Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-478

47#. országos ülés 19UÍ augusztus í-én, hétfőn. 109 mintha törvény rendelné igy, nem mintha sta­tútum rendelné igy, hanem azért, mert tiltja az ott tenyésző közszellem. Ott van a színpad, ott van a kulisszák mögötti egész világ. Bizonyos láz van ott, nem a német láz, hanem az, a mit "Wagner-láznak neveznek. Minden bolond em­ber, a ki Európában futkos, mind ide jön, ezt a bolondságot tenyészti, ezt a Wagnerlázat; és ezt mind a magyar állam költségén! (TJgy van! a szélsobálóldalon.) Egy olyan zene, a mely nem a múlté, de nem is a jövőé, a mely egy csodá­latos elmének pathologikus tévedése, a mely nem hangulatot csinál, hanem magyaráz, oktat, dis­putál és technikus terminológiával dolgozik, egy oly zene, melyhez a magyar embernek, a ma­gyar temperamentumnak, a magyar vérnek semmi köze, a melyet a németen kivül a világ egyetlen faja be nem vett; annak itt olyan fókusa van ezzel a sok csavargó, idegen német és cseh zenészszel, a milyen már nincs Németországban sem. Gabányi Miklós: Gyalázat! (Derültség a jobb­oldalon.) Eötvös Károly: Itt van egy találó eset arra, hogy az uralkodó szellem a magyar zenét mint fertőzi. Az idén egy jótékonyczélu estélyen vettem részt. Egy egyháznak harangokat kellett be­szerezni; engem is felkértek, hogy tartsak ott felolvasást. Felkértek egy kitűnő énekkart is, hogy az meg énekeljen ott magyar dalokat. Hát énekeltek magyar dalt és pedig a legszebb ma­gyar románczot, a mely a világon volt és van, Petőfinek azt a románczát, a mely igy kez­dődik: »Falu végén kurta korcsma, Oda rug ki a Szamosra.« Egyike a legszebb költemények­nek, a melyet valaha a világ látott, Benne van a magyar népnek legszebb, legszentebb jellem­vonása. »Palu végén kurta korcsma, Oda rug ki a Szamosra.« Azt hiszem, ismerik t. képviselőtár­saim a tartalmát. Mulatnak a legények, dalol­nak, tánczolnak, a sarkantyú peng, a fokost ütögetik a mestergerendához. Az uraság átizen hozzájuk: *Ne lármázzatok, gyerekek! Takarod­jatok haza.« »Eredj a pokolba, — mondják a legények az inasnak — nekünk az uraság nem parancsol, mulatunk tovább,« pedig akkor az uraság még nagy ur volt, nem ugy, mint most. De jő egy gyermek, s azt mondja, hogy az édes anyja beteg, ne zajongjanak. Erre kihörpintik a borukat és hazamennek a legények szó nélkül. Ez a románcz tárgya. Egyike a világ legszebb románczainak. És az a derék magyar énekkar ezt a román­czot is egy buta Wagner-zenére énekli. (Élénk derültség.) Az őrültségnek nincs az a mértéke, a melyet erre alkalmazni lehetne. Természetesen a magyar királyi zeneakadémiától jött ez is. Ez a magyar királyi zeneakadémia még nem ne­velt magyar zeneművészt. Pedig nevelt egy párat. De a kiben tehetség van zenét köl­teni, zenealkotásokat teremteni, azok, a mint ennek az istentelen zeneakadémiának kezé­ből kikerülnek, vagy még ki sem kerülnek, tökéletesen idegenné, németté, csehhé vagy akármi mássá lesznek, de mindenesetre hazátlanná, fajuk tagadójává, magyarrá pedig egyik sem. Nem tu­dom, hogy ez a világhírű kis művész, a kis Vecsey, a ki 12 vagy hány éves, mi lesz; jó magyar család kebelében nevelkedik. De hiszen, t. ház, jó magyar fiu volt az a nem kisebb tehet­ségű Dohnányi is és mivé lett? Itt hagyta az országot és nemzetét, s kiment a külföldre. Egyéb­ként is tudom, t. ház, hogy ez a magyar királyi zeneakadémia feladatául azt tekinti, hogy a kül­föld számára neveljen német zeneművelőket. (Mozgás balfelöl.) Hát, t, képviselőház, túlzásnak tarthatja sok ember azt, a mit én mondok, hanem fel­hozok egy konkrét esetet. (HaVjuJc! Halljuk!) 1891-ben itt felszólaltam — ismétlem — abban az irányban, hogy hogyan van az, hogy ebben a magyar zeneakadémiában épen csak magyar zenét nem tanítanak, pedig a magyar zenét a föld kerekségén sehol sem művelik, mig a Wag­ner-bolondságot több helyen művelik, s az ide­gen zenét átalában több helyen művelik. Igy az olasz zenét otthon az olasz, a franczia zenét otthon a franczia, a német zenét otthon a német műveli, de azután az orosz is, a svéd is, a cseh is, a mely utóbbinak kitűnő zenéje van. Miért? Azért, mert azok a férfiak, a kik otthon a cseh társadalom élén állanak, egészen hazafiak, s innen van, hogy a cseh zene, a mely kezdet­legesebb, kisebb és gyengébb, mint a magyar zene, ma már magas zenei alkotásokban érvé­nyesül. Miért? Mert a mit ott tanítanak Cseh­ország zeneintézeteiben, annak a tanitäsa hatá­rozottan nemzeti és hazafias czéllal történik, nálunk pedig épen idegen irányban a nemzet ellen és a nemzet megfertőzésére tudatosan, rendszeresen folyik az egész zenei oktatás. A t. miniszter urak ehhez hallgatnak böl­csen ; attól tartok, hogy ezentúl is hallgatni fognak és nem javítanak az állapotokon sem szóval, sem cselekedettel. Pedig. t. kultusz­miniszter ur, Magyarországon, mint mindenütt, mégis csak annak kellene a törekvésnek lenni, hogy a műveltség és a hazafiság egy, egységes és magyar legyen. (Elénk helyeslés halfelöl.) Családjában, társaságában, társadalmában, iro­dalmában akármelyik lehet annyiféle, a hány nyelv nálunk él, de a műveltségnek és a hazafi­ságnak egynek, egységesnek és magyarnak kell lenni. (TJgy van ! Ügy van ! a baloldalon.) Külföl­dön is, igy Prancziaországban, Angliában, Német­országban a műveltség és hazafiság egy és egy­séges ; egyiké német, a másiké franczia, a har­madiké angol, a negyediké cseh és nem tudom én miféle. De nem igy van ez nálunk. Miért nem követeljük mi, t. ház, Horvátország példá­ját, a horvát kultúra élén álló emberek politi­káját, taktikáját, tisztességét, hazafiságát ? Miért

Next

/
Oldalképek
Tartalom