Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-480

198 íäO. országos ülés 1904- augusztus 3-án, szerdán. nem ismeri, hanem egyszerűen prédára lesz bocsátva egyik esetben a tömegeladás által a vagyon, ha be is jön érte valami pénz vagy esetleg nem jön be semmi, a mivel a tömeggondnok nem törődik; mindenesetre igen csekély perczent az, a mi a hitelezők javára esik, E két szempontból bírálandó meg. Az egyik szempont az, hogy a hitelezők érdekét nagyon sérti, pedig kell, hogy a hitelezőt ép ugy védje a törvény, mint bármely más polgárát az államnak és az, hogy véletlenül hitelező, rá nézve terhesebb következményekkel ne járjon. A közadós is megérdemli, hogy olyankor, mikor nem önhibájából került csődbe, az ő védelmére is legyen egy olyan rendszer, a mely mellett valahogyan kiegyenlíthesse a tartozását. Ez az egyik szempont, A másik szempont pedig az, hogy a tisztességes kereskedelemnek, a tisztességes iparnak óriási hátrányára szolgálnak azok az olcsó pénzen közrebocsátott tömegek, a melyeket tényleg potom áron vásárolnak össze ügyes vállalkozók. Igaz, hogy annak a pénzes embernek, annak az üzérnek nagyon kellemes, ha egy vagyonbukott kereskedőnek egész tömegét potom pénzen vásárolhatja, hogy módja legyen neki a piaczot még az előállítási árnál is 50 százalékkal olcsóbb áruczikkel elárasztani. De a mikor mi az ipart, a kiskereskedőket támogatni akarjuk, mint ahogy előbb itt, a szövetkezetek kritizálása alkalmával Simonyi Semadam t. képviselőtársam ráutalt, hogy a kormány a kiskereskedőket védeni akarja: mit csináljon az a kiskereskedő, mikor óriási számú vagyonbukás következtében folytonosan u. n, parthie-árukkal árasztják el az egész közönséget? Méltóztassék elhinni, hogy a kiskereskedőre nézve sokkal nagyobb baj ez, mint az a pár méter pántlika, vagy nem tudom micsoda, a mit a szövetkezeti boltban vásárolnak. De itt csak összesen pár emberről van szó, itt egyes személyről van szó, annak családjáról, egy vagy több hitelezőről és azok szűkebb csaladjairól. Hogyan vagyunk azonban a nyilvános számadásra kötelezett intézeteknek csődkérdésével? Tisztára hallatlan eset az, a mi ma nálunk Magyarországon van, hogy egy tőkepénzes ur azt a kisebb vagyonú intézetet — értek ez alatt egy pár millió betétest — akkor teszi tönkre, a mikor neki tetszik, még pedig minden büntetés nélkül, holott ha valaki mással szemben rágalmazást követ el, bizony azzal a büntetéssel torolják ezt meg, a mely kellő arányban áll a rágalmazás által okozott szenvedéssel. Ma egy intézettel szemben csődöt kérni nagyon egyszerű dolog és a mikor a csó'dkérvény bement, a csődkérés, ha nem jogos, a mint a törvény megengedi, három nap alatt el lesz intézve, tegyük fel elutasitólag. De ez a három nap teljesen elég arra, hogy nemcsak Magyarországon, de bárhol a világon valamely közintézet gyökerében teljesen meginogjon. Ez megtörténhetik azért, mert bármilyen abszurd alapon adja is be az illető a csődkérvényt, azt tárgyalás alá kell venni. Ha olyan lenne nálunk a csődtörvény, mint a hogyan a kereskedelmet és az ezzel kapcsolatos szokványokat jobban átérzett nyugati államok kezelik a csődtörvényeket, hogy t, i. ha valaki indokolatlanul csődöt kór, tartozzék az egész kárt megtéríteni és ennek tetejébe az illető még ép olyan büntető kritérium alá essék, mint a mikor más bűntényt követ el, (Helyeslés balfelöl.) akkor nem jönnének elő ilyen esetek, hogy csődöt kérnének, mondom, sokszor csak tisztán személyes intrikák folytán. De ne bíráljuk a dolgot ugy, a mint szokás, a vidéki takarékpénztárak szempontjából, mert ezeket rendesen csepülik, szidják, ütik és rontják az exisztencziájukat, hanem vegyük ugy, hogy ezek a takarékpénztárak góczpontjai ezer meg ezer adósnak. Ugyebár az is igaz, hogy ezen adósok egymagukban, egyéni hitelükre pénzt nem kapnak, hanem kezeseik is vannak, telekkönyvi feljegyzések vannak óvadékszerűleg. szóval ezek az emberek adósak. Ha egy ilyen intézet, vagy bármilyen nyilvános számadásra kötelezett intézet ellen a csődkérvény bemegy a bírósághoz, ez nem jelent mást, mint hogy az összes hitelezők ezeket az intézeteket megrohanják. És mi a közgazdasági mentség nálunk Magyarországon, hogyha ilyesmi meg szokott történni ? Egész röviden hivatkozom egy példára ; ismerek egy intézetet, a melylyel ez megtörtént, és a mely egy millió aktiv vagyon felajánlása mellett fordult a magyar pénzügyi hitelnek főüteréhez, az osztrák-magyar banknak egyik fiókjához, azt mondván: nézd, mily támadást intéztek ellenünk, ennek a konzekvencziája nem lehet más, mint hogy ezer és ezer ember tönkremegy, a föld értéke 25%-ra fog leesni és egy óriási katasztrófa következik be. És mi volt rá a válasz? Hogy az osztrák-magyar bank nem tartja hivatásának azt, hogy magánügyekbe beavatkozzék. Ha tehát hitelt nem tud kapni az illető instituczió, ha csődkérvényt adtak be ellene, valami úton-módon mégis csak segíteni kell azon, hogy ezen 1400 millió vagyont kezelő vidéki pénzintézeteknél hasonló esetek elő ne fordulhassanak, és ha már hitelt nem tudnak kapni, legalább meg kell őket védelmezni a tekintetben, hogy ne lehessen ilyen könnyelmű és bűnös utón egy intézményt ilyen keserű, szomorú és a nagyközönségre nézve válságos helyzetbe juttatni. (Helyeslés a néppárton és a szélsobaloklalon.) Igaz, hogy három nap elmultával kimondhatja a csődbíróság nagy bölcsen, hogy a csődnek helye nincsen; azt azonban már megakasztani nem képes, hogy a hitelezők az összes hiteleket, értve a betéteket és a reescompt adósságokat, azonnal fel ne mondják. Úgyannyira t. ház, hogy megtörtént például, hogy 11 órakor délelőtt lett beadva ez a mabinált csődkér-