Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

46'4. országos ülés Í90k Julius 15-én, pénteken. 53 hazafiaknak semmi örvendetest és kellemest mondani, hanem azzal biztatta őket, hogy megálljatok csak, ha majd egyszer fel lesz építve a királyi palota, milyen udvartartás lesz itt, milyen nemzeti élet a királyi korona fényében. Az én t. barátomat, az előadó urat elhagyta, ugy látszik, a történeti tudása, a mikor azt mondja, hogy azok a szép remények, melyeket Bajthay akkor a nemzet elé állított, mind teljesen ^beváltak. Én a történelemből egészen máskép tudom a dolgokat. Bajthay'életóben következett be Mária Terézia uralkodása, a ki elődeitől csak annyiban különbözött, hogy nem kemény eszközökkel igyekezett lefegyverezni, letörni a nemzetet, hanem szép szóval, jó bánásmóddal magához édesgette, a magyar testőrség felállításával udvarába csalta a magyar nemességet és ilyen módon próbálta őket ugy vezetni, hogy észrevétlenül germanizálódjanak, ez afféle Kákóczianus furor kipusztuljon belőlük és szelid kezes báránykákká legyenek. Mária Terézia politikája gazdasági téren az volt, hogy Magyarországot kijelölte az osztrák örökös tartományok nyerstermelő provincziájává, ő vetette meg az alapját annak a gazdasági viszonynak, a melynek súlya alól még mai napig sem tudunk szabadulni. Mária Terézia után következett II. József, a ki nem tartotta érdemesnek magát megkoronáztatni sem, a ki a magyar alkotmányt nem respektálta. Utána Lipótnak rövid uralkodása után következett I. Ferencz császár, a ki ismét a legbrutálisabb eszközökkel és a legnagyobb törvénytelenséggel zsarnokoskodott az ország felett. Áz ő kormányzata alatt történtek a felsőbb parancsra való elitélések, az ő kormányzata alatt vetették börtönbe az embereket ártatlanul egy kis ribillió gyanúja miatt, és az ő kormányzata alatt a magyar vér ismét idegen czélok, idegen érdekek szolgálatában ontatott a Napóleoni háborúkban, az olasz tartományokban. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azután, Ferencz császár után, következett V. Ferdinánd, utánna, vagyis uralmának vége felé jött 1848, a többit tudjuk. Hát hol teljesedtek be azok a szép remények és várakozások, a melyeknek Bajthay Antal kifejezést adott? Megtanulhatta volna már a magyar nemzet azt, hogy áldozatkészséggel, engedelmességgel és engedékenységgel soha jogainak és jogos követeléseinek kielégítésére nem számithat, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) csakis erős ellenállás, öntudatos és határozott magatartás vezethet minket a czélhoz, és az ilyen ellenállásra, az ilyen magatartás tanúsítására mindig akkor van alkalmunk, a mikor tőlünk áldozatokat követelnek. Ezért a körülmények kényszerítenek minket arra, habár különben talán kifogásolni lehetne azt az eljárást, de a körülmények kényszerítenek minket arra, hogy ez áldozatok megtagadásában tanúsítsunk erőt, hogy jogainkat és érdekeinket tudjuk megvalósítani. (Helyeslés a szélsöbahldalon.) Az előttünk fekvő törvényjavaslatot indokolja a t. miniszterelnök ur azzal, hogy az udvartartás egy idő óta krónikus deficzittel küzd, a mely krónikus deficzitet ő Felsége saját vagyonából kénytelen fedezni, ugy hogy ez a folytonos deíiczit ő Felségének magántőkéjét támadja meg. így mondta a t. miniszterelnök ur. Kérem, ha ezt az argumentumot hozzák fel, akkor egészen jogosítva érezzük magunkat arra, hogy megvizsgáljuk, hogy mi okozza azt a deficzitet? Vájjon okos, helyes, takarékos gazdálkodás folyik e ottan az udvarnál ? Hiszen pénzt követelnek tőlünk ahhoz az udvartartáshoz; hát akkor jogunk van ezt a kérdést felvetnünk és alaposan meg is vitatnunk, Én meg vagyok győződve, hogy a t, háznak egyetlenegy tagja sem látta soha, talán a miniszterelnök urat, vagy a volt mimszternököt kivéve, az udvartartás számadásait; de olyan esetekről, a milyeneket Bakonyi Samu t. barátom ma felhozott, mikor az udvartartási bevásárlónak 40 krajezárért kínálják a liter tejszint, és erre az udvari bevásárló felháborodásában azt mondia, hogy az udvartartásnak egy forintért kell szállítani: ilyen esetekről nekem is van tudomásom. Hiszen mindenki tudja Bécsben, hogy milyen gazdálkodás folyik az udvartartásnál az élelmiszerekkel és az italokkal. A mit egyszer már a pinczéből kihoztak, azt többé a pinczébe vissza nem viszik. Ha tehát 100 palaczk tokaji bort hoznak fel a pinczéből és csak 20 fogyott el, a többi 80 palaczk is el van számolva, és ugy tekintik, mintha 100 palaczk bor fogyott volna el. Nem tudom, való-e, — nem volt alkalmam meggyőződni róla —• de legutóbbi bécsi tartózkodásom alkalmával hallottam azt, hogy még most is rendesen elszámolják az udvartartási házszámadásokban a világitógyertyák költségeit, épen ugy, mint mikor az egész udvar gyertyával volt világítva, holott ma villamosságai világítanak. Ha ilyen gazdálkodást szabad folytatni az ország pénzével, ha ilyen pazarlásról van hallomásunk, tudomásunk, és ezt senki meg nem czáfolja, akkor ne méltóztassanak azzal argumentálni, hogy az udvartartás deficzittel küzd! Hiszen kérem, minden ember, még a leggazdagabb is, ha ilyen szisatéma szerint vinné a háztartását, folytonos deficzittel küzdene és azt hiszem, nemsokára tönkre is jutna. És végre is, ha kedvük van ilyen nigyfoku pazarlást véghezvinni, és ha ennek a pazarlásnak az a czélja és rendeltetése van, hogy az ott szolgálatot tevő, hűséges szolgák ily módon jussanak jutalomhoz: hát ez olyan nagyúri passzió, a melyet megengedhetnek maguknak, de azt hiszem, akkor a saját maguk tőkéjének fogyasztását nem szabad felpanaszolniuk. Végül talán legkevésbbé elfogadható indok az, mikor a miniszterelnök ur a 70-es évek költségvetéseit összehasonlítva a mostaniakkal, azt mondja, hogy míg a költségvetés ily óriásit