Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-483

290 Í83. országos ülés 1904 au bői kifolyólag és csak röviden, mint legfontosabb érvet hangsúlyozom azt, hogy a t. pénzügyminiszter urnak ez a jelentése a legkiáltóbb bizonyítvány abból a szempontból, hogy Magyarországon az adóreform kérdése tovább már el nem odázható. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ebben a tekintetben én pusztán és kizárólag csak annak megemlítésére szorítkozom, hogy a függetlenségi párt azokat a határozati javaslatokat, a melyeket az 1903 évi költségvetés során Kossuth Ferencz t. képviselőtársunk a párt nevében benyújtott, teljes egészében ma is fentartja. Azonban sajátságos dolognak tartom, hogy a t. pénzügyminiszter urnak az adóreformra vonatkozó Ígéretei egymást nem fedik. Ugyanis mikor a szabadelvű párt a választások elé állott, a t. pénzügyminiszter ur a leghatározottabb formában kijelentette, hogy adórendszerünk igazságtalanságain a progresszív adó behozatalával segíteni kötelességének fogja ismerni. Ez mindenesetre igen kellemes czégér volt, a melyet a szabadelvű párt jelöltjei a választások folyamán meglehetős mértékben ki is használtak. Eltelt egy költségvetési év és mikor mi a t. pénzügyminiszter urat tett ígéreteinek beváltásáért megsürgettük, akkor azt méltóztatott mondani, hogy tekintettel azon körülményre, hogy a pénzügyi költségvetés ismeretlen tehertételek előtt áll, egyrészt a személyi kiadásoknak a fizetésemelés folytán történt emelkedése miatt, másrészt a katonai beruházások kérdése folytán, mindaddig, mig ezen kérdésekben tisztán nem lát, az adóreform kérdéséhez hozzá nem nyúlhat, mert attól tart, hogy ezen a réven az állami bevételeknek olyan csökkenése fog előállni, hogy esetleg deficzittel kerülhetünk szembe. T. képviselőház! Épen ez az érv, a melyet a t. pénzügyminiszter ur felhozott, bizonyit mi mellettünk. Mert hogyha egy pénzüg}! kormányzat az állam financziális erejét olyannak tekinti, hogy 30 millióval emeli pusztán és kizárólag a személyi kiadásokat, hogy ha az a pénzügyi kormányzat az ország gazdasági erejét olyan állapotban lévőnek tartja, hogy pl. a jövő évi költségvetésben részben hasznos, részben teljesen improduktív kiadások, t. i. a hadsereg kiadásai révén mintegy 40 millió korona állandó tehertétel fog beillesztetni, akkor én azt tartom, hogy a pénzügyi kormányzat ezt csak abban a hiszemben és feltevésben tehette meg, hogy egyúttal garancziái vannak arra nézve is, hogy az ország legszegényebb népén, az adózó közönség terhein egy igazságos adóreform által könynyiteni akar és könnyíteni fog. És ón e tekintetben az utolsó időpontot is elérkezettnek látom, Czélzott az én igen t. barátom, az előadó ur arra, hogy Magyarországon milyen nagyfokú a kivándorlás. A t. belügyminiszter ur tárczájának tárgyalása folyamán előhozta, hogy egyes vármegyékben a szó szoros értelmében forradalmi állapotok vannak a nép körében. O ezt ugyan egészen más természetű gusztus 6-án, szombaton. dolognak, a szoczialisztikus izgatásoknak tudja be, de ez nem igy áll. A kivándorlásnak, a nép nagyfokú elégedetlenségének tisztán és kizárólag a szegénység az oka, (Ugy van! Zigyvan! a szélsöbaloldalon.) s ennek főindokát pedig az képezi, hogy adórendszerünk a lehető legnagyobb mértékben igazságtalan. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ezzel a kérdéssel még csak néhány szóval akarok foglalkozni. Midőn az 1848-iki törvények meghozatalakor a közteherviselés elve kimondatott, már akkor Kossuth Lajos, az 1848-iki pénzügyminiszter, a későbbi, az 1849-iki pénzügyminiszter, Dusek Ferencz nagyon érdekes tanulmánynyal lépett az országgyűlés elé, illetőleg az akkori nemzetgyűlés elé s azt mondotta, hogy a közteherviselés elve igazságos arányban még nincs megállapítva, mert csak akkor lesz igazságos arányban megállapítható, ha a progresszív adó elvét az egész vonalon keresztül viszik. Ezt 1848-ban nem tették meg azért, — ezt nyíltan megmondotta Kossuth Lajos, — mert a magyar földbirtokos osztály a jobbágyság felszabadítása folytán ugy is nagymérvű áldozatot hozott. De azóta már több mint fél század múlt el, azóta a magyar kormány több mint három évtizeden keresztül alkotmányosan kormányoz, szeretnénk tehát végre-valahára látni olyan adóreformot, a mely a magyar nép terhein könnyíteni fog, nem pedig olyan pénzügyi politikát, a mely ismételten és ismételten terheket ró a magyar nép vállaira. (Helyeslés a baloldalon,) A pénzügyi politika beligazgatási tételeivel tovább foglalkozni nem kívánok, hanem rátérek lehetőleg röviden azokra a nagy pénzügyi függő kérdésekre, a melyekre az előadó ur csak rámutatott, de nem foglalkozott velük, t. i, az Ausztriával függőben lévő közgazdasági állampénzügyi feladatokra. A mi elsősorban is a közös államadóság kérdését illeti, ezúttal erre kiterjeszkedni nem kívánok; nem kívánok egyrészt fontos politikai okokból, mert hiszen ez a kérdés most képezi esetleg az eldöntés tárgyát, másrészt pedig azért, mert ez a kérdés a pénzügyi bizottságban részletesen és alaposan tárgyaltatott s erre vonatkozólag ismerem a t. pénzügyminiszter ur álláspontját. De van másik két kérdés, a melyek most nagyon is aktuálisak, s a melyeknek, ugy lehet, egyikével vagy másikával, vagy mindkettővel foglallalkozni kívánok: az egyik a készfizetések felvételét tárgyazó törvényjavaslat kérdése, a másik a magyar közgazdaság szempontjából óriási nagy jelentőséggel bíró czukor-surtaxe kérdése, Különösen ez utóbbival kívánok foglalkozni, mert ugy látom, hogy Ausztriának a magyar kormányDyal szemben követett magatartása a magyar mezőgazdaságra újból egy ujabb óriási veszteséget hozott. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk, hogy a cjukorkérdésben hosszú időn keresztül az volt a magyar állam közgazdasági