Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-478

¥18. országos ülés 190í augusztus 1-én, hétfőn. 11Ö ur felperesi vagy alperesi minőségben fungálhasson. (Derültség.) Csodálom, hogy a t. miniszter ur akkor, midőn ezt az első lépést, a mint monda, tényleg effektuálni óhajtja, mégis a harmadik egyetemnek. eszméjét nagy szeretettel ápolja. Az én véleményem szerint ugyanis itt csak két alternatíva lehet: vagy haladunk merészen előre az állam és társadalom kívánalmainak megfelelőleg és a két egyetemet a maga tisztisztességes mivoltában, régi formájában meghagyjuk a tudomány ápolására, továbbvitelére és az érdemeknek méltatására, haladunk a felsőbb szakiskolák felé, a mikor azután egyáltalában semmi szükség nincs a harmadik vagy még több egyetemről gondoskodni; vagy pedig megszüntetjük ezeket a szakiskolákat, de az egyetemeket újra szervezzük és a régi szervezet megszüntetése után tényleg az uj szervezet alapján uj egyetemeket alkotunk. A magam részéről az első alternatívát tartom helyesnek, bár belenyugodnám a másodikba is; de vegyes, féleges és a kívánalmaknak, követelményeknek egyáltalában meg nem felelő intézkedéseket egyáltalában nem helyeselhetek. Hogy ha a szomszéd Németországban a felsőbb oktatás ma még kizárólag az egyetemi rendszeren alapszik, s ott az egyetemi rendszer van előtérben, nekünk, a kiknek egészen máskép alakultak az igényeink, azt hiszem, a mi igényeink szerint kell felsőbb oktatási intézeteinket berendeznünk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Általában, t. ház, nemcsak az egyetemről szólva, hanem más tanintézeteinkről is, látni óhajtanám és talán remélhetjük is, hogy látni fogjuk azokat az intézeteket, a melyek nemcsak, mint nagy általánosságban mondják, a nemzeti szellem fejlesztésére és a nemzeti kultúra ápolására vannak hivatva, hanem tényleg praktikus szempontból is a magyar nemzet igényeinek, a magyar ember hajlamainak és természetének megfelelők, és itt nemcsak külföldi mintákat akarunk látni, a melyekbe ezt a magyar természetet beleszorították. Én elismerem boldog emlékezetű Trefort miniszter érdemeit a magyar közoktatásügy terén, de ő a magyar közoktatásnak és a kultúrának fejlődését egy végzetes tévedésre alapította. Nem a magyar nemzet jellegéhez, természetéhez szabták akkor az intézményeket, a közoktatási intézeteket, hanem külföldi mintára alkotott intézetekbe akarták mindig beleszorítani a magyar természetet, a minek a következménye azután az lett, hogy társadalmunk rövid idő alatt rohamosan elkezdte veszíteni nemzeti jellegét, sajátosságát és most egész társadalmunk csak egy színtelen, jellegtelen társadalom, a melyről épen nem lehet azt mondani, hogy az magyar. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Régi közoktatási intézményeink, a melyek a múlt század elején és derekán azokat a nagy, erős és tipikus magyar jellemeket nevelték, ha mintájukat a külföldről vették is, csakhamar egészen átidomultak a magyar természethez. Van azonban, t. ház, egy intézetünk, a mely a magyar természetnek egészen megfelelőnek látszik, csakhogy, fájdalom, nem a jó magyar, hanem a rossz magyar természetnek. (Halljuk!) Ez a rossz magyar természet pedig mi volna egyéb, mint az urhatnámság, a henczegés, a nagyzolás, vagy — a hogy műszóval mondták régen — az ágálás, most pedig már fianczolásnak nevezik. Bizony, ez már sok magyar nemes családnak az ivadékát tette tönkre, és csodamódon ezt az intézményt mintha eme családok ivadékai számára alapították volna, mert leginkább eme családok tagjai részére tartják fenn ezen intézetet. Értem a Ferencz József-intézetet. Az intézet vezetőjét sem hívják ugy, mint más burger-intézet vezetőjét, hanem kormányzónak. Kollegája tehát a fiumei kormányzónak, a ki tudvalevőleg roppant nagy ur, és Kossuth Lajosnak is. (Derültség a szélsöbalolclalon.) Ezen kormányzott ifjak nagyon hamar megszokják magukat másoknak, különbeknek tartani, mint a többi nem kormányzott, hanem csupán csak igazgatott tanulók. Én bizony nem tudom, t. ház, mi szükség van arra, hogy a magyar fiukba mesterségesen beleneveljenek bizonyos arisztokratikus allűröket. Pedagógiailag természetesen nem lehet előre meghatározni, hogy mi lesz a tanítás, nevelés eredménye, de fogadni mernék, hogy nem lesznek azok az erős jellemű elődök, akik hajdan neveltetésüket egy-egy ócska lyczeumban vagy kopott kollégiumban nyerték. (Igaz! Ugy van! a szélsríbaloldalonj Azt hiszem tehát, érdemes ezzel az intézettel foglalkozni, miért is felhívom rá a miniszter ur figyelmét, vizsgálja meg, vájjon a szervezetben vagy a kormányzatban rejlik-e a hiba? Jelezte & t. miniszter ur a polgári iskoláknak hét osztályúvá való kibővítését, a mi, úgymond, az önkéntesség elnyeréseért kell. Ezt azonban én a magam részéről meggondolandónak tartom, mert miféle algebrai egyenlettel bizonyitják be előttem azt, hogy az önkéntesség elnyerésére épen hét osztály kell. Furcsa, hogy még közoktatásügyünket is a katonai felfogáshoz kell idomítanunk. Ezt különben csak mellékesen jegyzem meg, mert felfogadtam, hogy két esztendeig semmiféle katonai ügyhöz hozzá nem szólok. (Derültség.) Általában ugy tartom, hogy nálunk az úgynevezett képzés, nevelés igen hosszú ideig tart. 23—24 éves ifjak még nem kenyérkeresők, hanem improduktív tagjai a társadalomnak. Ezt a luxust egy olyan szegény társadalom, mint a mienk, meg nem bírja. Négy-öt évet vesznek el tanítás, nevelés-képzés, gyakorlat ós más czimek alatt az ifjaktól és csak azután következik a .gyakorlati kurzus, hogy kenyérkeresővé váljék; ugy, hogy 27—28 éves kora előtt alig lehet valaki ügyvéd, biró vagy orvos. Ha pedig