Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-481

isi. országos ülés 190í augusztus 4-én, csütörtökön. 211 lanság, mindenütt keserűség. (Igás:! a szélsőbaloldalon.) Pedig kétségtelen dolog, hogy egy helyes igazságügyi politika a nemzeti erő kifejtésére és a társadalom konszolidácziójára rendkívüli befolyással lehetne. Már a múltkor figyelmeztettem az igazságügyi miniszter urat, mily óriási az elkeseredés a hirák körében, a mikor látják, hogy az, a ki hivatva volna az ő érdekeiket megvédeni és ápolni, jóformán semmit sem törődik az ő személyi ügyeikkel, semmit sem" törődik a rábízott fontos igazságügyi érdekekkel. Tudom, hogy a t. miniszter ur az országnak első jogásza; tudom azt is, hogy rendkívül buzgó, szorgalmas, hogy egész életét, miuden idejét a jognak szenteli, és kodiiikatórius működése előtt mindenki tisztelettel hajlik meg. De kodifikálni, törvényeket alkotni, törvénytervezeteket készíteni és az igazságügyet adminisztrálni : két különböző dolqg. És én azt hiszem, hogy Magyarország igazságügyminiszterére nézve sokkal üdvösebb volna, Jia kevesebbet kodifikálna, hanem a helyett inkább az igazságügy adminisztrácziójának szentelné az életét. Mert, t. képviselőház, én nem tartom egy miniszter feladatának azt, hogy minden apró-cseprő dolgot maga intézzen el, hogy reggeltől estig a büróban fáradjon, hanem hogy a, miniszter legyen az irányító szellem, munkásai pedig dolgozzanak abban az irányban és szellemben, a melyet ő kijelöl. Nem kell messze menni, t. miniszter ur. Méltóztassék megnézni a budapesti törvényszéket és járásbíróságokat. Ha az a fél a bírája elé megy, kell, hogy az az érzés uralja, hogy az állami fenség egyik gyakorlója előtt áll és bizonyos meghatottsággal fogadja a bíró ítéletét. És a helyett mit tapasztalunk ? Azt, hogy bemegyünk egy odúnak vagy ólnak nevezhető helyiségbe, itt Budapesten, az ország fővárosában; 70 tárgyalást tűznek ki egy napra és hering módjára zsúfolják össze az embereket, a kik fáradtan állnak és várják, mig rájuk kerül a sor, egy olyan bírói teremben, a hol szék nincsen, a hol a biró sem a feleket, sem az ügyvédeket leültetni nem tudja. Csak nyomorúságot lát mindenki, ott tehát nem lehet azt várni, hogy a birói funkczió hatássah legyen a félre, mert ha van hatással, az nem más, mint a bosszúság, a méreg és az elkeseredés hatása. Méltóztassék megnézni a t. miniszter urnak a VII. kerületi járásbíróságot. Eltekintve attól, hogy ott egész speczialitásokat volt szíves összegyűjteni, csak nemrég történt, hogy egy szegény biró kimerülés folytán meghalt. A min azonban nem lehet csodálkozni, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a birák legnagyobb százaléka agylágyulásban hal meg azért, mert ttíldolgozza magát. (Derültség a jobboldalon.) Ez nem nevetséges dolog, t. ház, és nagyon szomorú és legalább közállapotainkra nagyon is jellemző. O'tt a VII. kerületben ismerek bírót, a ki mindennap reggel 8 órakor bent van a hivatalában és ott görnyed este 7—8 óráig, hogy elvégezhesse a rárótt munkát. Meglehet, hogy ez a biró gyengesége folytán történik, de ha az illető alkalmatlan arra, hogy mint egyes-bíró működjék, tessék őt társas-bírósághoz beosztani. Velem történt meg az az eset, hogy délelőtt 11 órára kaptam idézést és délután r félőt órakor került rám a sor a tárgyalásra. És a mikor bementem e miatt a járásbíróság vezetőjéhez és panaszt tettem, hogy ez még sem járja, hogy egész nap ott várakoztassanak, azt a választ nyertem, hogy a bírónak nincs hivatalos órája, a tárgyalást kitűzheti a nap bármely órájára; a hivatalos órák csakis a kezelőszemélyzet számára vannak megállapítva. Nap-nap után ott tárgyal a felekkel az a biró és a kik 10 —11 órára vannak megidézve, azokra nem ritkán délután kerül a sor. Az ilyen állapotokat nem szabad fentartani akkor, a mikor az igazságügy az államnak még jövedelmet is hajt. De nem volna szabad fentartani még akkor sem, ha rá kellene fizetni. Hogy bíráink nincsenek megelégedve, azon ne csodálkozzunk. Hiszen tudjuk, hogy az éveknek hosszú száma után kapja csak meg valaki az albirói kinevezést és akkor is mit ér el vele ? Készesül oly nyomorult fizetésben, a mely lehetséges, hogy elég arra, hogy abból megéljen, de semmiesetre sem elég arra, hogy a hivatalos állásához fűzött igényeknek eleget tehessen. Pedig mindenkitől és igy a bírótól is meg kell követelni, hogy magát tovább művelhesse és tovább képezhesse. A birói nevelés is ma rendkívül rossz. A birák mellé kineveznek gyakornokokat, aljegyzőket, a kiknek azonban nincs más dolguk, mint blankettákat kitöltögetni, ezzel pedig nem lehet bírákat nevelni. Mikor megkapja albirói kinevezését, akkor egyszerre in medias res kell belemennie, bele kell mennie oly fontos, életbevágó dolgokba, a polgárok anyagi exisztencziáját oly mélyrehatóan érintő ügyekbe, hogy ezeket egy ilyen fiatal emberre még nem is volna szabad rábízni. Ez a körülmény visz azután oda, hogy olyan rendkívüli módon megszaporodik a felsőbíróságok dolga, mert attól a bírótól, a ki a mellett túl is van terhelve, a kinek jóformán annyi ideje sincs, hogy az Ítéleteket alaposan megfontolja, nem lehet olyan ítéleteket várni, a melyekbe a felek bele is fognak nyugodni. A központi járásbíróság intézményével már régóta édesgetnek, biztatnak bennünket, de ugy látom, hogy ebben a dologban nem történik semmi. Hallom ugyan, hogy tárgyalások folynak a fővárossal, hogy a Károly-kaszárnyában fogják azt elhelyezni. Ezt a megoldást nem tartanám valami szerencsésnek. Akkor, a mikor az állam olyan óriási báreket fizet, ha ezen évi béreket tőkésítenék, a város közepén akárhol lehetne egy palotát emelni, de nem olyan palotát, mint a mostani törvénykezési palota, a mely minden, csak nem sikerült, a hol óriási előszobák, használhatatlan helyiségek vannak, a bíráknak meg 27*