Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-478

47«. országos ülés 190í augusztus 1-én, hétfőn. 115 javára valók azok a javak. De ez elsősorban nem az én dolgom, mert nem tartozom az egyházhoz, de másodsorban, mint törvényhozónak jogom van azt mondaui, hogy lehetetlen, hogy okos ember be ne lássa, hogy ilyen állapot sehol sincsen a művelt világon, csak épen Magyarországon van meg ennek a középkornak Mária Terézia által elrontott rendszere. Mert azelőtt a püspök nem volt olyan nagy nr és püspökségének beneficziumaiból az ő papjai, iskolái, tanítói sokkal többet kaptak, mint most. De nein akarok ebbe mélyebben belemenni, legalább ez idő szerint — hát mondom, ezt helyeselni nem lehet. De ez végre is a katholikusoknak maguknak a dolga, intézkedjenek ők maguk; az egyházi javak kérdésének megbolygatását én nem helyeselném, száz más oknál fogva sem, de az egyik legfőbb ok az, hogy a legjobb indulat mellett való megbolygatás is felkeltené a felekezetek és egyházak aggodalmait, egymás iránt való féltékenységét, a belső felekezeti szenvedélyeket; gyűlölködések támadnának és törvényhozásunknak becsületes és szük>éges munkáját ez az állapot megzavarná. Azonban ez nem azt jelenti, — ez az én felfogásom a 48-as törvénynél — nem azt jelenti, a mit egy megbolondult újság hirdet és egy pár éretlen elméjű protestáns pap, (Derültség.) hogyan azt mondtam vagy gondoltam volna, hogy a protestánsok igényeit ellenzem. (Felkiáltások a néppárton; SenJcisem ellenzi!) Senkisem ellenzi! Sőt ilyen édes, ilyen alig álmodott korszakot, hogy ha ilyen tisztességes, de nagyfontosságú kérdés felvettetik, minden felekezet jóindulattal gondoljon rá: iíyen korszakot nem hittem, hogy megérjek. Ezt a kérdést már 1892-ben én magam az akkor az ügyek élén álló férfiakkal megbeszéltem, már akkor is szükségesnek találtam, hogy valami ezen a téren történjék, Ezt a kérdést kezdeményezte mai alakjában báró Bánffy Dezső 1902-ben. Ez a kérdés bővebb tárgyalás alá vonatott, beíefolyt a tárgyalásba a miniszterelnök ur is; később a két testvér protestáns egyház közös bizottságot küldött ki; az a bizottság kidolgozott egy emlékiratot és azt benyújtotta a kormányhoz, a mint a kultuszminiszter ur tegnap emiitette. Nem mondom, hogy szerencsésen, de az ezen emlékiratban foglalt megmagyarázás mellett még sem ártalmasán, ugy lett a kérdés felállítva, hogy szükséges az 1848 : XX. t. ez. végrehajtása. De ebben a2 emlékiratban ez félreértésre nem vezethet, baj forrása nem lehet, mert az emlékirat megmagyarázza, mit ért alatta. De mikor a miniszterelnök minden közelebbi meghatározás nélkül . . . Olay Lajos: Ez az! Eötvös Károly: . . . november 6-án nagy megfontolatlansággal, sőt szerintem könnyelműséggel ... Olay Lajos: Ámítással! Eötvös Károly: ... egyszerűen kimondja, hogy ő rajta lesz, hogy megtörténjék az 1848, j évi XX. törvényezikknek szelleme szerint való végrehajtása . . . Olay Lajos: Ne mondja azt, ne ámítson! Eötvös Károly: . . . akkor én ezt nem helyeslem. Azóta ő is megmagyarázta, de az a megbolondult hírlapja, a melyet ő tart fenn, azóta is folyton hirdeti . . . Olay Lajos: Ugy van, ő tartja fenn, ő fizeti! Rakovszky István: Nem bolond az, hanem gonosz! Eötvös Károly: . . . azóta is azt hirdeti, hogy »az 1848 : XX. törvényezikk végrehajtása«; pedig a miniszterelnök megmagyarázta, hogy mit ért alatta, De csak Julius 7-én és 18-án magyarázta meg, de november 6-án nem. Az pedig ámítás természetű dolog. Nem moDdom, hogy 6 szándékosan csinálta, de félrevezette az elméket, megbolondította a protestáns papság selejtes részét, és most már vannak olyan szerencsétlen agyak, melyek a felett gondolkoznak, hogy az 1848 : XX. t.-cz.-et hajtsuk végre. Ennek akartam én mindig útját állani egy múltkori kijelentésemmel is, most is. Igenis, én helyeslem mindazt, a mi az emlékiratban van, de nem helyeslem azokat a kijelentéseket, sokban nem is értem, a melyeket részben a miniszterelnök ur, részben tegnap a kultuszminiszter ur tett. De hozzáteszem, hogy a mi két testvér protestáns egyházunknak nincsen ám szüksége arra, hogy ő a maga kérelmét, vagy jobban mondva, az több, mint kérelem, az egy tökéletesen jogos igénye a magyar állammal szemben, mondom, hogy ezt az 1848 : XX-ik törvényezikknek többfélekép magyarázható intézkedésével indokolja. Nincsen ám erre a magyarprotestáns egyháznak szüksége. Hiszen, t. képviselőház, más egyházak férfiai ne vegyék hivali kodásnak, ha azt mondom, hogy a magyar protestánsok 250 esztendő óta egész egyházi, vallásos hitbeli életükkel, vérük mindenkori hullásával oltalmazták, védelmezték a magyarságot, védelmezték az alkotmányt, védelmezték a lelkiismereti szabadságot; Bocskay, Bethlen, Bákóczi mellett harezra keltek azért, hogy a világtörténet törzskönyvéből Magyarország neve ki ne töröltessék. Tudom, elismerem, hogy egyéb egyházak és hitfelekezetek férfiaiban is hű és lelkes szövetségesekre találtak, de a XVII. és XVIII. század nagy harczaiban ez a két testvér egyház vitte előre a lobogót, életüket áldozva annak győzelmeért. A mióta a Kolonics-féle rendszer ebben az országban meghonosodott, ezen, következményeiben gyilkos rendszer előtt zsákmányul nem a protestánsok állottak és állanak, hanem a magyarok, a kikkel szemben a törekvés oda irányul, hogy minden egyháztól, a mely tisztán magyar, elvonjanak lehetőleg mindent és azoknak adják oda az összes beneficziumokat, a kik hajlandók az osztrák törekvések támogatására, vagy a kikről azt hiszik, hogy, mint idegen ajkúak, idegen 15*