Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-479

479. országos ülés lUOí augusztus 2-án, kedden. 139 rostálni mindazokat, a kik a tanítói pályára lépni óhajtanak, de nem a törvény szigorú para­grafusai szerint, nem is a szerint, hogy sikere­sen tette le a vizsgálatot vagy sem, mert ma­napság a sikeres vizsga nem nyújt garaneziát az eredetiségről, még kevésbbé az igazi magyar szellemről, az igazi magyar hivatásról. Ha mi folyton arról diskurálunk, hogy ki kellene építeni az egységes magyar államot, ak­kor legalább is nagy figyelmet kellene fordítani arra, hogy azok, kiknek kezére bizatott magyar ifjúságunk nevelése, át legyenek hatva igazi ma­gyar érzettől, hogy azt a lobogó lángot, mely keblükben ég, ne fejleszsze az üzleti hazafiság, hanem azok keblében égjen és lángoljon a tiszta, önzetlen hazaszeretet, (Élénk helyeslég a bal- és a szélsőbalok! álon.) mert különben megérjük azt, hogy egy-két deczennium után Magyarország valóban egy komikum lesz. Hiszen csak nemrég is, a közelmúltban tapasztaltuk, hogy valóban idegen szellem kapott lábra nálunk. Az ország fővárosának fejlesztését, kulturális emelését, a külfölddel való megkedveltetését igazán idegen­szerű, brutális eszközzel akarták megkisérleni, ugy hogy ezeket az idegenszerű eszközöket, sajnos, majdnem kivétel nélkül dicshimnuszszal vette körül egész Magyarország hírlapirodalma. Zboray Miklós: Vájjon miért? Trubinyi János: Sajnos, ha egy egész nem­zet hírlapirodalma egészen idegenszerű erkölcsö­ket itt glóriával vesz körül és ezzel akarja megkedveltetni Magyarország fővárosát idegen nemzetekkel. Ez oly szomorú jelenség, a mely ellen, azt gondolom, minden magyar képviselő­nek kötelessége a magyar miniszter ur becses figyelmét felhívni, mert hogy ha ezt megteszi az egész magyar sajtó, kevé^ kivétellel, hogy az ifjúság tapsai között glóriával övezett idegen­szerű erkölcsöket hirdet, ugy én azt nem tudom másnak be, mint annak a szellemnek, a mely ma valamennyi iskolánkban tápláltaíik. Zboray Miklós: Üzleti szellem! Trubinyi János: Ezek a brutális bikaviada­lok dicsőséges kudarcza legalább is arra vall, hogy van Magyarországon még publikum, . a mely nem igen veszi be az idegenszerűséget, nem igen veszi be azokat a mutatványokat, a melyek nemhogy emelnék, nemhogy finomítanák kedélyét, hanem valósággal tompítják, hogy van még publikum, a mely nem tűri, hogy a magyar nyelvet beszenynyezze mindenféle szemenszedett izetlenségekkel az erkölcsöt nem ismerő, pénz­sővár spekuláczió. T. ház! Fájdalom, ez az igazi magyar erkölcs, ez az igazi magyar szellem kezd hanyat­lani. Sajnosán tapasztaljuk ezt, t ház, mert különben hogyan lehetne megmagyarázni azt, hogy az országban olyan erkölcsi minimumra sülyedtek a mi színházaink, annyira sülyedt a mi színi irodalmunk, hogy erkölcsös szülők romlatlan gyermekeikkel kénytelenek kerülni színházaink javarészét, ha nem akarják, hogy ezek a szemenszedett szemérmetlenségek és trá­gárságok arczukba kergessék a vért. Eltekintve attól a nagy romlástól, melyet ezen szini iro­dalom termékei a nagy publikum erkölcsi vilá­gában okoznak, csak a jóizlés szempontjából is tiltakoznunk kell mindazon iskolák ellen, a me­lyekben ifjabb irói tehetségeink ezen erkölcstelen és trágár irányhoz tápot, erőt és istápolást tud­nak találni, T. képviselőház! Ezek a magyar erkölcsök, ez az igazi magyar érzet igazán annyira hanyatlik, hogy az embernek fáj a szive, a mikor azt látja, hogy irodalmunknak egy nagy része beleesett a piszok pocsolyájába, a mikor a pornográfia képes magát büntetlenül mutogatni, ajánlgatni kira­katokban, utczasarkokon és más helyeken. Fáj az embernek a szive, a mikor látja, hogy serdü­letlen leányok, fiatal gyermekek titokban mohón kapnak utána, nem gondolván meg, hogy már fiatal korukban szivük és lelkük romhalmaz lesz, hogy az ember ugy megy el mellettük sajnálkozva, mint egy siralomház mellett. És konstatálom, t. ház, hogy ez az egész­séges magyar érzület nevelésügyünk egész terén mindenütt hanyatlóban van, kezdve a legmaga­sabb iskolától le egészen a falusi iskoláig. Mint­hogyha, t. ház, ez a régi becsületes magyar érzet nem volna egyéb, mint egy uraságoktól levetett ruha, a melyet lomtárba kellene dobni, minthogyha ez a becsületes magyar érzet nem volna minekünk egyéb, mint egy egyszerű lom, a melyre ránézni sem érdemes. Ugy vagyunk, t. ház, mintha ennek a magyar becsületes erkölcsös életnek a pusztulását az uj-kor szelleme köve­telné. Ennek ar'uj kornak idegen szelleme köve­teli, hogy ezt a régi jó becsületes magyar érzü­letet és erkölcsöket átidomítsák tetszetős frázi­sokká, a melyek álomba ringassák ezt a tőzsgyökeres magyar nemzetet; hogy álomba ringatva tartsák, nehogy felébredjen és tudatára jöjjön nagy és hatalmas erejének, a melylyel széttépheti azon mérges fonalakat, melyekkel testét ez az idegen szellem behálózta. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Hogy az a keresztény erkölcsös nevelés, hogy az a kristálytiszta erkölcsös és keresztény szellem, a mely egy ezredéven át fentartotta e hazát, a mely azt dicsővé, nagygyá és tiszteltté tette a külvilág előtt, a mely annyi dicső hőst és annyi nagy államférfiut nevelt a hazának, mondom, hogy ez a keresztény szellem, a mely nemzetünket minden nagy és magyar­mozgalomban izzó* erővel és lankadatlan szorga­lommal táplálta és folyton segítette, ma már csak türetik a mi iskoláinkban és nem ápolta­tik, ezt nem fogja tagadni senki. És énnekem van annyi bátorságom, hogy megkérdezzem: kit vagy mit bánt ez a keresztény szellem ebben az országban ? Felekezeti súrlódások, küzdelmek, harczok voltak itt régente is, de azért a katho­likusok és protestánsok egjaránt hiven ragasz­kodván hitükhöz, versenyre keltek egymással, • 18»

Next

/
Oldalképek
Tartalom