Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-478

47S. országos ülés 190b itt csak főbb vonásaiban mondhattam el, és mert ezt nem látom, a költségvetést nem fogadom el. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Kovács Pál jegyző: Bedőházy János! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Öt perez szünetet kérünk!) Elnök : Csendet kérek! Bedőházy János: T. képviselőház! (Halljuk!) Midőn a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával lehető rövidséggel pár megjegyzést tenni bátorkodom előre is kijelentem, hogy felszólalásomat nem ellenzéki, annál kevésbbé kormányzati politika szempontjából teszem meg, hanem mint a magyar közoktatásügynek egy igénytelen volt munkása és mint egy nagy magyar egyház szerény tagja, akarok élni képviselői állásomadta jogommal, (Az elnöki széket Jakabffy Imre foglalja el.) Mint protestáns embernek és mint volt tanügyi munkásnak először is elismeréssel kell adóznom az igen t. miniszter ur t. elődje iránt, a kinek neve a magyar kultúra, s a magyar közoktatás történetében nem fog nyomtalanul és nyomtatlanul eltűnni. Az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrban nem uj embert van szerencsénk üdvözölni és neve igen előnyösen ismert előttünk, mint a múltban a magyar közoktatásügy egyik vezető férfiának ós mint a magyar közművelődés ügye buzgó munkásának neve; és minthogy az igen t. miniszter ur nem uj ember, bizonyosra kell vennünk azt, hogy kiforrott és megvalósításra váró eszmékkel, keresztülvihető üdvös nagy tervekkel foglalta el a miniszteri széket. E feltevésünk megerősítését láttuk abban a programmban, a melyet a t. miniszter ur a képviselőház múlt ülésén nagy vonásokban terjesztett elénk, a mely beszédében felcsillanni lát tünk egy-két nézetet és eszmét, a melyeket mintha a miniszterelnök urnak a közművelődés és irodalom terén folytatott tevékenységéből már ismernénk. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az igen t. miniszter ur talán ezen kedvencz és régóta ápolt eszméi ós nézetei révén a közoktatás és közművelődés ügye fejlesztését illetőleg bizonyos preokkupáczióval foglalta el helyét; csak azt akarom jelezni, hogy vannak dolgok abban az elmondott programmban, a melyek ha még jelenleg nem is kész tények, de mindenesetre a kész tényekkel egyenértékűeknek kell, hogy azokat tekintsük; feltéve természetesen, hogy az igen t. miniszter ur kormányzata normális időtartamra fog kiterjedni. E tényszámba vehető nézetek és tervek nagyon is megérdemlik, sőt igénylik, kívánják a diskuszsziót. Nagyon sajnálom, hogy a t. háznak hangulata olyan, a mely minden ilyen hosszabb diskussziót egyáltalán kizár, de bocsánatot kérek augusztus 1-én, hétfőn. 117 a t. háztól, nagyon különös színben tűnnénk fel, hogy a mikor egy uj minisztere ennek a tárczának, a mely tárcza lelkűnkhöz és szivünkhöz olyan közel áll, itt egy kiterjedő programmot mond, mi ezt a programmot egyetlen szóval sem méltatnék, egyetlen szóval sem birálnók, hanem egyszerűen azt mondanók: ejnye de nagy meleg van odakünn, szavazzunk meg mindent és menjünk haza, Ha nem mondta volna el az igen t. miniszter ur ezt a programmot, akkor még hagyján. De ha már elmondta, akkor nem tehetjük, s nem tehetem, hogy legalább egypár szóval rá ne mutassak azokra a részletekre, a melyek szerény véleményem szerint a bírálatot igényük. Altalánosságban kifejezést kell adnom annak, hogy a miniszter ur működése iránt mi itt mindnyájan nagy várakozással vagyunk, mert határozottan reméljük azt, hogy az ő közoktatásügyi kormányzata alatt sok igen nagy és fontos közoktatásügyi kérdés végrevalahára megoldást fog nyerni. Hisz látjuk, tapasztaljuk azt, hogy a népiskolai törvények módosításának, vagy talán inkább egységesítésének ügye rohamosan halad előre, és a mint a miniszter ur beszédéből meghallottuk, nemsokára ide a képviselőház elé kerül tárgyalásra, és remélnünk lehet azt is, hogy, a mint érintette is programmjában, a polgári iskola és az egységes középiskola kérdései is, a melyek a tanárvilágot oly rég tartják bizonytalanságban és a közönséget várakozásban, vagy, mondjuk, talán bizonyos izgatottságban is, a legközelebbi időben szintén ide fognak kerülni megoldás végett. Azonban itt megvan a magam aggodalma. Mert remélem ugyan a megoldást, de ugy látom, ugy sejtem, hogy nem lesz ez a megoldás gyökeres megoldás. Közoktatásügyi politikánknak régi hibájától most sem tudunk egyáltalában megszabadulni. Nem tudunk szigorúan megállani azon az állásponton, hogy törvényhozó, kormányzati intézkedéseinkben mindig csak a magyar nemzeti államérdekeket tekintsük, azokat tartsuk szem előtt, s ha ezek mellett a nemzeti érdekek, állami érdekek mellett más érdekek, akár felekezeti, akár nemzetiségi, akár vidéki érdekek megférnek, ám jó, akkor helye van a méltányosságnak, helye van bizonyos mértékben az opportunizmusnak is. De ha ezek az érdekek, vagyis inkább igények a nemzeti állam érdekeibe vágnak bele, akkor tisztán csak levegőnek tekintendők. Tisztában kell lennünk azzal, hogy e specziális érdekeknek vagy igényeknek forrása, meg a természete is olyan, hogy akár egy lépéssel, akár egy mértfölddel taszítsuk hátrább az útból, egyforma nagy lármát csapnak s egyforma kiabálást visznek véghez miatta. (Ugy van! balfelöl.) A kérdés nem az, hogy hány lépésre kell hátrább tenni, hanem az, hogy el kell távolítani az útból, ha azok a magyar nemzeti állam érdekeivel összeütközésbe jönnek. Hát mire való az egész népiskolai törvény mődosi-