Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

58 h6k. országos ülés 1904 Julius 15-én, pénteken. a kik erre a feladatra vállalkoznának, találkozimk olyan államférfival, a ki ideáll és azt mondja, hogy a mi törekvéseinknek kell elnémulniuk, a mi akaratunkról kell nekünk letenni azért, mert törekvéseink által ellentétbe juthatnánk az uralkodóval. A mindennapi politika vitáiban ennyire nem rántotta le soha senki az uralkodó személyét, mint a miniszterelnök ur tette ezen kijelentésével. És azért, mert ő ilyen állást foglal el, azért, mert az ő eddigi szerepléséből és minden beszédéből kitűnik, hogy ő nem a nemzeti követeléseknek a kielégítését és azoknak a szükségét akarja megértetni a királyival, hanem a nemzetet akarja elnémítani, hogy a királyi akarat érvényesüljön, ezért tartom én az ő politikáját, báró Dániel Ernő képviselőtársammal szemben a nemzeti iránynyal ellentétben álló politikának. A tegnapi ülésben Pap Zoltán t. képviselőtársam igen részletesen kifejtette azt, hogy az 1867-iki kiegyezésnek nem a magyar törvénybe iktatott szövege hajtatik végre, hanem minden dologban, a hol ez a törvény bizonyos tekintetekben nem egészen világos, vagy hogy báró Bánffy Dezső kifejezésével éljek, a hol bizonyos részek homályban maradtak: ott mindenhol az 1867. évi deczember 21-iki osztrák törvény jön alkalmazásba és a szerint magyaráztatik. Azokkal az érvekkel, melyeket Pap Zoltán képviselőtársam tegnap felhozott, most már az idő előrehaladottságánál fogva sem akarok foglalkozni, csak röviden akarom konstatálni, hogy mikor a miniszterelnök ur a maga részéről mindenhol törekszik támogatni azt az irányt és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar törvény helyett mindig az osztrák felfogás jusson érvényre, s ott, a hol a mi törvényünknek egyes részei valóban homályban maradtak volna, ezek a homályos részek mindig az osztrákok javára és a magyar nemzet ellenére magyaráztassanak, (Igaz! Ugy van! bal felöl.) akkor valóban nincs mit várni a miniszterelnök úrtól nemzeti irányban. A miniszterelnök ur a helyett, hogy helyes irányba terelné az udvar gondolkodását, pedig ez neki kötelessége volna, törekszik a saját gondolkodását az ő gondolkodásukhoz alkalmazni, s törekszik azután ezt a felfogást elfogadtatni a nemzet képviseletével és általa az egész országgal. Ez az eljárás nagyon veszedelmes, Macchiavelli az ő politikai munkájában, melyet bizonyára a t. miniszterelnök ur is ismer .. . Gr. Tisza István miniszterelnök: Nem ismerem ... Okolicsányi László: Azt gondoltam, hogy ismeri, mert sokban követi. Macchiavelli foglalkozik egy fejezetben a hizelkedőkkel — »Degli adulatori« a fejezet czime — és óva inti benne a fejedelmet a hízelgőktől, azt mondván, hogy a hízelkedők a fejedelem környezetében a legveszedelmesebbek, mert megtévesztik a fejedelem tisztánlátását arra nézve, hogy megtudja, mi jót és mi rosszat cselekszik, mert hisz minden tényt csak jónak tüntetnek fel. Becsületes politikusnak ettől óvakodnia kell, s nemcsak hogy nem szabad a fejedelem irányában hizelkedően fellépnie, hanem igenis rá kell mutatni az ő tényeiben, az ő magatartásában, az ő környezetében mind arra, a mi őt, környezetét és országát veszélyezteti. Ha pedig a t. kormány azt kívánja, hogy mi ezt a törvényjavaslatot, ugy, a mint elénk terjesztetett, elfogadjuk, hogy a népképviselet ehhez hozzájáruljon, ezzel csakugyan olyan színezetet nyerne a mi határozatunk, mintha mi egyetértenénk azzal, a mi az udvarnál történik, mintha mi helyeseinők az ottan uralkodó szellemet és belenyugodnánk abba a politikába, melyet onnét csinálnak. Ez az eljárás és egy ilyen megnyilatkozás nem volna egyéb, mint az egész népképviselet belevonása a hízelkedők közé, és mindnyájan hozzájárulnánk ahhoz, hogy megtéveszszük a fejedelmet arra nézve, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Azt hiszem, azok után, mik a legközelebbi múltban történtek, a legkevésbbé volna helyes részünkről ilyet tenni. Rövid idővel ezelőtt egy nagy küzdelem folyt itt igen fontos és nagy nemzeti czélokért. de ennek eddig semmi eredményét nem látjuk, semmiféle biztositékát nem látjuk annak, hogy nemzeti irányban haladunk tovább. De abban a küzdelemben szemeinkről leesett a hályog és megláttuk világosabban a helyzetet. Eddig csakugyan megtévesztő volt a színjáték. Ugy nézett ki ez az ország, mintha itt parlamentárisán kormányoznának, mintha itt a nép akarata a népképviselet utján kifejezésre jutna. Most egyszerre halljuk, hogy oly követelések, a melyek a nemzet széles rétegeiben gyökeret vertek, és a melyek érdekében az ország minden részében a nemzet különböző tényezői felemelték szavukat, meg nem valósithatók, mert, a mint mondja a miniszterelnök ur, ellentétbe jönnénk a fejedelemmel. Ha ez igy van, akkor máris bekövetkezett a kijózanodás abból a mérges illúziók által okozott részegségből, a melyről tegnap a miniszterelnök ur beszélt, mert én nem képzelek más részegséget, más mérges illúziókat, csak azt, ha közülünk valaki eddig még azt hitte, hogy ebben az országban őszinte alkotmányosság és igazi parlamentarizmus van. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ebből a részegségből végre is ki kell józanodni, de ennek nem az a módja, a mint a t. előadó ur és b. Dániel Ernő t. barátom teszik, megszavazni az udvartartás költségeit és várni, bízni és reménykedni abban, hogy idővel a fejlődés egy magasabb, nemzeti irányban megindul. Erre a várakozásra, bizalomra, reménykedésre a múlt nekünk semmiféle alapot nem ad. Egészen más eljárást kell követnünk. A miniszterelnök ur mondta azt, hogy csak az erő az, a mi imponál és vonz