Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-475

22 475. országos ülés íWh Julius 28-án, csütörtökön. vett és folytat egy programmot, a melyet árinak idején a ház többsége, mondhatnám, majdnem az egész ház kivétel nélkül helyeselt, (Igaz! Ugy van!) abban az irányban, a melyet a magyar közgazdaság ezen ága szeretetének nevezhetnénk. De nem veheti rossz néven ennek daczára senki, ha azt állitom, hogy a t. miniszter úrtól mi elvárjuk, — és azt hiszem, joggal — hogy kormányzati programúi ja ne legyen folytatása egy régi rendszernek, hanem térjen át a tapasztalatok otján szerzett azon igazságra, a mely szerint a magyar közgazdaságnak ezen fontos ágát nem csak kis eszközökkel, kis intézkedésekkel, hanem igazi nagyszabású földmivelésügyi politika inaugurálásával kell a szeretet ölébe fogni és istápolni. (Helyeslés a széls'óbaloldalon.) Ismétlem, nem szándékozom kijelölni azon utakat és módokat, a melyeken a mi kívánságunk, az ellenzéki álláspont szerint a földmivelésügyi politikát vezetni kellene. De már annyi az atiyag, a mely ezen a téren felhalmozódott, hogy én az előrehaladott időszakban folyó vitában elégnek tartom, ha a t. miniszter ur szives figyelmét felhívom arra: vegye magának azt a fáradságot, lapozza át azokat a szeretettől áthatott ellenzéki beszédeket, a melyekkel hivatali elődét támogatta áz ellenzék, nézze meg azokat az óhajtásokat, a melyek akkor elhangzottak és a ház osztatlan helyeslésével találkoztak, és nézze meg, mennyiben lettek azok végrehajtva. Találni fog magának akkor oly hasznos munkateret, hogy ő és arra termett munkásai hosszú időn át foglalkozhatnak ezzel. Nem is kell egyebet tennie, mint hogy ahhoz az érzékhez és okossághoz, a melyet a t. előadó ur felhozott, tegye még hozzá azt az energiát, a mely szükségessé válik, valahányszor magyar érdekeknek egy idegen hatalommal szemben való megvédéséről van szó, a mint erre alkalom a közel jövőben lesz. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A t. előadó ur kiemelte ennek a tárczának fontosságát és jövedelmezőségét, mondjuk ugy, hogy hozamképességét, a melynek olyan meleg szószólója ő is, és e közben sajnálatát fejezte ki a felett, hogy a magyar törvényhozás az ezen tárczabeli intézmények fejlesztésére nem fordíthat eleget. Talán nem leszek triviális, ha én azt sajnálom, hogy annak a földmivelésügyi ágnak, annak a nagy ágazatnak, a melyet a mi közgazdaságunk körében ismerünk és érezünk, ennek még egyáltalában szüksége van istápolásra, szükség van arra, hogy annak hozamából ezen ág fellendítésére az államnak még mindig áldozatot kelljen hoznia. Ennek okát a t. előadó ur igen jól tudja, de 8 ügyességével ezen ok emlegetése elől kitért. Ha annak a nagy földmivesosztálynak meg lettek volna azon segitő csatornái, a melyekből táplálkoznia kell; ha meglennének azok a mellékfoglalkozások, a melyeknek hiján most a földmives osztálynak hat hét alatt kell megkeresnie azt, a mire egy esztendő alatt van szüksége, akkor nem kellene feljajdulni azért, hogy ennek a tárczának a hozamából ennek a tárczának a segítésére keveset tudunk fordítani. T. képviselőház! Ennek az országnak az a különleges helyzete van, hogy a mig más országokban az aszály valóságos ritkaság, vagy világhírű csapás számba megy, addig nálunk az aszály állandó. Állandó aszály irtja ezen ország gazdasági életének gyökereit, mert a nedvességet: a földmives nép véres verejtékét arra használjuk, hogy idegen talajt öntözzünk vele. (Ugy van! ügy van! a szélsöbaloldahn.) Es ehhez a szomorú tényhez hozzáfűzhetem, hogy nekünk egy specziális aszályunk is van; felszólalásom voltaképeni czélja épen az, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam és a t. miniszter ur figyelmét különösen felhívjam olyan intézkedések megtételére, a melyeket eddig eléggé hangoztatni nem hallottam. (Halljuk! Hall juh!) Nagy szeretettel és lelkesedéssel kezeli a t. miniszter ur a gazdák érdekeit. Senki sem vonhatja kétségbe rátermettségét, habár a miniszterséget miniszterségben tanulni nem szokták — és ezzel egyik előttem felszólalt t. képviselőtársamnak azon reflexiójára válaszolok, hogy nem tudjuk még, hogy milyen lesz a miniszter ur, mert nem tanulta a miniszterséget. A miniszterséget, t, ház, nem lehet tanulni, de annak, a ki földmivelésügyi miniszter akar lenni, igenis el kell hoznia a miniszteri székbe azt a meleg érzést, a mely nélkül azokat a nagy érdekeket, sok millió ember érdekét istápolni nem lehet. Eddig még nincs okom azt mondani, t. Ház, hogy a t, miniszter úrban a szeretetnek ezt a melegségét nem találtam volna meg. És én ebben a szeretetben bízom. Nem politikai jellegű bizalomnyilvánitás ez, hanem a kötelességérzés ismeretének megnyilvánitása, és t. ház, én ebben bizva hivom fel a t. miniszter ur figyelmét saját alkotásainak megvédésére. Ha a i. előadó ur bizonyos megelégedéssel és a tárcza nevében bizonyos bizalommal, és — mondjuk — önteltséggel állítja, hogy igenis nagy áldozat az, hogy a szarvasmarhatenyésztési alap 3,500.000 koronával van dotálva a beruházásnál, és hogy erre a czélra igen nagy áldozatokat hoz az ország: hát akkor, t. ház, nekem ehhez hozzá kell fűznöm valamit. (Halljuk! Halljuk!) Semmi tekintetben nem oszthatom az előadó ur azon lelkesedését, amelylyel arról emlékszik meg, hogy állatkivitelünk olyan nagy lett, hogy törekednünk kell arra, hogy nemcsak a fogyasztásra szánt anyagnak, de a tenyészanyagnak külföldön való elhelyezésére is gondot fordítsunk. A t. előadó ur talán nem tudja, talán nem avatták be, de ha utánajár, megtudja, hogy Magyarország állatállományában, daczára az eddig hozott nagy áldozatoknak, olyan nagy dekadenczia állott be, hogy bizonyos megyék-