Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-479

172 í7íf. országos ülés 190h augusztus 2-án, kedden. mazottak, a kik még nagyobb számmal vannak és évek óta állami segélyre szorultak, különben nyugdíjintézetük nem lett volna képes megfelelni kötelezettségeinek. Már most hogy az ügyvédek legyenek képesek állami támogatás nélkül állítani életképes nyugdíjintézetet, az nézetem szerint képtelenség, már pedig részemről legalább, mint igénytelen tagja az ügyvédi karnak, nem kérném, de vissza is utasítanám, ltogy nekünk az állam, a kormány adjon segítséget arra, liogy nyugdíjintézetet létesíthessünk. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Hogy az a nyugdíjintézet, a melynek tervezetét a budapesti ügyvédi kamara kezdeményezésére az igazságügyminiszter ur a kamaráknak megküldötte véleményezés végett, csakugyan nem lenne életképes nyugdíjintézet, arra csak egy esetet hozok fel. Ehhez a tervezethez mathematikai adatok vannak mellékelve, és azok szerint egy 50 éves ügyvéd, ha 10 évig fizeti a 60 korona évi nyugdíjjárulékot, munkaképtelenség esetén kapna évenkint 156 koronát. És ezt nyugdíjnak nevezik, pedig alamizsnának is kevés! Azután azt is meg kell gondolni, hogy hányadik ügyvéd jutna még ehhez is hozzá, mert hiszen ahhoz, hogy nyugdijképes legyen, teljes munkaképtelenség kell. Az ügyvéd pedig mikor teljesen munkaképtelen ? Ha csak a szél meg nem üti vagy meg nem vakul, de még az utóbbi esetben is diktálhat és adjunktusa a diktálás után készítheti a periratokat. Nessi Pál: Kiváló vak ügyvédeink vannak. Bizony Ákos: Azt mondhatná valaki, hogy ez csak 50 éves ügyvédekre áll, nem a fiatalabbakra. Igaz, a fiatalabbakra nézve az eredmény valamivel kedvezőbb, de az is olyan, hogy mondhatom, nyugdíjról komolyan beszélni egyáltalán nem lehet. De meg az ^az 50 éves ügyvéd nem olyan ritkaság ám. Én például, a ki ez idő szerint a miskolczi ügyvédi kamarának elnöke vagyok, számítást tettem és a miskolczi ügyvédi kamara tagjainak körülbelül fele már elérte az 50 évet. Ezeket az ügyvédeket az a tervezet arra akarja kötelezni, hogy lépjenek be abba az intézetbe, a melytől semmit sem várhatnak és a sokakra nézve már most is terhes kamarai illetményeken kivül évenként még 60 korona nyugdíjjárulékot is fizessenek, a mikor pedig legnagyobb részük annak soha semmiféle hasznát a világon látni nem fogja. Hogy az ügyvédi kar a maga segélyre szoruló kartársairól, azok özvegyeiről, árváiról gondoskodni köteles, azt elismerem, de meg vagyok győződve, hogy a magyar ügyvédi kar ez elől soha nem fog elzárkózni, a mint nem zárkózott el eddig sem. De segélyt természetesen csak olyannak lehet és kell adni, a ki arra rászorult. Hogy azonban az ügyvédség filléreiből összegyűlt pénzt túlnyomó részben olyanok kapják, a kik előnyös vagyoni helyzetüknél fogva arra rászorulva nincsenek és épen azért annak, a kinek arra szüksége volna, olyan kevés jusson, a miből megélni nem lehet: ezt én részemről helyesnek egyáltalában nem tartom. Nézetem szerint van ennek a tervezetnek még egy másik, veszedelmesebb oldala is, a mennyiben az teljesen a kényszerre van alapítva, mert az illető tervezők tudták, hogy ha az ügyvédek szabad tetszésére bízzák, hogy ki lép be, akkor elenyésző csekély perczent lépett volna be a nyugdíjintézetbe. A ki pedig a nyugdíjjárulékot nem fizeti meg, mondjuk, mert nem tudja megfizetni — hiszen, fájdalom, igen sok olyan ügyvédünk van, a kinek jövedelme alig elég arra, hogy legszükségesebb kiadásait fedezhesse — akkor az illető ügyvédi kamarák vagy kénytelenek azt az ügyvédet kitörülni a lajstromból és ezzel azt földönfutóvá tenni, vagy pedig helyette a többinek kell fizetnie. Hogy pedig akár az egyik, akár a másik eshetőség történjék meg, ez nézetem szerint sem nem igazságos, sem nem jogos, sem nem méltányos. (TJgy van! a szélsöba loldalon.) Épen azért nagyon kérem az igazságügyminiszter urat, hogy bármikép fognak szólni azok a kamarai jelentések, méltóztassék visszahelyezkedni régi álláspontjára. Ezelőtt még pár évvel, ugy tudom, a miniszter ur is elvi ellensége volt az ügyvédi nyugdíjintézetnek. Hogy ezek a kamarai jelentések nem mindig fejezik ki a kamarák tagjainak igazi nézetét: erre vonatkozólag azt kell megjegyeznem, hogy fájdalom, a mi ügyvédi kamaráink annyira elvesztették az ügyvédi kar előtt minden tekintélyüket és kedveltségüket, hogy azok közgyűlésein alig vesz részt valaki, ugy hogy a határozatképes számot, mely az elnökkel együtt mindössze 9, csak igen nehezen lehet összehozni. Meg vagyok róla győződve, hogy a legtöbb vidéki kamarának jelentése a midőn be fog érkezni, nem annyira a kamara tagjainak, a kiknek száma 100 — 120 között váltakozik, hanem legfeljebb 8—9 embernek a véleményét fogják visszatükrözni. (Helyesléseit a szélsobaloldalon.) A gyakorlati igazságügyi vizsga egységesítéséről szóló javaslatot részemről helyeslem, és pedig azért, mert nézetem szerint az ügyvédi és birói kvalifikácziónak, ugy, mint a múltban volt, egységesnek kell lenni a jövőben is, (Helyeslés a szélsobahidalon.) és a jelenlegi állapot, hogy a birói kvalifikáczió kisebb, mint az ügyvédi, valóságos képtelenség, a melyet csodálom, hogy eddig is fent lehetett tartani. Meg kívánom azonban jegyezni azt, hogy az egységesítés csak ugy lesz helyes, ha nem a kisebb, hanem a nagyobb kvalifikáczió lesz az irányadó, tehát nem a bíróit kell az ügyvédekre, hanem az ügyvédit a bírákra kiterjeszteni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ezt különben, majd ha a javaslat előttünk lesz, lesz módom tüzetesebben megvitatni. A telekkönyvi anyagi és alaki jognak valahára való elkészítése már igazán nagyon is égető. Méltóztatik tudni azt, hogy a telekkönyvi