Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-465

Í65. országos ülés 190'* Julius 16-án, szombaton. 71 király számára szavaztatík meg az udvartartási költség. -(Ugy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Másodszor fontos dolog ez az ad personam való megszavazás, mert habár tiz évre történik is a czivillistáuak megszavazása, elég helytelenül, — a mint ezt, gondolom, Hock János t. barátom helyesen fejtegette, rámutatva, hogy régi tradicziók helyes megállapított rendszere szerint Angliában a királynak egész életére szavazzák meg a czivillistát, a mi az egyedül helyes dolog azon etikai okok alapján, a melyeket Hock János képviselő ur előadott — mondom, fontos ez nálunk, a hol ipso facto et jure nem megy át az uralkodás egy fejedelem halála esetén az utódra, hanem közbe kell jönnie egy csekélységnek, az u. n. koronázásnak és pedig a törvényeknek megfelelő koronázásnak, a hol tehát természetes dolog, hogy az udvartartás költségei felett való rendelkezés azt a fejedelmet illeti legálisan, ha és a mennyiben megkoronáztatott. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azért nagyon fontos dolog, hogy ezekben a törvényekben egyenesen benne van: ő Felségének, I. Ferencz Józsefnek, a magyar királynak. És épen azért, mert ez benne van, egyenesen közjogellenes botlás és lapszus az udvartartási költségek felemelését azzal indokolni, hogy apanázsok is osztatnak ki. (Mozgás a jobboldalon.) Majd rátérek röviden még erre a kérdésre is. Azzal azonban, hogy most már a 9.300,000 K-ára felemelt udvartartás költségei az 1873:111, t.-czikk alapján a költségvetésbe vannak felvéve, az udvarnak jövedelmei még nincsenek kimerítve. Nem is szólok arról, hogy a kabinetirodának 180,000 K-át kitevő költségei szintén becsempésztettek a költségvetésbe, mintha bizony az valami külön közjogi instituczió volna. Hogy jutunk mi egy kabinetirodának való fentartásához ? A magyar közjog kabinetirodát nem ismer. A király felséges személye körüli segédszemélyzetnek, az irodaszemélyzetnek ellátása természetszerűleg az udvartartás költségeiből kell, hogy fedeztessék. De már most ez a magyar nemzet, azonkívül, hogy erején felül fejedelmi bőkezűséggel rendelkezett 1868-ban már az udvartartási költségek felől, megszerezte még — hirtelen nem is jut eszembe az összeg, mert a a törvényben nincs benne — az úrbéri váltság- és dézsmakötvényekből megmaradt pénzek árán a gödöllői korona uradalmat. Milliókra rugó értékről van szó. Nem tudom megmondani apodikticze, hogy mennyit tesz ki, de annyi kétségtelen, hogy nagy értéket, milliókat képviselő javakról van szó. De gondoskodott a magyar törvényhozás holmi adómentességről is. Csekélység az egész; a vadászati adó alól is mentesítette ő Felségét. De gondoskodott a magyar törvényhozás egy királyi várpalotáról is. Megint nem tudjuk, hogy mennyibe került annak kibővítése, csak annyit tudunk Széll Kálmán javaslatának indokolásából, hogy 18.000,000 K olyan hátralék van, melyet a pénztári készletekből előlegeztek ennek a várpalotának építésére, s melyet nekünk állítólag a czivillistából meg fognak téríteni. Hogy ne kelljen ezzel az érvvel ismételten foglalkozni, (Halljuk! Halljuh!) akár gazdasági, akár bármilyen más szempontból kezeltetik ez a dolog, egyszerűen kérdem: nem méltóztatik észrevenni, t. képviselőház, hogy a szabadelvű párt révén, és annak szavazata révén meg akarják téveszteni a nemzetet? Mert hisz mi szükségem van nekem olyan fejedelmi kegyre, és arra a hivalkodásra, hogy a király építette nekem a várpalotát, mikor annak fejében a nemzet örök időkre felemeli két millió koronával a czivillistát, holott csak 25 esztendőre van szükség hatszázezer koronát fizetni évenkint? Hát nem egyszerűbb és okosabb dolog akkor a nemzetnek azt mondani, ne hagyd magadnak szemedbe vágni, hogy az osztrák császári befolyás neked itt egy várpalotát épít a te pénzeden. Méltóztassék egyszerűen a várpalota költségét az állami költségvetésbe beállítani, és a história elé állítani azt a tényt, hogy igenis ez a nemzet olyan viszonyok között élt, hogy a királyi laknak tágítására szükséges helyiségeket is a maga pénzéből volt kénytelen megcsinálni. Ez a tiszta valóság. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Akkor legalább menekülünk attól, hogy ezen fejedelmi kegynek révén egy örökös két millió koronás teher nyomjon bennünket. Mert ennél furcsább üzletet, azt hiszem, alig csináltak valahol, hogy egy nemzet felemeli kirälyájának czivillistáját két millió koronával azért, hogy abból 600,000 koronát fordíthasson évenkint egy várpalota építésére, és akkor azzal dicsekednek, hogy ő Felsége ajándékot adott a nemzetnek. Ezek még a mai modern üzletek mellett is olyan dolgok, a melyeket a szabadelvű párt szavazatával szakczionálni meggyőződésem szerint egyenesen komikus. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tudjuk, hogy a királyi család vagyona is szerepel a mérlegben. Nem akarok ennek a vagyonnak eredetéről bővebben nyilatkozni, (Halljulc! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) érintették már mások, csak annyit, hogy, a mennyiben ezen javak Magyarország területén vannak, azokhoz a hazafias bánatnak sok átka, a keserűségnek sok fohásza és az érdekelteknek nagyon sok könye fűződik. Ezen vagyonnak miként való kezeléséről senki semmiféle felvilágosítást nem ad, sőt az a csodálatos, hogy Magyarország az egyedüli állam, a hol az uralkodó család tagjai még örökösödési illeték czimón sem járulnak az állam terheihez, mert a hagyatéki leltározás a marsall-biróságok utján Bécsben végeztetik el, és oly meghalt főherczeget nem ismerünk, a kinek hagyatékáról iratok lennének Magyarországon. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Jól méltóztassanak megérteni, t. uraim, Magyarország az egyetlen ország, a melynek van