Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-480

i-80. országos ülés 1904- augusztus 3-án, szerdán. 195 jön az intézetekre, ebben a liberális országban, csak nem akarja tenni a többség a kormány előterjesztésére ? Ez lehetetlenség. De ha a többség, mert ezeket a dolgokat itt nem igen feszegették, ebbe mégis belemenne, mit jelentene ez? Egyszerűen azt jelentené, hogy a vidéki intézetekre rá legyenek szabadítva, mondjuk: lecsúszott nagyurak vagy kapaszkodó kisurak. {Igaz! Ugy van! balfelöl.) a kiknek teljesen kezébe lenne téve azon vidéki hitelgóczpont, s ezeket az intézeteket totaliter megölnék, Azonban módjában van a törvényhozásnak e tekintetben kez~ deményezó'leg fellépni és olyan javaslattal előállani, a mely czélra is vezet. (Halljuk! Halljuk!) Tegyük fel például a kamarai rendszerrel. Mikor arról van szó, hogy valaki örökölt 100 forintot, mai törvényeink gondoskodnak arról, hogy ez az örökölt 100 forint, a mig az illető saját maga nem kezelheti, bizonyos garancziá-K mellett kezeltessék. Nagyon természetes dolog, hogy a takarékpénztáraknál is az ellenőrzés a legkényesebb momentum, s ezt kell a legügyesebben megoldani, A kamarai rendszerrel lehetne ezt megoldani és pedig nézetem szerint a következőképen. (Halljuk! Halljuk!) A kultusztárczánál voltam bátor, habár az idő rövidsége miatt csak nagyon összevonva, kifejteni, hogy a takarókpénztárak tisztviselői karát teljesen el kell különíteni a kereskedőknek azon magasabb fokú alkalmazásra hivatott egyéneitől, a kik ma a kereskedő boltokban, mondjuk, a könyvelést vezetik. Tehát képezni kell egy olyan osztályt, a mely a pénzintézeteknél hivatásszerűleg foglalkozik a takarékpénztárak szakszerű kezelésével. Miért? Azért, mert akármilyen hiba fordul elő egy ilyen intézetben, a milyen Kisczellben történt, — nem akarom e kérdést feszegetni, de a szakszerű megvilágítás szempontjábólutalok rá, — a kisczeili eset alkalmából is, mikor körülbelül másfél millióval lett a nagyközönség megkárosítva, az volt a mentség, hogy nem vagyunk szakemberek, elég, ha vagyonúnkkal garancziát vállalunk, mint igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok, de a szakkezeléshez nem értvén, nem is láthattuk a visszaéléseket. T. ház! Ahoz, hogy egy takarékpénztár bajba keveredjék, nem szükséges, hogy ott lopjanak, börzézzenek, előfordulhat más is, a mi bajba keveri a pénzintézetet. Az az intézet, a mely letéteményese az ottani vidék vagyonának és bizalmának, olyan bajokba is kerülhet, olyan kellemetlenségek közé juthat a helytelen kezelés és egyéb visszaélések folytán is, hogy ezzel sok ezer és ezer embernek nemcsak megkárosodását, hanem valósággal tönkretételét vonja maga után. Már most, t. ház, az olyan intézkedés, hogy takarékpénztárt, illetőleg minden nyilvános számadásra kötelezett intézetet csakis olyan egyén vezethessen, — értem itt a technikai vezetést — a ki arra a megfelelő kvalifikácziót megszerezte, elejét venné annak az egyszerű és gyakran használt kibúvónak, hogy nem értettünk hozzá, s hogy a felelőséget arra a könyvelőre lehesrsen hárítani, a ki előbb talán iskolamester volt, avagy gyógyszerész, vagy akármi más, csak nem takarékpénztári szakember. T. ház! Szükségesnek tartottam ezt előrebocsátani arra vonatkozólag, hogy miképen gondolnám én a takarékpénztári ellenőrzés kérdését a kamarai t rendszerrel megoldani. (Halljuk ! Halljuk!) Épen ugy, t. ház, a hogy ez ma a közjegyzői kamaráknál van. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ugy-o bizony, a nagyközönségben nagyfokú a bizalom a közjegyzők iránt, csalhatatlannak képzelik a közjegyzőket? Rakovszky István: Csalódnak! Udvary Ferencz: Lehet, hogy csalódnak, ele a lényeg ez. Hogy csak a praktikus életből vegyek egy példát, hogy ha valaki Wertheimkasszája kulcsának duplikátumát biztos helyre elhelyezni akarja, közjegyzőnél teszi le, mert tudja, hogy ez a közjegyző vagy segéde nem fog elmenni és azt a kasszát kinyitni. A törvényhozásnak mindenesetre módja van arra, hogy bizonyos kategóriában működő intézményeket olyan polezra emeljen, hogy ezek, ha nem is rögtön, de idők multán az emberek teljes bizalmára méltók legyenek. Én tehát a kamarai rendszer megoldását oly képen tervezem, hogy minden takarékpénztár — mert szükséges, hogy ellenőrizve legyen és ne működhessék kénye-kedve szerint — kényszerülve lenne a kamarába mint kamarai tag belépni. A takarékpénztár, mint ilyen a nem szakértő közegét nem küldené oda, hanem vezérigazgatóját, a kivel kényszerűségből kellene magát képviseltetnie. Már most ha ilyen módon a takarékpénztári igazgató urak a kamarának kötelességszerű tagjai, a kamara lenne az a fórum, mely kiküldené az ő szakembereit a mérlegvizsgálatra. A felügyelő-bizottság ma, a mikor vizsgálatot teljesít, mit tesz ? A felügyelőbizottság áll legkevésbbé szakemberekből, inkább különféle vagyonos urakból, mondjuk: van benne egy háztulajdonos, egy előkelő iparos, orvos vagy ügyvéd, a ki értene hozzá, de nem akar vele foglalkozni, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) a bizottságnak azután megmutatják, hogy itt vannak a bevételek meg a kiadások, a számadások egyeznek, a bizottság tehát a fel mentvény megadását ajánlja a közgyűlésnek. Ha azonban a felügyelő bizottságokat a központi kamara által kiküldött idegen takarékpénztári igazgatók vezetik, ha a vizsgálat ezeknek szakszerű útbaigazítása mellett történik, akkor természetesen a nagyközönség bizalma sokkal nagyobb lenne az illető intézetekkel szemben, tehát már eleve meg lenne a természetes korlát az iránt, hogy holmi pletykák egyes intézeteket végzetes zavarokba ne kergethessenek. (Helyeslés balról.) A rendszer kivitelét ugy képzelem, hogy ha pl. egy komárommegyei intézet megvizsgálásáról van szó, ne a szomszéd takarékpénztár 25*