Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-465

46'5. országos ülés lWh öröklésre is befolyással van, teljes szövegében mutassa be.« (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Rákosi Viktor jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! Monarchikus államban bizonyára legnagyobb fontosságú, legnagyobb figyelmet érdemlő körülmény az, hogyha a királyi udvartartási kérdésekben a király személyével, családi viszonyaival kapcsolatos kérdések tárgyaltatnak. S ime, a monarchikus államok példája azt bizonyitja, hogy ott, a hol ezen kérdések felvettettek és felvettetnek, két dolgot tart szem előtt a parlament és a kormány: az egyik az, hogy a kormány már csak azon lojalitási érzelemnél és kötelezettségnél fogva is, melylyel azon koronával szemben, a melynek megbízásából helyét elfoglalja, különösen tartozik, igyekezzék tőle telhetőleg oly időpontot és olyan politikai viszonyokat választani ilyen kérdéseknek tárgyalására, a melyek nem izgatják a kedélyeket, s a melyek nem vonják mértéken túl maguk után annak a keserű kötelezettségnek lerovását, hogy a törvényhozók, az adózó polgárok terheire való tekintettel, bármily tisztelettel legyenek is a Felség iránt, de mégis a köteles őszinteség mellett a megrovás hangját is megszólaltassák; a másik dolog az, hogy a parlament, különösen pedig a kormányzat támogatására vállalkozott többség a legéberebb figyelemmel és a legnagyobb érdeklődéssel kiséri ezen kérdéseket és siet demonstratíve is megnyilatkozni oly irányban, hogy hive a dinasztikus eszmének, igaz hive az uralkodó királynak, s melegen támogatja azt a törekvést, a mely a polgárok terheinek súlyosbításával jár. S mit látunk mi ezen két vezérszemponttal szemben a magyar törvényhozásban? A magyar kormány joggal rászolgál arra a feltevésre, sőt ha másként közelebbről nem ismerném, joggal rászolgálhatna arra a vádra, hogy valóságos antidinasztikus törekvések szolgálatában a legmostohább időt választja ki akkor, a midőn a nemzet vállaira olyan terhek rovatnak, a melyek alatt annak a nemzetnek össze kell roskadnia, a mikor tehát fáj minden garas, minden fillér, a melyet az immár kivándorlásra kényszeritett nemzet fiainak rétegeitől el kell vonnunk; ^másrészt a parlament is szinte demonstrál azzal, különösen a t. szabadelvű párt, hogy neki ez Hekuba, őt ez közelről nem érdekli, valami rendkívüli módon iránta angazsálva nincs. Sőt van egy feltűnő jelenség. Monarchikus országban, ha abból a fejedelmi kegyből valami termékenyítő sugár polgárokat is érinthet, az arisztokráczia közelebb jut ehhez a fejedelmi kegysugárhoz, mint a magamféle szegény állampolgár. És ennek az arisztokrácziának monarchikus országban van bizonyos hivatása, az, hogy mértéken túl is köteles a dinasztikus érdekek szempontjából legalább akkor, a mikor a királyt, annak legmagasabb személyét, udvarát, családját érdeklő július 16-án, szombaton. 67 dologról van szó, résztvenni a harczban és megmutatni, hogy hűséges támogatója annak a királynak, a kitől privilégiumait, kiváltságait birja és a ki azokat védelmezi. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Báró Dániel Ernő!) Ez uj báró! Ha én a parlamenti milieuről akarok beszélni, a melyben ez a kérdés vita alá kerül, lehetetlen, hogy gyakorlott szemű politikusnak fel ne tűnjék egy jelenség, hogy ennél a vitánál, a melynek a t. miniszterelnök ur oly sürgősséget, oly kiváló fontosságot tulajdonit kormányzati szempontból, hogy a nagy nyár idején, az aratás kellő közepén soron kivül tárgyaltatja, ezzel is mutatva, hogy ő kormányzati szempontból ennek rendkívüli nagy horderőt tulajdonit: csodálatos, hogy a t. ház arisztokrata tagjai feltűnő módon távol vannak, sőt szabadságolási kérvényeik is sűrűn, jelentkeznek a képviselőház elnökénél. ÉQ nem szeretek politikai időjósok számításaira alapítani. De ha a tények is azt fogják igazolni, a mit ezen jelenségre alapítva következtetnünk szabad, akkor én egy jobb jövő hajnalának derengését látom benne, mert be fog igazolódni az, hogy a t. miniszterelnök ur abban a bizonyos táborban mégsem dicsekszik a rokonszenvnek, a szeretetnek, a ragaszkodásnak és a politikai őszinteségnek azzal a melegéve], a melylyel előző kormányaink rendelkeztek. És hiába, rám nézve, és azt hiszem, mindnyájunkra nézve örvendetes jelenség annak a konstatálása, hogy a mikor már a miniszterelnök ur kormányzatának olyan nagyon hosszú jövendőt szeretnek jósolni, ezen tényben meg fogják találni annak jelét, hogy mégsem fenékig tejfel az a dolog. De bármiként álljon a dolog, az a második tény, hogy ebben a képviselőházban jeles jogászok ezen eminenter közjogi kérdésre nézve felszólalásra nem vállalkoznak, hanem vállalkozik a"t. nyugalmazott kereskedelemügyi miniszter ur egyedül, mint rettenthetetlen, félelmetes lovag, ez a második jelenség, a mely pártpolitikai szempontból joggal enged arra a konklúzióra következtetni, hogy nem egészen van rendben odaát minden. De hát én nem tehetek róla; minthogy nincs más, a kivel vitatkozzam, már annál az egyéni tiszteletnél fogva is, a melylyel báró Dániel Ernő iránt viseltetem, szerettem volna mélyebben foglalkozni az ő beszédével és szerettem volna, ha, érveket találva, a vitatkozás természeténél fogva a meggyőzés fegyvereihez nyúlhatok és^ igyekszem őt meggyőzni, vagy pedig igyekezzék ő engem meggyőzni. Azonban, t. képviselőház, legmélyebb sajnálatomra ezen beszédnek parlamenti szemp ntból vett komoly méltatásáról kénytelen vagyok lemondani. És miért, t. ház? Nem akarok foglalkozni azzal, hogy azt mondja a t. volt kereskedelemügyi miniszter ur, hogy a szabadelvű párt azért nem vesz részt a vitában, mert az időt akarja spórolni, mintha bizony a képviselőház időtakarékpénztár volna. (Derültség.) Hát ez nem