Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-480

200 k-SO. országos ülés WOí augusztus 3-án, szerdán. elnöki székből és az egész kormány által is hangoztatott problémának megoldásához ismét egy lépéssel közelebb hozzon bennünket, szükséges, hogy a kisemberek érdekében ne csak ígérjünk, de tegyünk is valamit. (Helyeslés a baloldalon.) Mert azt a jó vagyoni viszonyok között lévő kereskedőt, a ki váltó-appointjeit ott nyújtja be, a hol a legkisebb kamatot fizeti, ez az állapot nem bántja, mert kiváltja az adósságát és azután másutt benyújtja. Hanem tessék csak végigvizsgálni ebből a körülbelül 1400 millió takarékpénztári teherből, hogy az adósok zömét micsoda apró-cseprő kis hitelre szoruló emberek teszik. Plósz Sándor igazságügyminiszter: Magas kamat! Udvary Ferencz : Majd rátérek arra is. Nem is azt akarom én megvédelmezni, hogy a takarékpénztáraknak legyen szabad magasabb kamatot szedniök, hanem azt akartam illusztrálni, hogy az ilyen anomáliák elő ne földúlhassanak, a mint a csőd-ügy rendszertelen voltában előfordulnak. A mint mondottam, az adósok zöme kisadós és pedig azért, mert nagyobb intézeteknél nem tudják megkapni a pénzt. Mit értenek azok ahhoz, hogy papirdifferenczia, vagy annuitás? Annak 100 forint kölcsön kell és azt ott veszi fel, a hol olcsóbban és gyorsabban kapja. Teoretikusan igen könnyű a hitelviszonyokat rendezni; könnyebb sincsen. Hanem méltóztassék megnézni, mikor a kisembernek szüksége van pénzre, mennyi utánjárásába kerül az neki. Különben alig találni már a vidéken intézetet, a mely a maximális 8 százalékot számítaná. (Ellenmondás a szélsöhaloldalon.) Nessi Pál: 15 százalékot szednek! Udvary Ferencz: Alap nélkül nem tenném, hogy a vidéki takarékpénztárakat védelmezzem, csak tiszta meztelenségében óhajtom azt a dolgot előadni. Rá akarok utalni arra, hogy a mikor a kisadós a vidéki intézetre van rászorulva, neki igen fontos az, hogy a pénzt gyorsan megkapja. Ez oly fontos szempont, a melyet szem előtt kell tartani. Ha már most tekintetbe veszszük azt, hogy 1400 millió írtról van szó a perifériákon, hogy ilyen nagy összeg van hallatlan veszedelemnek kitéve, akkor az igen t. kormányzat nem veheti rossz néven, ha erre a kérdésre felhívtam a figyelmét. T. ház! Rá kell térnem arra, hogy menynyire parlagon hever nálunk a kár és kártéritéi kérdése. Magyarországon bárkinek joga van üzleti konkurrencziából a legkvalifikálhatlanabb rágalmakat szórni a másik üzletemberre. Nálunk ez épen annyi, mintha rózsavízzel locsolná meg az illetőt. (Derültség.) Hol van Magyarországon egyetlenegy eset, a mikor valaki megkapta volna az őt megillető kártérítést ugy, a mint megkapja Németországban, Belgiumban vagy Francziaországban? Nem akarok ezzel a dologgal hoszszasabban foglalkozni, mert, ugy látszik, t. képviselőtársaim meglehetősen fáradtak, csak egy kis statisztikát mutatok be. Előbb vázoltam, hogy milyen fontos kérdés, mikor a nyilvános számadásra kötelezett intézetekkel ilyen kényre-kedvre járhat el minden magános, a hogy neki tetszik. Egy példával fogom ezt illusztrálni. Egy intézmény tiz évi fennállása alatt oda fejlődött, hogy a kilenczedik esztendőben, összes költségei, így az adó — a mi, mint tudjuk, elég sok — és más kiadások levonása után tiszta nyeresége 12.640 korona, részvénytőkéjének fejlődése pedig akkora volt, hogy tiz év alatt — kezdettől számítva — 18,000 koronáról 200.000 koronára emelkedett, gyűjtött 50.000 korona tartalékalapot, és egy kis csődkérvény beadása folytán a végeredmény 11 hónapra az lett, hogy nyeresége csak 900 korona maradt, a tartalékalapja teljesen elúszott. Természetes dolog, hogy ilyen esetben nagy kár van, de Magyarországon nincsen jogász és bíróság, a mely a mai törvények szerint ezen jogosan megillető kártérítést megállapítani tudná azok javára, a kik e kárt elszenvedték. Nemcsak, hogy nem tudunk kártérítést szerezni, de még az utat és a formát sem tudja erre senki, maga a miniszter ur sem tudná megmondani, és ha megtalálnák is rá a módot, nem ítélnék meg a kártérítést. T. ház! Még egy pár kérdésben kívánnék az igazságügyi tárczához hozzászólani. Kérem az elnök urat, szíveskedjék öt perez szünetet adni. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést folytatjuk. Udvary Ferencz: T. képviselőház! Nagyon belátom azt, hogy a vitának ezen előrehaladottságában nem valami kellemetes t. képviselőtársaimnak ilyen hosszú, száraz tárgyra vonatkozó beszédet végighallgatni, de a szünet alatt is szomorúan konstatáltam, hogy ezeket az életből merített kérdéseket bizony ezen a helyen kevesen tudják kellőképen méltatni. Mert abban a szomorú helyzetben, a melybe a nép hasonló viszonyok között jut, az urak közül még talán senki sem volt és senki sem élte át azt a nyomorúságot és azokat a hallatlan, ijesztő állapotokat, a melyeket esetleg nekem volt részem látni és tapasztalni. Az én beszédem, ugy látszik, egyes helyeken azt a benyomást keltette, mintha a vidéki takarékpénztárakat akartam volna legyezgetni Méltóztassék elhinni, hogy épen nekem nincsen okom ezeknek a hitelintézeteknek gazsulirozni; nincs pedig azért, mert e kérdések-