Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-480

186 fát), országos ülés 190Í augusztus 3-án, szerdán. a melyekről nem tud senki semmit, a melyek soha és sehol nyilván nem vezettetnek. Ennek eredménye azután az, hogy akad egy pár ügyvéd és pedig nem a legjobb fajtájából, a ki összetrafikál az adóhivatalok kezelőivel, ezek kiböngészik, hogy X. Y-nak van itt egy hagyománya, ennyi száz forintja, ennek van ennyi és ilyesmi és az ügyvédek ráirnak és azt mondják: uram, én tudom, hogy neked van itt egy letéted tiz év óta, te nem tudsz róla semmit, de csak akkor mondom meg neked, ha nekem adod a felét. Engedelmet kérek, ezt nem tartom épen a legtisztességesebb ügyvédi foglalkozásnak és azt hiszem, hogy a másik oldala sem egészen tisztességes, hogy t. i. az államkincstár olyan módon akar gazdagodni, hogy egyes emberek jogos igényeit a feledékenység homályával boritja, őket tévedésben tartja, hogy saját javára előnyöket szerezzen, saját javára elévültetvén a pénzhez való jogot. E tekintetben külföldön, különösen Angliában ugy járnak el, hogy minden évben megjelenik egy nagy lista, a melyben benne van. hogy X. Y-nak az állampénztárban ennyi és ennyi pénze hever ilyen és ilyen okból. Ezt a hivatalos lap minden évben közli, azonkívül az állampénztárnál is ki van az függesztve és abba bárki szabad betekintést nyerhet. Nagyon egyszerű dolog volna, ha méltóztatnék gondoskodni arról, hogy az ilyen u. n. gazdátlan letétek listája évenkint nyilvánosságra kerüljön. Egy szerzetesrenddel, a Szent Ferencz renddel történt meg a minap, hogy provincziálisánakaztirja egy vidéki ügyvéd: ^Főtisztelendő ur, itt az adóhivatalban van a rend részére egy hagyomány, a melyet már 10 év óta nem vettek fel; ha nekem adják a felét, akkor majd megmondom, hogy mi a száma vagy kieszközlöm annak kifizetését.« Engedelmet kérek, először is egy rendnek nem szabad vagyonából elajándékoznia, másodszor nem is korrekt dolog, hogy ilyen módon nyúzzák meg akár a rendeket, akár az egyes embereket. En hiába folyamodtam az adóhivatalhoz, onnan azt válaszolták nekem, hogy nagyon sajnáljuk, mi csak számot tudunk és nem tudunk nevet, ennélfogva, ha az ügyvéd ur Szent Ferencz-rend néven keresi ezt nálunk, nem tudunk felvilágosítást adni, tessék a számot megírni, akkor majd megmondjuk: van-e pénz vagy nincs ? Ez megtörténik Magyarországon az Urnak 1904-ik esztendejében. Darányi Ferencz: Gonosz czinizmus! Simonyi Semadam Sándor: Ezen a réven a magas kincstár nem csekély hasznot szokott évente zsebrevágni, Azt hiszem, ez nem korrekt, nem tisztességes dolog, mert az állam polgárai utóvégre nem arra valók, hogy vagyonuk ilyen módon elharácsoltassék. Azután méltóztassék azt is figyelemre méltatni a végrehajtási törvénynek megalkotásánál, hogy a birói letétek maguk mint ilyenek végtelen nehézkesek. De itt van a postatakarékpénztár. Méltóztassék a birói letéteket áthelyezni a postatakarékpénztárba, méltóztassék a kiutalásokat ezeknek utján eszközölni és akkor nem kell majd zaklatni azt a szegény embert, a ki Piripócson lakik, hogy bejöjjön Budapestre, vagy a megye székhelyére és vegye fel a 100 vagy néha 10 koronáját, a kit azután ismét visszaküldenek egypárszor, mert nem ismeri őt az adóhivatalnok. Közelebb kell hozni itt is a néphez az állampénztárt, a mely lehet a postatakarékpénztár és a hol posta és postatakarékpénztár van, ott ki lehet fizetni a kiutalandó és kijáró összegeket. (Helyeslések a néppárton.) Az igazságügyi politika terén egy ujabb alkotás látott napvilágot a szövetkezetekre vonatkozólag, a mely már az Igazságügyi Közlönyben az igazságügyi javaslatok tárában megjelent és ennélfogva mindnyájan ismerhetjük és talán itt az ideje, hogy vele foglalkozzunk. (Halljulc! Halljuk.') Ugy tudom, hogy ezen törvénytervezet érdemes szerkesztőjét, Nagy Ferencz t. képviselőtársunkat, az az idea vezette, hogy ő a szövetkezeteket tovább fejleszsze és hogy megnyirbálja a szövetkezeteknek azon kinövéseit, a melyek már imminensek, a melyeket mindnyájan érezünk ós felismertünk. Attól félek azonban, hogy a feletti buzgalmában, hogy a visszaéléseket megnyirbálja, tovább ment, mint azon törekvésében, hogy a szövetkezeteket fejleszsze. Nekem ugy tűnik fel ez az egész dolog, hogy azt a régi történetet j>rodukálja, a mely két kocsis között játszódott le, a mikor az egyik ütötte a másik zsidaját, az pedig ütötte az ő zsidaját, így csinálta meg ő is a dolgot. A szövetkezetek visszaéléseire szigorú paragrafusokat hozott, bár olyanokat, a melyeknek szankcziójuk nincsen, de hogy ne haragudjanak meg nagyon a t. merkantilista urak ezért, kapta magát másrészről és a fogyasztási szövetkezeteket is alaposan megnyirbálta, sőt tovább ment, mint pl. az az intézkedés mutatja, hogy a szövetkezeteknek csak három hónapig szabad hitelezni. Vájjon mi fog történni ily körülmények közt azzal, a mit a t. földmiveíésügyi miniszter ur igért, t. i. a gőzekék vásárlására alakulandó szövetkezetekkel? Vájjon ezek három hónapi hitellel fognak tudni boldogulni? Szeretném én látni azt a gyárat, a mely így létesül három hónapi hitellel, és azt a vevőt, a ki meg tudja venni azt a gőzekét, azon a szövetkezeti áron, három hónapon belüli hitellel. Van azután egy másik csodálatos dolog ebben a törvényjavaslatban, a midőn azt mondja, — pedig ezzel is csak nagyon jót akar, — hogy a szövetkezeteknek tiltva van a határidőüzletekkei való foglalkozás. Engedelmet kérek, az, a mit akar, az helyes, de a mit kifejez, az nem helyes, mert a legnagyobb nehézség abban van, hogy melyik határidő-üzlet reális. Ha én azt látom, hogy az