Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-481
augusztus k-én, csütörtökön. %M Í81. országos ülés 19Ö4 t hogy csak megélni képes. Annyi okirathamisitás, hamis tanuzás, sikkasztás mind nem következnék be, ha az ügyvédek száma ilyen nagy nem volna. A numerus klauzust nem fogadta el az ügyvédi kar, de nem is szükséges behozni. Az egyik intézkedés, a melyre a miniszter ur beszében czélzott, az, hogy az ügyvédi pályára jutást meg fogja nehezíteni. Ez egészen helyes. Ezzel szemben még két reformot kell megcsinálni, t. i. az ügyvédi vétségekre vonatkozó büntetőjogot súlyosbítani kell, s reformálni kell a fegyelmi ügyeket, hogy a tisztességes ügyvéd renomméját ne rontsa az, a ki szédelgéseket folytatni kénytelen. Ez mindnyájunknak, az egész ügyvédi karnak, a magyar jogszolgáltatásnak egyformán érdeke. Én elismerem magam is az ügyvédi karnak nagy kötelességeit, nagy múltját és azt a nagy hivatását, a mely a múltban is, a jelenben is rá vár. Ezen szempontok követelik, hogy ne csak a perrendtartási paragrafus reformjával, hanem máshol is méltóztassék ezen segíteni az ügyvédek fegyelmi viszonyainak rendezésével, különösen pedig a büntető paragrafusok megváltoztatásával és szigorításával. Rendkívül rossz állapotok vannak a jogszolgáltatás terén. Ugyanis a jogszolgáltatás általában igen drága, a végrehajtási eljárás pedig képtelenség. Tarthatatlan állapot az, hogy azt a szegény alperest, a ki ugy sem tud fizetni ügyvédi költségekkel, végrehajtási költségekkel, kincstári költségekkel megöljék, ugy hogy a ki Magyarországon egyszer végrehajtó kezébe kerül, az onnan ki nem szabadul. És mindennek ódiuma persze az ügyvédekre hárul, mert az ügyvéd kénytelen arra, hogy rossz ügyében ráfizessen a perre azért, hogy azt egy jó ügyben behajtsa? Mert ne méltóztassék azt hinni, t. ház. hogy ezek a végrehajtási költségek az ügyvédek zsebébe minden esetben visszavándorolnak, mert a végrehajtásoknak legalább egy negyede olyan, hogy a mit az ügyvéd kifizet a végrehajtónak, azt soha nem kapja meg sem az alperestől, sem a felperestől. T. ház! Az államnak nem lehet hivatása az, hogy a vagyonilag úgyis elmerülni készülő embert egészen a viz alá nyomja egy ilyen végrehajtási eljárással, hanem az, hogy valahogy megpróbálja a jogszolgáltatás rendszerével megmenteni az ilyen embert. Hiszen, t. ház, végrehajtást egy ember ellen egy milliót lehet vezetni minden korlátozás és büntetés nélkül, épen igy csődöt lehet kérni mindenféle kötelezettség nélkül ; halmozni lehet egy fiatal emberrel szemben jövendőbeli örökségei reményében a költséget ezrekre egy egészen kis ügyben, mind megítélik; csak egy egyszerű kérvény kell és kiszáll a végrehajtó, a ki azonban nem talál semmit és igy egymásra halmozódnak a költségek; hiszen végre is meg fogja az illető egyszer fizetni. Azután, t. ház, az a nyerészkedés, a mit végbevisz az államkincstár az ilyen szerencsétlen, fizetni nem tudó embereken, valóban Ázsiába illő dolog és szégyenletes, hogy azt a hivatalos lapot az elmerülő emberek pénzén nyomatják ki, bérbeadják az árverési rovatot. Hát egy államnak a hivatása az, hogy nyerészkedjék azokon az embereken, a kik úgyis már a tönk szélén vannak ? A kik maguk sem tudnak megélni, azok juttassanak az államkincstárnak temérdek jövedelmet ? Minden lehet nyerészkedés tárgya, csak a jogszolgáltatás nem, a hol az állam ma rjngeteg milliókat nyer a szegény embereken, a kiknek jogot szolgáltat. Csaknem két tárczának költségei kitelnének abból, a mit a jogszolgáltatáson az államkincstár nyer. Én igen tisztelem a miniszter urnak takarékossági törekvéseit, a takarékosság a magánéletben a legnagyobb erény, de egyáltalában nem az a jogszolgáltatás terén, a melyből óriási hasznot huz az államkincstár, és különösen, ha méltóztatik takarékoskodni ebben az egyik irányban, akkor méltóztassék a pénzt az alperesektől megspórolni a másik irányban is, akkor az államkincstárnak ne legyen joga ahhoz sem, hogy azt a rengeteg költséget bevasalja végrehajtási költségek, bélyegköltségek, napidijak, kiszállások és mindenféle egyéb czimeken akkor is, a mikor ezek a költségek az igazságszolgáltatáshoz ugy sem szükségesek. A t. miniszter ur, Olay Lajos t. képviselőtársamnak válaszolva, igen helyesen nyilatkozott a szövetkezeti kérdésről, és magam is köszönettel tudomásul veszem a szövetkezetek reformjára vonatkozó válaszát, azonban a t. miniszter urnak figyelmébe ajánlom, hogy ez a dolog rettenetes mérveket öltött; hogy pl. itt Budapesten alapítanak szövetkezeteket egyetlen krajczár nélkül; egy vagyontalan és foglalkozás nélküli kereskedősegéd, egy segédkönyvvezető és egy foglalkozásnélküli ügynök összeállnak; megcsinálnak egy rablási czélokra teljesen alkalmas alapszabályt; ezt az alapszabályt sans géné jóváhagyják, és a szövetkezet minden ellenőrzés nélkül megkezdi garázdálkodását. Hogy lehetséges az, hogy a legnagyobb raffineriával megcsinált alapszabályokat százával hagyták jóvá és egy évtizeden keresztül zavartalanul folyhatik ez a rablás, zsarolás és fosztogatás? Minden akadály nélkül berendezkednek, kifüggesztenek egy czégtáblát, kibérelnek egy helyiséget, a melybe egy pár darab bútort helyeznek, és ekkor megkezdik a hirdetéseket, hogy »mi olcsó hiteleket nyújtunk.« Akkor jönnek az ajánlatok, százával jelentkeznek a felek; a szegény emberek olcsó hitelhez akarnak jutni, és száz és száz embertől vesznek fel naponkint informácziók beszerzéséért járó dijak fejében 7 — 8—9 sőt 10 koronát is fejenkint. Száz embertől ilyenformán legalább 300 koronát vesznek be naponkint; a száz közül legfeljebb egynek adnak 100 K. kölcsönt, a többi pedig tiszta haszon marad. A szövetkezet igy megerősödik; az illető ügy véd ur megvagy onosodik, sőt vagyont