus 6-án, szombaton. 297 Az adózás kérdését pedig még egyszer figyelmébe ajánlom a t. miniszter urnak. Higyje meg nekem, hogy ha a vidékre jönne és esténkint hallaná, hogy valamint ez a verejtékes nép, nem tudván egyebet csinálni, felnéz arra a csillagos égre, a melyből nem kap esőt, nem kap harmatot, s imája, zsolozsmája az embernek szivét szorítja össze, annyira kér az égből esőt és harmatot és nem kap: ehhez hasonlóan, t. többség és t. miniszter ur, ez az adózó nép épen igy jön sóhajtásával önök elé a pénzügyi igazgatás terén, de sem harmatot, sem segítséget nem kap. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Kovács Pál jegyző: Udvary Ferencz! Udvary Ferencz: T. ház! Előre is kijelentem, hogy nem fogok hosszasan beszélni. (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök ur 1904. június 30-iki beszédében világosan és határozottan kifejezte, hogy belátja, tudja ő is és érzi, hogy a kishitelre szorult kisvagyonu embereknek hitelviszonyait rendezni kell, még pedig rendezni kell olykép, a mint azt az előforduló specziális esetek igénylik, t. i. gyorsan és rövid utón. A költségvetési vitának általános keretében egy határozati javaslatot nyújtottam be, a biztosítéki okiratok bélyegzése tárgyában. Bárkihez intézzem a kérdést: vájjon jogos-e. hogy a mikor valaki megfizeti hitelpapírjai után, legyen az akár váltó, akár kötelezvény, a bélyegilletéket, ugyanezen hitel alapját képező biztosítéki okiratra második fokú bélyeget kelljen ragasztania? A mikor a t. pénzügyminiszter ur azt az ismert rendeletét kibocsájtotta, — szerinte a jelzálog lekötési okiratok egyöntetű bélyegzését kívánta ezzel czélozni, — valószínűleg az lebegett szeme előtt, hogy Ausztriában hasonló kísérletet tettek, de — megyjegyzem, hogy — ott hamar, midőn rájöttek, hogy az a kisembereket szerfelett sújtja, egyszerűen eltörölték. Határozati javaslatom tárgyát természetesen nem képezhette a folyószámlái adósság biztosítása szempontjából nyújtott jelzálogi lekötés után, helyesen és jogosan kirovott II. fokú bélyegezés. Ezzel röviden és világosan megmondottam, mit kérek. Az 1901. év folyamán ezt mondotta a t. miniszter ur (olvassa): »A jogilletékre nézve megjegyzem, hogy a tapasztalat azt igazolja, hogy a jelzálogi kölcsönök átváltoztatásánál adott kedvezmény gazdasági jelentőséggel bír abban az esetben, ha a kamatláb alábbszáll. E tapasztalathoz képest a törvényeinkben nyújtott kedvezményeket még ki is kellene terjeszteni.* T. képviselőház! Nagyon természetes dolog, hogy a kisembernek, a mikor hitelét konvertálni akarja — ha ugyan a véletlen szerencse folytán ehhez hozzájuthat — közbevető operácziókra van szüksége. Hogyan csinálja ezt? Egyszerűen ugy, hogy keres magának egy olyan hitelt nyújtó KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVIII. KÖTET. közeget, a mely neki kellő biztosítékkal rövid utón likvidálható váltóköicsönt ad. Ez egy rövid ut arra, hogy az olcsó kölcsönt megszerezze. A t. miniszter ur 1901-ben volt szíves nyilatkozni ; akkor belátta a felhozott aggodalmak alaposságát és azért nagyon furcsának találom, hogy az én határozati javaslatomat a t. többség egyszerűen leszavazta és ezzel a kormány igéretét dezavuálta, holott vezérük, gróf Tisza István miniszterelnök ur határozottan olyan szellemű programmot adott, hogy ő szent kötelességének, okvetlenül elérendő czélnak tartja azt, hogy a kisemberen segítsünk, a kis-emberek hitelviszonyait rendezzük. T. ház! Az az összeg, a melyet a biztositéki okiratok révén jogtalanul és igazságtalanul bélyeg alakjában beszed az államkincstár, talán nem elég nagy összeg? Hisz az 1902. évi kimutatás szerint összesen 889.000 volt azon váltódarabok száma, a melyek tisztán a kisemberek megterhelési alapján jutottak illetékezés alá. Ezek után eddig évtizedeken át kapott az államkincstár 889.000 koronát. Már most mit akar? 889.000 váltó után akar másodfokú bélyegilletéket szedni, a mikor a váltón már úgyis rajta van a bélyeg. Az a váltó tudvalevőleg negyedévenkint megujittatik. Az egyes vidéki intézetek — mert ezek vesződnek a néppel — már régibb idő óta gyakorlatba hozták az u. n. házi váltót. Az ilyen házi váltó elől hátul tele van bélyeggel, mert ha le nem rójják minden negyedévben a hosszabbításért járó bélyegilletéket, nyomban következik a lelet és ennek következtében épen azok a csekély 40 — 50 forint hitellel dolgozó emberek évenkint négyszer is ki vannak téve leletezésnek. Azt hiszem tehát, hogy e panaszok jogosultságát a t. miniszter ur is mindenesetre be fogja látni. De miért drágítják meg ezt a hitelt ? Az a vidéki intézet a házi váltó rendszerrel egyszerűen módot kivan adni adósának arra, hogy ne kelljen minden negyedévben kezeseit behozni az intézet helyére, mert ez annyit jelent, hogy azokat a kezeseket el kell látni a hosszabbításkor pecsenyével, fél liter borral ; napidíj fejében egy pengő napidíjjal és fuvarköltséggel. Ezek azok a tételek, a melyek a vidéki hitelt óriási módon megdrágítják, mert a házi váltót a főhitelforrás, az osztrák-magyar bank, nem fogadja el visszleszámitolásra. Kérem a miniszter urat ezen 889.000 ember nevében, hogy kegyeskedjék ez ügyben intézkedni. Ha a t. miniszter ur az államháztartás szükségletének fedezésére megkívánt óriási pénzmennyiség beszerzésével járó nehézségekre hivatkoznék, kérdem: miért nem adóztatjuk meg a börzét ? Az 1902. évi statisztikai kimutatás szerint azon évben búzában az áruforgalom — ezer métermázsás egységet véve alapul — 27.000, rozsban 3000, zabban 3000, kukoriczában 18.000, repczében 224 volt; végeredményében tehát az áruforgalom 51,000.000 mm. volt. A differencziális üzlet 38
